Katona István: A kalocsai érseki egyház története I. (Kalocsa, 2001)
A kalocsai érseki egyház története
vizsgáztatásához és olyannak találta, hogy a szentírási szöveget könnyedén olvassa, annak szavait anyanyelvén megfelelően és alkalmasan tudja visszaadni, nyelvtani fogalmazása is megfelelő, továbbá egy lovag, a prépost nevelője, eskü alatt állította, hogy minden kétséget kizáróan 25 éven túl van, ami egyébként testalkatával is egybevág. Mi ezeket testvéreinkkel szorgosan megbeszélve világosan úgy értékeltük, hogy ő sem a kánonjogban, sem az egyházi szónoklatban még szűken sem ajánlható, életkora pedig nemhogy teljes, de még meg sem közelíti a megfelelőt. E kettő, ti. a törvényes életkor és elégséges tudományos képzettség egy érsek számára, aki az atyák atyja és a tanítók tanítója kell hogy legyen, a lateráni zsinat határozata szerint olyannyira szükséges, hogy ha a papok olyan valakit merészelnének akár érsekké, akár püspökké választani, aki abban a kettőben vagy azok valamelyikében fogyatékos, a választás érvénytelenségén kívül ők azonmód meg lesznek fosztva választási joguktól s három évig fel lesznek függesztve a javadalmak beszedésétől. Tehát ezt a jogilag érvénytelen dolgot mi nem tudtuk érvényesnek tartani, sőt még könyörületesen jártunk el, irántad való kegyből és kedvezésből, hogy a nevezett döntvény szerint nem róttunk ki reája és kalocsai káptalanra büntetést. Eléggé fájlaljuk azonban, hogy királyi akaratodnak e téren nem tudtunk eleget tenni, mert, ha jobbra vagy balra hajoltunk volna el, akkor kezünkben kétféle súly, kétféle mérleg lett volna, már pedig mindkettő kárhozatos dolog Isten előtt. Hiszen Jézus Krisztus, Isten egyszülött fia, aki fogantatásától kezdve végtelen értelmet kapott, 30 éves koráig halasztotta el az igehirdetés tisztének gyakorlását, nyilvánvalóan megmutatva ezzel, hogy 30 éves kora előtt senki sem köteles a hithirdetés tisztét gyakorolni és ez legjobban megfelel a lelkipásztorsággal járó gondnak. Abból pedig, hogy Jézus kb. 30 éves korában kezdte, megjegyezhetjük, hogy, ha a megválasztandó főpásztor közel áll ahhoz a korhoz, föl lehet menteni, ha a kényszerhelyzet és a hasznosság úgy kívánja, csak az életmód és a tudás segíti, annak a példájára, aki tenni és tanítani kezdett. Mivel, aki tett és tanított, azt nagynak fogják nevezni a mennyek országában. Máskülönben, azaz, ha másképpen történne, nem fölmentés, hanem földúlás lenne. Kérjük tehát királyi magasságodat és figyelmeztetjük, hogy amiatt, amit a jog kényszerítő volta nem engedett meg, fönséged ne induljon föl, hanem inkább legyen rajta, hogy a nevezett prépostot teológiai és kánonjogi ismeretekre tanítsák és miután az idők folyamán tudományban előrehaladt, mi is veled együtt gondoskodjunk az ő tisztségéről és előrehaladásáról, hiszen kétségtelenül se neked, se neki nem használna, ha Isten akarata ellen venné magára a főpásztori terhet, te pedig ahelyett, amiből hasznot véltél húzni, inkább hiányt kapnál jutalmul és minket hitványnak tartanál abban a tudatban, hogy a földi király miatt nem átallottuk megsérteni az égi királyt, aki testet-lelket képes a pokolba küldeni. Kelt Lateránban, április nonaeján, a 10. évben."427 CXL. Kollár igencsak magasztalja ezt a levelet, mint a mélységes atyai szeretet, a méltányosság és a mi királyi jogunkban való jártasság példáját, de azt tagadja, hogy itt Ince egyáltalán valamit is gondolt volna a főpásztorok posztulálásáról vagy a kánoni 427 1207. április 5. 131
