Katona István: A kalocsai érseki egyház története I. (Kalocsa, 2001)

A kalocsai érseki egyház története

az említett Péternek és az érsekségnek juttatta." A Kinizsi Pálnak írt levélből kitűnik,1045 hogy a szegediek vámpénzt szoktak adni a kalocsai érseknek. CCLXXXVII. Az 1494. év Péter érsek számára kedvezően indult és szerencsésen végződött. Ulászló ugyanis, miután határozott bizonyítékokból tudta meg feddhetetlen hűségét, az ország megsegítésére mindig kész hajlandóságát, egyháza jövedelmének nagymérvű veszteségét és ínségét, minden buzgóságát latba vetette, hogy ne csak régi jogaiba állítsa vissza, hanem még új királyi kegyekkel is elhalmozza. így mindjárt ezen év kezdetén királyi adománylevéllel neki adta a földvári apátságot:1046 „Ulászló... emlékezetül adjuk... hogy mi köteles tisztelettel, amint illik, hívünk, Krisztusban tisztelendő atyánk, Péter kalocsai érsek úr érdemeire, látván továbbá érseksége határtalan pusztulását, amelyet javakban és birtokokban elszenvedett a vetélytársak folytonos zaklatásai és rablásai miatt, hogy az ország terheit tűrhetőbben viselhesse, amiben mindig a legnagyobb készséget tanúsította, a pécsi egyházmegyében levő földvári benedekrendi Szent Péter (most Szent Ilona) apátságot, melyet néhai felséges Mátyás király... az akkor még kisebb hivatalokban működő Péter érsek urnák juttatott, ő pedig néhai tisztelendő Várdai Pálnak, saját édestestvérének engedett át (Tehát Péter is a Várdaiak családjából származott), aki élete végéig megtartotta, a néhai Pál halála után pedig megint valódi és törvényes birtokosára, az érsek úrra szállt vissza vagy ha éppen üresedésben lett volna, akkor betöltése mindenképpen királyi felségünkre háramlóit volna vissza, királyi főkegyúri jogunknál fogva, amit országunk minden egyházában... bírunk, újból neki adtuk kormányzásra... Kelt Budán, 1494. vízkereszt napján."1047 CCLXXXVIII. Péter nemcsak a földvári, hanem a péterváradi apátságot is visszaszerezte utólag, Ulászló király pedig az apátság alattvalóinak teljes adómentességet és nemesi jogokat engedélyezett:1048 „...a királyi gondoskodás... abból ered, hogy mi, a szent és sérthetetlen Istenanya iránti alázatunkból, akinek nevéről és elnevezéséről van jelölve a péterváradi apátság »Béla kútja« monostora, jobban gondoskodni kívánunk az apátságról és az egyházról, mivel azt Krisztusban Szentséges Atyánk és Urunk, VI. Sándor pápa akaratából és rendelkezésére, amiről minket apostoli brévejével értesített, éppen a napokban hívünknek, Krisztusban tisztelendő atyának, Péter kalocsai érsek úrnak visszaadni rendeltük, hogy szerzett joga alapján birtokolja. Azt is akarjuk, hogy az az apátság vára, ill. erődje, amely eddig az idegenek igazgatása miatt nagyon leromolva, elhanyagolva, megfelelő lakóktól szinte elhagyatva állt, de az érsek úr ügyessége, iparkodása, buzgó és szorgos gondoskodása folytán már nemcsak az egykor széthányt és megújításra nagyon rászoruló épületekkel ékeskedik, hanem a 1045 Katona: História eritica XVII. 579. L. Wagner: Epistolae 173-174. A levél címzettje, Kinizsi Pál (f 1494), Hunyadi Mátyás egykori híres hadvezére ekkor országbíró, temesi ispán és az alsó részek főkapitánya volt. 1046 Uo. 598. L. uo. 39-40. A Tolna megyei Földvár bencés apátságára l. F. Romhányi: Kolostorok 25. 1047 Január 6. 1048 Katona: História eritica XVII. 600. L. Wagner: Epistolae 41-43. 269

Next

/
Oldalképek
Tartalom