Katona István: A kalocsai érseki egyház története I. (Kalocsa, 2001)

A kalocsai érseki egyház története

harcolva esett el. Fejét másnap diadalmenetben hordozták körül az ellenség táborában hosszú lándzsára szúrva, azután pedig a császár sátra elé tűzték le." Kevés érsek van, akinek halála évét és napját oly biztosan tudjuk, mint Tomoriét, akit a mohácsi vereség 1526. augusztus 29-én ragadott el, öt hónap híján négy évi érsekség után. CCCXII. Mivel többen vádolják az érseket vakmerőségéért, lássuk, vajon neki tulajdoníthatjuk-e ezt a nagyon gyászos vereséget. Wadding így mentegeti Tomorit:1147 „Nincs ok arra, hogy a vezér vakmerőségének tualjdonítsuk ezt a szomorú és nem várt következményt. Csatázni kellett, mert mindenki összeesküdött a csatára. Úgy állította föl a hadrendet, úgy bocsátotta a zászlóaljakat az ellenségre, hogy legyőzze és megfutamítsa. Ámde a csata hevében a katonák elhagyták és visszatáncoltak a győzelemtől, mintha már kezükben tartották volna. Óh, Isten fölfoghatatlan ítélete! Mikor győznek, legyőzik őket, és akik az Istenért küzdenek, azokat Isten ellenségei sújtják le, a hit védői megfutottak a hitetlenek elől, keresztények a törökök elől, a bűnök ostorozói a bűnösök elől... így lakoltatja meg az Úr a földkerekséget egyenlőségben." Paulus Jovius élesen korholja Tomorit és elbizakodott harcosnak nevezi. Ám Brutus úgy gondolja,1148 hogy menthető, mert „az időhiányban szenvedő királynak nem volt kiút a megmaradásra, mivel a fegyveres ellenség már a sarkában volt, és mivel semmi remény nem volt a csata elodázására, tanácsosabbnak... látszott az ütközetet követelő katonák lelkesültséget addig fölhasználni, amíg a lelkierő és elszántság tartott, úgyhogy nemcsak a vezért nem érheti szemrehányás, mivel a csata kezdeményezője volt, hanem dicséret illeti állhatatosságáért és vitézségéért. Volt lélekjelenléte és önbizalma, mikor a csata lehetősége már nem a magyaroktól, hanem az ellenségtől függött, hogy zászlóit az ellenségre vigye, ütközetbe bocsátkozzék, jóllehet jóval kisebb erővel rendelkezett." Barenkopf ilyen díszes védőbeszédet mond érte Kollár ellenében:1149

„Ha van benne hiba, az az, hogy a csatába, melyet a legnagyobb rész makacsul, sőt az ellenszegülőket halállal fenyegetve követelt, nem annyira beleegyezett, mint inkább sürgette... Ha Magyarország ennek a barátnak vezetése alatt pusztult el... legyen szabad föltenném a kérdést: Vajon az ő akaratossága miatt történt-e vagy pedig... elégtelen hadtudománya miatt... De eddig még senki sem akadt, aki akaratosságát merte volna vádolni... Tehát marad az, hogy nem rendelkezett azzal a hadtudománnyal, amely egy fővezérben megkívántatik... Mert el lehetne ítélni Tomorit és kellene is, ha ezt a parancsnokságot kereste volna vagy a fölajánlás után vissza nem utasította volna. De vajon kereste az, aki... követelte, hogy a nádort, a vajdát, a Szondiakat... helyezzék eléje? És nem utasította vissza, mikor sokáig és sokszor ellenszegült... Vajon nem inkább annál keresendő a mohácsi vész bűne, aki ezt a barátot akarata és visszautasítása ellenére... hadvezérré nyilvánította?" Sőt hozzátehetjük, vajon nem inkább világi emberek bűne a mohácsi vereség, akiknek őseik példája nyomán a hadvezetés mesterségét el kellett 1147 Wadding: Annales XVI. 234. 1148 Katona: História eritica XIX. 712. L. Brutus János Mihály Magyar Históriája (1490-1552). Közli Toldy Ferenc. II. Monumenta Hungáriáé Historica. Scriptores XIII. Pest 1867. 214-215. 1149 I. Barenkopf: De dominio nobilium Hungáriáé deque cladis ad Mohacsium causa... Pozsony-Komárom 1790. 220. 294