Katona István: A kalocsai érseki egyház története II. (Kalocsa, 2003)

hasznos az országok fölötti uralom megerősítése céljából, ha az alattvalók készséges hűségét és engedelmességét uralkodójuk iránt nemcsak örvendező lélekkel és jóságos arccal fogadjuk, hanem az igaz hit ékesítésének buzgalmában önként versengők tisztes törekvéseit bőkezűségben részesítjük, az önként futóknak a jutalmazás sarkantyúját adva a hálás utókort még jobban föltüzeljük jól megkezdett munkájuk kitartó hűséggel való folytatására, hogy maga az utókor is versenyezve az ősök dicséretes erényeivel a többi erényeket irányító szilárd hűségre és más kiváló cselekedetekre felbuzdulva törvényes uralkodóik iránt világító példát mutatva, mintegy jelképet mindig szem előtt tarthassa; mivel tehát részben ezért, részben pedig őszintén kedvelt hívünk, Krisztusban tisztelendő atya, zajezdai gróf Patachich Gábor, a kánonilag egyesített kalocsai és bácsi egyházak érseke, Bács megye örökös főispánja, a hétszemélyes tábla ülnöke, valóságos belső tanácsosunk alázatos és buzgó kérvényére, melyet a maga és felségünk engedélyével az imént felújított kalocsai érseki káptalana nevében azért nyújtott be felségünkhöz, hogy a nevezett kalocsai káptalan, melyet a már régen elmúlt időkben a keresztény név hatalmas ellensége, a török leigázott, és amely hosszú időn át zsarnoki iga alatt nyögve teljesen tönkrement és megsemmisült; mikor pedig az érseki szék már épülni kezdett és szervezetében nagyobbá vált, maga az érseki káptalan is megújult s így jóságos döntésünkkel régi szabadságába, jogaiba, kiváltságaiba és feladatkörébe visszaállt ugyan, de a káptalan nyilvános és hiteles pecsétje, mely mindenféle káptalani okirat, kiadvány és cselekmény, vagy a káptalan nevében a megszokott és szabályos módon kiadott egyéb iratai lepecsételésére használatban volt, a háború annyi szerencsétlensége és a mostoha idők viszontagságai miatt elveszett, úgy gondoltuk, hogy a kalocsai káptalannak, különleges császári-királyi kegyünkből és királyi hatalmunk teljességéből kegyelmesen megengedjük és helybenhagyjuk, miszerint az előbbihez hasonló új pecsétet fenti célokra készíttessenek és azt minden kiadványuk lepecsételésénél vörös viaszban használhassák, más káptalanok mintájára. CXXXIII. A pecsétre címerképpen a következőket kell bevésni: tojásdad alakú, égszínkék, mindkét felől csúcsban végződő pajzs, amelyen Szent Péter apostolfejedelem látszik a szokott öltözetben, jobbjában nyitott könyvet, baljában kulcsokat tartva, egy vashorgony fölött állva, amely a Patachich család címerének a fő része, és ebbe a pecsétbe a mi különös császári-királyi kegyünkből vétetett fel, csakúgy, mint a telamónok, vagyis pajzstartók, melyek ugyanabból a címerből vannak kölcsönözve, jobbról egy természetes színű oroszlán, balról fekete sas; a tetején látszik egy felmerülő avagy születő aranyszínű angyal; mindezt úgy, ahogy jelen levelünk elején avatott festői kézzel és szakszerűséggel saját természetes színeiben a világosabb áttekinthetőség kedvéért tisztábban lefestve látható. Ezt a kalocsai káptalannak kibocsátottuk és átadtuk és biztos tudásunk és megítélésünk szerint megengedjük, hogy a kalocsai káptalan mostantól fogva örök időkre, minden egyes irat elkészítésénél, kiadásánál, bármiféle cselekménynél, a fent említett káptalan nevében írt és kibocsátott leveleknél és a mondott káptalan bármilyen írásos kiadványán ezt a vörös viaszos pecsétet használhassa a mi jóságos engedélyünk, különleges kegyünk és nyájas beleegyezésünk folytán; sőt engedélyezzük, helyeseljük, megengedjük, kibocsátjuk és átadjuk jelen levelünk erejével és bizonyságával, titkos függő pecsétünkkel megerősítve, melyet mint magyar király 165