Katona István: A kalocsai érseki egyház története I. (Kalocsa, 2001)
A kalocsai érseki egyház történetének első része a mohácsi vereség előtt
kitűnik abból is, hogy 100 ezer hadifoglyot szolgáltattak vissza. Ilyen erős férfiakat szült és nevelt hajdan ez a kalocsai föld, hogy különböző kalandozásaikban a római területekről ennyi foglyot voltak képesek elragadni. „Ezenkívül szövetség címén tüstént fölajánlottak neki 8 ezer lovast; ezekből kb. 5500-at Britanniába küldött a császár." így lassanként elerőtlenedett a jazigok hatalma.53 Újból követeket küldtek, akik azt követelték, hogy a megegyezésből egyes pontokat engedjenek el nekik. El is engedtek egyet-mást, nehogy teljesen elidegenedjenek. Mivel pedig a jazigok olyanok voltak, akiket tapasztalata szerint kitűnően fölhasználhat, sok rájuk kiszabott dolgot elengedett nekik, vagy talán az összest, kivéve, amik a velük való érintkezésre és kereskedésre vonatkoztak. Pl. hogy saját hajóik nem lehetnek, és hogy a Dunában levő szigetektől tartózkodjanak. Nem kellett tehát üresen állnia a kalocsai földnek, ahogy azelőtt lehetett volna, mert nem vonultak vissza a Dunától 76 stádiumra. XX. A nyughatatlan jazigok összeszedve erejüket, a következő, III. században is betörtek római területre. Gordianus, akit sírfelirata a „szarmaták legyőzőjé"-nek nevez, illetve Aurelianus, Probus és Carus császárok visszaszorították őket. A IV. században igen legyengültek a rabszolgaháború miatt, melyet Eusébios Pamphylos így ad elő:54 „Mikor a szkíták hadat indítottak ellenük, a szarmaták fölfegyverezték rabszolgáikat, hogy álljanak ellen. A rabszolgák legyőzték az ellenséget, aztán uraik ellen fordították fegyvereiket, és mindnyájukat elűzték ősi lakhelyükről. Ezek nem láttak más utat a megmaradásra, mint Constantinust, aki megszokta, hogy az emberekre gondot viseljen. Mindnyájukat befogadta a római birodalomba." Hieronymus krónikájában ezt a tényt a 334. évnél röviden így érinti: „A limigans szarmaták uraikat a római területre űzték." Constantinus fia, Constantius, súlyos csapást mért rájuk Kr. u. 358-ban. Ammianus Marcellinus így beszéli el ezt:55 „A tavaszi napéjegyenlőség elmúltával a császár egy erős katonai csapatot szedett össze... Mikor egy igen megfelelő helyhez ért, átkelt a jégolvadástól megáradt Dunán úgy, hogy az üres hajók fölé hidat ácsoltatott, aztán nekiállt a barbár föld pusztításának. Ezek gyorsított menetben jöttek elő, de mikor látták, hogy egy harcra kész sereg csapatai estek a torkuknak, amelyről pedig azt hitték, hogy egy esztendő leforgása alatt sem lehet összehozni, se mukkanni, se ellenállni nem mertek, hanem futva menekültek, hogy kikerüljék a váratlan pusztulást. A legtöbbjüket, akiknek félelmükben földbe gyökerezett a lábuk, levágták, mások, akiket gyorsaságuk megmentett a haláltól, a hegyek eldugott völgyeiben meglapulva nézhették hazájuk erőszakos elpusztítását. Ezek Sarmatia azon részén mentek végbe, amely Pannónia Secunda felé néz. Hasonló erővel pusztította a háború vihara a barbár erőket Valériáé körzetében is, égetve, szertehordva, ami útjába került. A csapás szörnyű méretein feldühödve a szarmaták fölhagytak eddigi lappangásukkal, békeajánlat ürügyén, három hadoszlopban tervezték a mieink biztonságosabb megrohanását, hogy se fegyvereiket használni, se a tömeges megsebesülést kikerülni ne tudják, vagy pedig, ami szorult 53 71. könyv 16. fejezet. L. uo. 54 Constantinus császár élete 4. könyv 6. fejezet. L. Eusebii Pamphili de vita beatissimi imperatoris onstantini. Migne: PG XX. 1154-1155. oszlop. 55 17. könyv 12. fejezet. L. Ammianus Marcellinus 122-123. 22
