Katona István: A kalocsai érseki egyház története I. (Kalocsa, 2001)
A kalocsai érseki egyház története
kalocsai érseki székbe, az oklevelekben nem választottnak, hanem kérelmezettnek kellett volna nevezni. Helyesebben jegyzi meg tehát ugyanazon szerző más helyen,595 hogy „Smaragd fehérvári prépostból lett kalocsai érsek". Mivel pedig a „kalocsai választott" címmel szerepel az 1258-ban kelt oklevelekben,596 bizonyítja, hogy június 14. és július 5. között a pápa még nem erősítette meg. CLXXX. 1259-ben azonban IV. Sándor már érvényesnek ismerte el megválasztását, amit abból lehet következtetni, hogy ebben az évben Béla oklevelében már nem Smaragd, hanem „Pál fehérvári választott, királyi udvari alkancellár" szerepel záradékban,597 vagyis Smaragd a kalocsai érseki székbe való jutásával helyet adott neki. IV. Orbán pápa, akit IV. Sándor halála után választottak meg, s 1261. szeptember 4-én koronáztak meg, Smaragdra bízta Olivér szerémi püspöknek Szent Ferenc rendjébe való belépését, ha ezt kivihetőnek látja:598 „...a kalocsai érseknek... tisztelendő testvérünk, Olivér szerémi püspök, a te tartománybeli püspököd jelentette nekünk, hogy súlyos testi gyöngesége miatt a főpásztori tisztet nem tudja kellőképpen ellátni, továbbá elméjében meghányta-vetette, hogy a gondjára bízott szerémi egyházat tiszta lelkiismerettel képtelen megtartani. Mivel lelkiismeretét és üdvösségét biztosítani, az egyházat pedig óvni akarja, nehogy nevének árnyékában lelkiekben és világiakban helyrehozhatatlanul tönkremenjen, kedvelt fiunk, ^amás kincstartó és Péter ottani kanonok, e célra külön kijelölt követei által levélben alázatosan kérelmezte tőlünk, hogy hatalmazzunk fel arra, hogy felmentéséről te, mint metropolitája dönthess és ő átmehessen a kisebb testvérek rendjébe. Mi tehát, akik körültekintésedről teljes bizonyosságot szereztünk az Úrban, testvérségednek apostoli iratunkkal meghagyjuk, miszerint gondosan vizsgáld meg az összes körülményeket, amelyeket ez ügyben szem előtt kell tartani, és ha kivihetőnek látod, dönts helyettesünkként az érintett püspök felmentéséről, miután ő hozzád fordult, és a nevezett egyház kötelékéből elbocsátva adj neki szabadságot a mondott rendbe való átlépésre. Kelt... december idusán, a 2. évben."599 A kötelék, mely Olivért a szerémi egyházhoz fűzte, mutatja - amit már másutt helyesen mondtunk - hogy ő nem segédpüspök, hanem megyéspüspök volt. Mindenesetre Jakab, szerémi püspök, mint „egyházmegyéjét" említi 1437-ben, amint később, a CCXLVI. fejezetnél látni fogjuk. CLXXXI. Smaragd több éven át volt Béla király alkancellárja. Ezt az 1255., 1256., 1257., 1258. évi oklevelek záradékából tudjuk.600 Miután pedig a fehérvári prépostságból áthelyezték a kalocsai érsekségbe, István ifjabb király kancellárja lett, atyjáé, Béláé pedig Fülöp esztergomi érsek. Ez a két érsek szerencsésen munkálkodott a 595 Uo. 63. 596 Katona: História eritica VI. 275., 276., 279. L. Reg. Arp. 1182., 1178., 1186. sz. 597 Uo. 285. L. Reg. Arp. 1225. sz. 598 Uo. 350. L. Potthast 18435. sz.; Theiner: Hungária sacra I. 243. 599 1262. december 13. Olivérre, az 1250-1256 között működő szerémi püspökre l. Gasic: Brevis conspectus 51-52. 600 Katona: História eritica VI. 230., 252., 254., 259., 260., 261., 262., 276., 279. L. Reg. Arp. 1062., 1105., 1104., 1136., 1140., 1169. (hamis oklevél), 1172., 1186., 1178. sz. 170