Katona István: A kalocsai érseki egyház története II. (Kalocsa, 2003)

1-től járnak. Ezt a jóságos döntésünket addig is, míg a káptalan bőségesebb javadalmazására, a szeminárium és a székesegyház ellátására vonatkozó alapítólevelek a maguk módján elkészülnek, tudomásulvétel és iránymutatás végett veletek tudatni szándékoztunk. A jövőben is maradunk irántatok jóságos császári-királyi kegyünkkel. Kelt főhercegi városunkban, Bécsben, március 8-án, az Úr 1776. évében. Mária Terézia, Bajzát József osserói püspök, 1009 Scultéti Ferdinánd." CCII. Az ígért alapítólevél még aznap elkészült, de csak később indították útnak. Szövege: 1010 „Mi Mária Terézia... emlékezetül adjuk... hogy kegyességünk és anyai gondosságunknak megfelelően, mellyel... (lásd mint fent)... 1011 [jóságosan tekintetbe véve] ezen káptalan csekély alapítványát... melyet dicsőséges emlékezetű szeretett atyánk és elődünk, Károly császár és magyar király 1738-ban megerősített, valamint figyelemmel arra, hogy a római katolikus lelkek száma attól az időtől nemcsak ebben a főegyházmegyében, hanem a kalocsai főegyházmegyének szuffraganeus jogon alárendelt más egyházmegyékben is jelentősen megnövekedett, következőleg több lelkészre van szükség, akik illendőbb létalappal ellátva a székesegyházban tüzetesebben szolgálnak Istennek, az egyházmegyében a lelkek üdvét előbbre viszik, de magának az érseknek is a ráháruló főpásztori gondok megkönnyítésére munkájukkal, tanácsukkal hasznosabban és hatékonyabban segítségére lehetnek, a káptalant, mely eddig csak öt tagból állott, újabb öt kanonok taggal szándékoztunk kegyelmesen megnövelni és megalapítani, olymódon, hogy az ezentúl nagyprépostból, olvasó-, éneklő-, őrkanonokból, bácsi kisprépostból, a székesegyházi, bácsi és tiszai főesperesből, nemkülönben két mesterkanonokból álljon; ezeknek pedig illetményként, mégpedig a nagyprépostnak 2000, az olvasókanonoknak 1600, az éneklőkanonoknak 1500, az őrkanonoknak 1400, a bácsi Szent Pálról nevezett kisprépostnak 1300, a székesegyházi főesperesnek 1200, a bácsi főesperesnek 1100, a tiszai főesperesnek 1100 és végül a két mesterkanonok közül az egyiknek 1000 forint ­a másik mesterkanonoknak a kalocsai plébánia jövedelme szolgál ellátásul és alapként az érseki háztartás megterhelése nélkül, de levonva a jövedelemből a káplánok 1000 forintban megállapított ellátását - a szentszéki jegyző-ügyésznek 400, a templomszolgálnak és egyéb szükségletekre 1500 forint, továbbá a székesegyházi zenészekre 1300 forint, végül az aléneklőkanonoknak 200 forint, a javadalmasoknak pedig 100 forint jár az érseki jövedelemből évenként a szemináriumi étkezéssel együtt; ezenkívül a tűzifajavadalom helyett, ami eddig volt a kanonokoknak, a tíz kanonok mindegyikének évenként 20 öl fát utaljanak ki; ezt a megterhelést az érseki szék üresedése esetére és idejére a mi királyi kincstárunk is minden nehézség támasztása nélkül a kalocsai érsek jövedelméből mulasztás nélkül kiszolgáltatni és kifizetni tartozik; a közös legeltetés javadalma azonban, melyet a kanonokok eddig élveztek, a jövőben egyszerűen megszűnik, elejét veendő a kalocsai lakosság részéről alaposan emelhető panasznak a létszám növekedése miatt. Az öt új kanonoki ház építésére egyenként 2000, 1009 Bajzáth József (1720-1802), esztergomi kanonok, 1765-től udvari tanácsos, ugyanekkor osserói címzetes püspök (l. Királyi Könyvek 47.154), 1777-től veszprémi püspök. 1010 L. KFL. II. 1. b. ÍJ4. Az alapító okiratot részben közli még Winkler: Érsekifőkáptalan 108-109. 1011 Katona megjegyzése, mellyel jelzi, hogy a szöveg közléséből kihagyja az ismétlődő részt. 230

Next

/
Oldalképek
Tartalom