Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun Kerület igazgatása 1745–1876. (Jász–Nagykun Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 51. Szolnok, 1995. 2. kiadás: Debrecen, 1996)

társadalmi rétegződés még széles népi alapra támaszkodó önkormányzat kialakulását tették lehetővé. A társadalmi rétegződés arányainak megváltozásával, a jogokból kiszorultak számának növekedésével az önkormányzat demokratikus elvei egyre inkább eltorzultak. A tanácsok, melyekről azt tapasztalhattuk, hogy a redemptiókor még a helyi társadalom többségét képviselték, és az általuk elfogadott viselkedési szabályok az egész közösségre vonatkoztak, s azt az egész közösséggel igyekeztek megtartatni, egyre nagyobb ellenállásba ütköztek. Ugyanez figyelhető meg a kerületi igazgatásban is. A hivatalba kerülést, a vezető tisztségviselői vagy tanácsnoki szék elnyerését részben a vagyon nagysága, sokkal inkább a helyi társadalom szokásjoga: a törzsökös családok hagyományőrző szerepének, az ősök érdemei megbecsülésének támogatottsága tette lehetővé. A helyi társadalomvezetés szakszerűsödése csak lassan, a XVIII. század végére kezdett teret nyerni. Kerületi szinten a szakszerüsödési folyamat korábban kezdődött. A képzett szaktisztviselők alkalmazása az 1770-es évektől többnyire folyamatos volt. A kerületi igazgatás szakirányú fejlődése az egyes helységek életére is jótékonyan hatott. Eredményei az egészségügyi hálózat kiépítésében, a mérnöki irányítással végzett hatalmas vízrendezési és gátépítési munkákban, az építésrendészetben, a szakszerű erdősítésben, helyi szinten is kézzelfoghatóvá váltak. A XIX. században már legtöbbször a törzsökös redemptus és redemptus-nemes családok iskolázott fiai töltötték be a kerületi elöljáróság hivatalait. Az egyes helységekben az orvosok mellett csak a jegyzők iskolázottságát sikerült kimutatnunk, de a helyi levéltárakban megmaradt dokumentumok, melyek a korabeli írásbeliségről tanúskodnak, ennél szélesebb körű iskolázottságot tükröznek. A közigazgatás szervezetében és bizonyos hatáskörökben, amint ez a jászkunokhoz hasonló kiváltságos gyökerekből kifejlődött Hajdú Kerületnél is tapasztalható, a vármegyékhez, az egyes helységek tekintetében a szabad királyi városokhoz közeledtek. A tanács, illetve ahogyan a Jászkun Kerületben gyakran nevezték, a „nagytanács" vezető szerepe minden helységben megmaradt a számbelileg népesebb „kisebb tanácsokkal", vagy „külsőtanácsokkal" szemben. Sajátos vonása a kerületek közigazgatási életének, hogy beilleszkedésük a birodalom, illetve az ország közigazgatási szervezetébe a nádor személyén keresztül történt. A nádor, aki a középkortól kezdődően a jászok és kunok legfőbb bírája volt, 1848. májusáig a bírósági és igazgatási ágazatnak is a kerületek és az uralkodó közé iktatott legfőbb hatósága. A nádori főhatósághoz hasonlóan a középkorból eredeztethető a vármegyék községbírói és szolgabírói tisztségénél összetettebb kapitányi és bírói hatalom is. Eltérő szinteken, de mind a bíró, mind a kapitány, az igazságszolgáltatás és a közigazgatás mellett a gazdasági, a kulturális és az erkölcsi irányítást is kézben tartotta. Ez a nagy és többirányú hatalom az egykori szállás és székkapitányok hasonló jogköréhez vezethető vissza. A hadnagy és a tizedes elnevezések valószínűsíthetően szintén a középkori katonai 230