Katona István: A kalocsai érseki egyház története I. (Kalocsa, 2001)
A kalocsai érseki egyház története
csapatokat vont össze és hajók nélkül a befagyott Duna jegén át Belgráddal szemben erdélyi területre küldte őket, innen pedig a szintén befagyott Tiszán átmenve betört a bácsi végeken. Itt néhány falut elnéptelenített, majd sebesen visszavonult Belgrádba. Azt beszélik, nagy számú barmot hajtott el és mintegy 1300 foglyot ejtett." Mivel Belgrád elvesztése után ezt a megyét ezentúl állandóan nagyobb veszedelem fenyegette a török szomszédság miatt, nem találtak alkalmas férfit a kalocsai érsekség vezetésére, így az érseki szék hosszabb ideig betöltetlenül állott. Istvánffy írja:1131 „Mivel tehát Belgrád elvesztése után nemcsak Bács és Kalocsa, a két érseki székhely, hanem a szomszédos vidékek is útjába estek és ki voltak téve az ellenség mind sűrűbb rablótámadásainak, ezért az volt a vélemény, hogy egy erős kezű és tevékeny férfira kell bízni őket, aki nemcsak papi tekintélyével, hanem fegyverrel és katonás vitézséggel védelmezi azt a területet. Sokáig kereste maga a király és mások is, ki lenne alkalmas Gergely utódjának. Végül mindenki kívánságára és egyetértésével Tomori Pált ajánlották a királynak, mivel azelőtt híres és kitűnő lovastiszt és Buda várának keménykezű kapitánya volt, majd a katonaéletet fölcserélve üdvös és jámbor meggondolásból a ferences barátok szerzetébe lépett. Mindenki őt tartotta erre a tisztségre legalkalmasabbnak... a Tomoriak tisztes és nemes családjából született Gö:nör megyében (Bél szerint inkább Abaújban), Erdélyben serényen működött a székelyek ellen, s ugyanúgy a parasztháborúban is." Mikor 1506-ban a székelyek ellen küldték - ahogy a szerző a IV. könyvben elbeszéli -„...bajtársaitól elhagyva több mint tíz sebet kapott, de utolsóként vonult vissza biztos helyre. Újra szervezte seregét, nagy csapást mért a székelyekre, legyőzve és meghódoltatva kényszerítette őket a parancsok teljesítésére." Ugyanő a parasztháborúban Bornemissza követe volt, Istvánffy V. könyve szerint. Öt küldték előre a parasztok ellen, azokat könnyűszerrel szétszórta és megnyitotta Bornemisszának az utat a győzelemhez. Dubravius is „serény katonának" mondja1132 Tomori Pált, aki megnyitva a pártoskodók előtt a budai vár kapuját, igen sokakat a várárokba taszított. CCCIV. Annak hogy ez a katonás szellemű és a latin betűvetésben is jártas férfi miért adta magát szerzetesi életre, Istvánffy a következő megokolását adja: „Mikor a szomszéd Putnokon (Putnok Gömör megyei mezőváros) egy nemes leányt eljegyzett magának, azt az esküvő előtt a könyörtelen halál elragadta, ekkor egy igen gazdag özvegyet akart elvenni, de az egybekelés előtt az is ugyanúgy meghalt. Két mátkájának váratlan halálától megrémítve, mintha az isteni akarat akadályozná a házasságkötésben, ünnepélyes fogadalmat tett", hogy örökké nőtlen marad és valamilyen szerzetbe lép. „...Ezért... Újlakra költözött... ahol a szentté avatott Kapisztrán János híres temploma és sírboltja volt. Itt barátruhát öltött, haját körbe nyíratta, szigorú szerzetesi életmódot folytatott és annak Isten iránt való páratlan bizalommal, jámborsággal, kötelességteljesítéssel eleget tett, amint szent férfihoz illik. Tehát Lajos, minden tusakodása és őszinte vonakodása ellenére, még a pápai követ tekintélyét is igénybe vette, hogy engedelmességre bírja és a baráiok közösségéből kiemelve a kalocsai érseki méltósággal és azon területek katonai parancsnokságával tisztelte meg, mindkettőt a saját és Lajos király 1131 Istvánffy VII. könyv 68. 1132 Dubravius XXXIII. könyv 307. 287
