Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun Kerület igazgatása 1745–1876. (Jász–Nagykun Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 51. Szolnok, 1995. 2. kiadás: Debrecen, 1996)

Az átalakulás után a közigazgatás sem olyan jó, sem olyan olcsó nem lett, mint amilyenben reménykedtek. A javításhoz megfelelő kiindulási pontnak tűnt a helyes területi felosztás. A tételes jog szerint már régen nem létező jászkun kiváltságok elvesztése a közigazgatási különállás megszüntetésének veszélyét érezve még fájóbbnak tűnt. Rá kellett döbbenniük, hogy hiába minden igyekezet, a Jászkun Kerület megszüntetése elkerülhetetlen. Ésszerűsíteni és rendezni kellett, még a történelmi múlt és a hagyományok megsértése árán is. Az önálló jász megye, kiskun megye, vagy a kun megye elképzelése nem tudott a gondolat elfogadtatásához elégséges érvet felsorakoztatni. A Kiskun Kerületet leválasztották történelmi társkerületeiről, és Jászberénynek sem sikerült vezető helyzetét megőrizni. A területrendezés végső kimenetele a Jászkun Kerület minden belső kezdeményezését kudarcra ítélte. A megyeszékhely megtartásáért folytatott harcban feloldódtak az egységes jászkun érdekek, és szétfolytak részérdekekké, melyek felett az ésszerűség könnyedén győzedelmeskedett. A területrendezési törvény életbelépése után a közel két évszázada fennállt Jászkun Kerület, mint önálló közigazgatási egység megszűnt létezni. Sajátos közjogi viszonyai az új törvényhatóságokban is tovább éltek. A birtokjog és az öröklési rend jászkunsági sajátosságai a tételes jogból átkerültek a szokásjogba, ahol nyomai még napjainkban is felfedezhetők. 235