Bárth János: Az eleven székely tizes. A csíkszentgyörgyi és a csíkbánkfalvi tizesek működése a XVII-XX. században (Kecskemét, 2007)

bágytelekre ültetésével próbálták biztosítani és deklarálni nemesi-úri mivoltukat. Ez az állítás nagy vonalakban igaznak látszik, de valószínűleg nem terjeszthető ki az összes görögkatolikusra. Bizonyára akadtak olyan románok is, akik a faluba kerülve bérelt házakban húzódtak meg és nem léptek földesúri szolgálatba. Napszámoskodtak, pásztorságot vállaltak, fát faragtak, erdei gyűjtögetéssel, szurkászattal keresték kenyerüket. Az efféle görögkatolikusokkal nem tudott mit kezdeni a tizes. Elég volt felügyelni járkálásukra, mivel valószínűleg nem különsképpen tisztelték a tilalmast. - A határozat a földesúri hatalom alatt élő, jobbágy jogállású tizesbeli görögkatolikusok számára kötelezővé tette a tilalmas szerre történő őrzését. Elsősorban azért, mert miként a bevezetőben szó esik róla, a jövevények részesedni akartak a tilalmas hasznából. A határozat nem fogalmazta meg világosan, hogy a görögkatolikus jobbágyok mit kaptak cserébe az erdőőrzésért. Föltehetőleg valamiféle olyan részesedést a tilalmas tűzifájából, amit a szegénységnek, a gyalogszereseknek szokott biztosítani a tizes. A határozat semmiképpen nem tekinthető kollektív jogadományozásnak. A görögkatolikus jobbágyok ezzel a határozattal nem szereztek örökíthető, teljesértékű bébíró jogokat, csak megfagyási veszélyüket enyhítendő számíthattak némi hulladékfára, rőzsére a tizes erdejéből. A jogadományozás hiányára utal, hogy a következő években, évtizedekben sorra jelentek meg a tizes gyűlésein olyan személyek, akik nevükből ítélve a görögkatolikusok közé tartoztak, és kérelmezték beüsmertetésüket Háromtizes tilalmasának jogosultjai sorába. A háromtizesi jegyzőkönyvekből egy olyan eset került elő, amikor a beüsmertetést kérő jobbágy nemzetiségére utaltak a jegyzőkönyv fogalmazói. 1841. június 6-án a tizes gyűlése tárgyalt az új háromtizesi lakos kérelméről: „Menaságról le telepedett olá Olá Mihály a méltóságos Balási József úr jószágában, az honnan Magyar Ferentz ki ment, mind idegen faluból telepedett, meg ösmertetvén magát, minden terhek végbe vitelével, fizetett 2 forintot".

401 1891. november 22-én az a kérdés került a háromtizesi gyűlés elé, hogy mi legyen azokkal „az oláhokkal", akik nem hajlandók a tizesbika teleltetését trágyával elősegíteni, de bika alá való tehenük van? A gyűlés döntése értelmében az „oláhok közül" azoknak, akik nem voltak hajlandók bikatrágyát szolgáltatni, a következő időszakban „minden hágatásért" 2 forintot kellett fizetni, mégpedig előre.

402 1848 januárjában Háromtizes „egy terű fát" adott térítésmentesen az „olá papnak".

403 1903-ban Háromtizes „görögkatolikus részen való birtokosai" kértek és kaptak tízesüktől, bizonyára egyházuk céljaira, 30 szál épületfát.

404 Fentebb már volt róla szó, hogy 1870-ben Háromtizes befogadta bébirtokos tagjának a csíkszentgyörgyi görögkatolikus papot.

405 Ugyancsak említettem már a csíkszentgyörgyi görögkatolikus kántor esetét, aki 1884-ben élete végéig tartó jogot kapott Háromtizestől a tilalmas használatára, mégpedig azért, mert a "TA. H. 1.24. 2 TA. H. 3. 157. 3 TA. H. 1. 100. 4 TA. H. 3.413. 5 TA. H. 2. 126. 136