Katona István: A kalocsai érseki egyház története II. (Kalocsa, 2003)
Kalocsán lakjon s hogy egyben a várost ékesítse, öt utódja pedig: Csáky Miklós, Klobusiczky Ferenc, Batthyány József, Patachich Ádám és Kollonich László már állandóan Kalocsán tartották székhelyüket. Hogy ki mit tett Kalocsa díszítésére, a saját helyén fogjuk látni. Előbb azonban bemutatjuk azokat, akik Kalocsán kívül viselték a kalocsai érsek címét. 3 Katona helyesen hívja fel arra a figyelmet rögtön a kötet elején, hogy a török hódoltság korában csak címzetes kalocsai érsekekről lehet beszélni. Az egyházmegye szervezete, intézményei (kolostorok, káptalanok, plébániák) az oszmán támadás folytán nagyrészt elpusztultak, a világi papságnak és a szerzeteseknek csak töredéke maradt a helyén. Ezzel párhuzamosan következett be a hódoltság első évtizedeiben a népesség és a településhálózat drasztikus átformálódása, különösen a szerémségi és bácskai területeken: a magyar lakosság számaránya nagymértékben lecsökkent, és helyükre délszlávok tömegei nyomultak, ami szintén gyökeres változásokat hozott, mivel a betelepülők mintegy 90 %-a ortodox vallású volt. A magyarországi katolicizmus a fenti okok miatt csak igen kis mértékben volt jelen a kalocsai érsekség területén. Maguk a főpapok - akik, mint ahogy Katona is utalt rá, rendszerint valamilyen más egyházi méltóság mellett viselték az érseki címet - egészen a XVII. század közepéig nem vagy csak alig tartottak fenn valamilyen kapcsolatot egyházmegyéjükkel és sokkal inkább törődtek a Magyar Királyságban levő, gazdagabb püspökségükkel, mint a távoli és igen kevés jövedelmet hozó hódoltsági területtel. Csak az 1650-es évektől kezdtek fokozottabb figyelmet tanúsítani az érsekségi katolikus hívek iránt, ám ez az érdeklődés főleg azok megadóztatására irányult. Püsky János (1649-1657) és Szelepcsényi György (1657-1666) kalocsai érsekek teremtették meg ennek a jogi és gyakorlati feltételeit: az előbbit a birtokok feltérképezése, ill. az érsekek birtokjogára vonatkozó királyi oklevelek megszerzése, míg az utóbbit a helyi birtokkormányzók kinevezése, valamint - az adó elmaradása esetén - általában a füleki végvári katonákkal való együttműködés jelentette. Az ebből származó jövedelmüket főként az érsekek pápai megerősítése előtt készült jegyzőkönyvekből, az ún. püspöki processzusokból lehet felmérni, melyek szerint az egyházmegye éves bevétele 1649-ben 300-500 forint, míg 1675-ben - nagyobbrészt Szelepcsényi György birtokszerző törekvéseinek köszönhetően - már 1000-3000 forint körül mozgott. Az érsekek lelkipásztori tevékenysége jóval szerényebb volt, hódoltsági helynökeik ritkán tűnnek fel a forrásokban. Ami a tényleges magyar egyházi intézményeket illeti, két szerzetesrend, a Pécs központtal működő jezsuiták és a szegedi ferencesek tevékenykedtek az érsekség területén, ám ezek csak a perifériákon (a Duna partvonalán, illetve Szeged és Szabadka környékén) látták el a hívek gondozását. Az így keletkezett űrt balkáni központú katolikus intézmények töltötték be, akik főleg a betelepült délszláv katolikusok, a mai sokácok és bunyevácok ősei között tevékenykedtek. Ilyenek voltak a raguzai papok (bencések, jezsuiták és világi papok), akik közül a bencések megalapították a bácsi Szűz Mária bencés apátságot, továbbá megjelentek a hódoltságban a nagy hagyományokkal rendelkező bosnyák ferences rendtartomány tagjai is, akik a 17. században az olovói kolostor irányításával nagyhatású működést fejtettek ki az érsekségben. Fontos központja volt még a bácskai katolicizmusnak a 17. század első felében kialakított, belgrádi székhelyű szendrői missziós püspökség, amelynek püspökei a Duna-Tisza közén élő katolikusok gondozását is feladatul kapták. Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy az érsek és általában a magyar katolikus egyház szerepkörét idegen, eredetileg a Balkánon működő egyházi személyek illetve intézmények vették át a kalocsai főegyházmegyében, melyek dominanciája egészen a visszafoglaló háborúkig megmaradt. Minderre l. Molnár: Kalocsai érsekség; az egyházfők kinevezését megelőző korabeli szentszéki vizsgálatoknak a kalocsai egyházmegyére vonatkozó jegyzőkönyveire l. uő: Püspöki processzusok; általában a horvátországi vagy balkáni székhelyű szerzetesrendeknek és világi egyháznak a magyar hódoltságban folyó tevékenységére l. uő: Katolikus missziók a hódolt Magyarországon I. (1572-1647). Humanizmus és reformáció 26. Bp. 2002.
