Bánkiné Molnár Erzsébet: A Jászkun Kerület igazgatása 1745–1876. (Jász–Nagykun Szolnok Megyei Múzeumok Közleményei 51. Szolnok, 1995. 2. kiadás: Debrecen, 1996)

választották meg. A községi közigazgatás szervezetének újjáalakítására csak ezek után került sor. Tolna megyében Szabolcshoz hasonlóan szintén csak a közgyűlési tagok köz­reműködésével választották meg az új megyei tisztikart. 518 Sorolhatnánk az ország többi vármegyéjét is, eltérést csupán a megye­bizottságok alakulásának időpontjában tapasztalhatnánk, de abban minden vár­megye a feudáliskori hagyományokhoz és igazgatási rendhez ragaszkodott, hogy a megyei tisztikarok megalakításába nem engedett községi beleszólást, hacsak a megyebizottsági tagokon keresztül érvényesülő közvetett beleszólást nem te­kintjük annak. A Jászkun Kerületben viszont most is következetesen érvényesült az az elv, hogy az önkormányzat alapja a község, s a községek önkormányzatának egyete­meként a 25 község önkormányzati egységét jeleníti meg a Jászkun Kerület, mint törvényhatóság. Az összkerületi tisztújító közgyűlésen az új főkapitány elnökölt, a községek beküldött szavazatait pedig egy alkalmi bizottság számlálta össze, melybe minden kerületből 5 tagot küldtek. A közgyűlés megbízása alapján a Jász kerületi szavazatokat a nagykun, a Nagykun kerületi szavazatokat a kiskun, a Kiskun kerületi szavazatokat pedig a jász bizottmány számlálta össze.Amíg a szavazatszámláló bizottságok dolgoztak, az 1861-ben megválasztott tisztikar nevében Kerek József Hármas kerületi fő­jegyző lemondott. Az új tisztikar megválasztásáig azaz a szavazatok eredmé­nyének kihirdetéséig a főkapitány ideiglenesen megbízást adott a főjegyzői, a tisztiügyészi és a csendbiztosi feladatok ellátására, majd eredményhirdetésig a gyűlést felfüggesztette. A Jászkun Kerület tehát egy óráig sem maradt hivatali vezetés nélkül.A szavazatok összeszámlálása nem kis feladat volt, hiszen a Hármas kerületi hivatalokra hivatalonként csaknem 9.000 szavazat érkezett. A Jász kerületi hivatalokra 4.700 körüli, a Nagykun kerületiekre 2.400, a Kiskun kerületiekre 1.800 körüli szavazatot adtak le. 519 Az összeszámlált szavazatok közül ebben az esetben a legtöbb szavazatot kapott tisztségek szavazatszámait emeltük ki. Sajnos a szavazati joggal rendelkezők összeírása csupán á Jászkunság 11 helységéből maradt meg. Az egész kerület szavazójogú népességének az összes lakossághoz viszonyított arányát a dokumentumok hiánya miatt nem tudjuk meg­állapítani. 517 Balogh István: A megyei önkormányzat működése Szabolcsban 1848-1872 között = Tan. Önk. 226. 1. 518 Horváth Árpád: A megyei önkormányzat működése Tolnában 1848-1872 között 204-205. = In Tanulmányok Tolna megye történetéből VIII. Szekszárd 1978. 519 SZML.JKK. . 1867. május 28. kgy. jkv. 59-64. lap. 189

Next

/
Oldalképek
Tartalom