Katona István: A kalocsai érseki egyház története I. (Kalocsa, 2001)
A kalocsai érseki egyház történetének első része a mohácsi vereség előtt
annak polgárai itt sírboltot állítsanak maguknak. Nézetem szerint ezt a követ sokkal később vitték át oda." Téves lenne ebből a kőből azt bizonyítani, hogy Kalocsán rómaiak laktak, éppen úgy Antoninus „Útinapló"-jának egyik állomásából, melyet ő „a szobroknál" nevez, a szobrokon kolosszusokat értve, a „Colocza" nevet kihozni. Antoninus „Utinaplója" nem a barbár földön íródik, hanem a rómain. Az sem árt véleményünknek, hogy néha római pénzeket találnak Kalocsán. Ez a jazigokkal való cserekereskedés folytán más helyeken is megvan, ahol rómaiak sohasem laktak. XXVII. Constantius ráncba szedte a jazigokat, de halála után visszatértek régi természetükhöz és megint csak be-betörtek római területre. I. Valentinianus méltatlannak tartotta, hogy az annyiszor kért és kapott megbocsátás ellenére egy ilyen hitvány nép sértegeti a rómaiakat. Kr. u. 375-ben bekövetkezett halála előtt nagy előkészületet tett ellenük. Sokratés így ír:66 „Mivel a szarmaták betörtek római területre, a császár hatalmas csapatokkal hadra kelt ellenük. A hírre a barbárok megrémültek, követek útján békét kértek. A követeket bevezették a tanácsterembe; a császár szerfölött hitványaknak és elhanyagoltaknak tartotta őket, azért megkérdezte: Vajon a szarmaták mind ilyenek? A követek azt felelték, hogy az egész nemzetség legelőkelőbbjei jöttek hozzá. Valentinianus elfehéredett a dühtől, rikácsolva kiabálta, hogy balsorsa tette őt a római birodalom császárává akkor, mikor egy ilyen hitvány és megvetett barbár nép nem húzza meg magát saját határai között, nem elégszik meg azzal, hogy biztonságban élhet, hanem önként fegyvert ragad, a római határokat tapossa, és háborúra ragadtatja magát. És annyira megfeszült a kiabálásban, hogy vérerei megpattantak és szétszakadtak." п. § A hunok XXVIII. jazigok tehát megtartották a Duna-Tisza közti uralmukat, a rómaiak pedig Pannoniában és Daciában birtokolták a főhatalmat mindaddig, míg a hunok, Valentinianus életének vége felé a gótokat Daciában leverve a jazigokat is meghódoltatták. Nem sokkal később pedig Pannoniát is elragadták a rómaiaktól. Nem haszon nélküli meghallgatni ezekről a hunokról Ammianus Marcellinust, az egykori tanút, aki településeiket és erkölcseiket így festi le:67 „A hunok népe a régi írott emlékekben kevéssé ismeretes, a maeotisi mocsarakon túl a Jeges-tengernél laknak és a vadság minden mértékét túlhaladják... Kellemetlen külsejűek és olyan nyersek, hogy se tűzre, se ízesített ételekre nem szorulnak rá, a mezei növények gyökereit és mindenféle állatnak félig nyers húsát eszik, melyet a combjuk közé és lovaik hátára kötve rövid 66 4. könyv 31. fejezet. L, Migne: PG LXVII. 546. oszlop. 67 31. könyv 2. fejezet. L. Ammianus Marcellinus 161-164. Л> 28
