Katona István: A kalocsai érseki egyház története I. (Kalocsa, 2001)
A kalocsai érseki egyház történetének első része a mohácsi vereség előtt
pusztulást hoztak a római birodalomra. Ezért a császár megtagadta tőlük a zsoldot a következő évre, amelyet egykor a rómaiaktól szoktak kapni." Ez alatt a longobárdok hatalmukba vették felső Pannoniát, mire súlyos ellenségeskedés tört ki köztük és a gepidák között. Ezt Prokopios a következőképpen beszéli el: „Azután nagy viszály keletkezett a két, egymással szomszédos nép, a gepidák és longobárdok között. Mindkettő lángolt a harcvágytól, sóvárogtak a küzdelem után, amelyre a napot is kitűzték. Mivel azonban a longobárdok fölismerték, hogy egymagukban nem bírnak a gepidákkal, mert kevesebben vannak, a rómaiakkal akartak hadi szövetségre lépni. A gepidák viszont a rómaiakkal fennálló szerződés alapján kérték, hogy »vagy együtt fogjanak fegyvert és indítsák meg a háborút, vagy maradjanak semlegesek és egyik népnek se segítsenek.« Tehát mindketten követséget menesztettek a felséges Justinianushoz és nagyban várták tőle a segítséget... Elsőnek a longobárdokat bocsátották a császár színe elé, akik körülbelül így érveltek: »Mikor ennek előtte a gótok adófizetőként bírták Daciát, a gepidák a Dunán túl, régi földjükre korlátozták magukat. Annyira rettegtek a gótok hatalmától, hogy sohasem kísérelték meg az átkelést a folyón. Amint azonban elűzték a gótokat egész Daciából és látták, hogy ti háborúval vagytok lekötve, vérszemet kapva, gaz módon mindenünnen a ti uralmatokra támadtak... Császár, Sirmium a gepidák hatalmában van, rómaiakat hurcolnak rabszolgaságba«... Utolsó érvnek azt tartogatták, hogy a longobárdok ugyanolyan katolikus vallásúak, mint a görögök, a gepidák ellenben ariánusok. A gepidák a Sirmiumra való utalást így ütötték el: »Sirmium és néhány más dáciai hely ügyét ezek a tolvajok fújták föl és hozták föl ellenünk. De hát még annyi város és tartomány van a te birodalmadban, hogy néptörzseket kell keresned, akiknek abból egy részt adj lakóhelynek«... Ezeket a felséges Justinianus hosszas megbeszélés után eredmény nélkül küldte vissza, és esküt tett a longobárd szövetségre. Küldött is nekik több mint tízezer lovast... Mihelyt a gepidák tudomást szereztek a római sereg közeledéséről, félbeszakították a longobárdokkal kitört viszályukat, békét kötöttek, a rómaiak akarata ellenére." XXXIV. Ez a béke nem volt tartós, amint Prokopios tanúsítja:73 „A háború föllángolásával a gepidák és longobárdok összes csapataikkal egymás ellen indulnak. A gepidák parancsnoka Thorisind, a longobárdoké Auduin volt... Már a közelben volt a csatasor, de még nem látszott, amikor a páni félelem... mindnyájukat visszafutásra kényszerítette. Két évre fegyverszünetet kötöttek. Minthogy egyáltalán nem tudták megszüntetni a viszályokat egymás között, a háború felújítására szervezkedtek. Akkor azonban a gepidák fegyverbarátságba vonták a kutrigur hunokat, azokat a görög területek ellen küldték, a szlávokat pedig saját hajóikon szállították át. Ezek miatt Justinianus felbőszülve, elküldte a segédcsapatokat, amelyeket a longobárdok a szerződés jogán követeltek a gepidák ellen... így a longobárdok... betörtek a gepidák határain, a szembeszállókat ádáz küzdelemben szétszórták." Ugyanezt a háborút Paulus 73 4. könyv 18. fejezet. L. Procopius: History of the Wars. Books VII. 36-VIII. With an English translation by H. B. Dewing. London 1928. 234-242. Az általunk használt kiadásban a 8. könyvben szerepel az idézett hely. 32
