Bárth János: Az eleven székely tizes. A csíkszentgyörgyi és a csíkbánkfalvi tizesek működése a XVII-XX. században (Kecskemét, 2007)

mányoztam, hogy gyakorlati célokat is szolgáljon. Ugyanez a térkép további kutatásaim és ábratervezéseim során, eredeti elképzeléseimnek megfelelően, pótolhatatlan eszköznek bizonyult. Viszonylag sok utánajárást igényelt a tizeshatárok felrajzolása a fentebb bemutatott térkép házszámos és házszámnélküli változatára. A csíkszentgyörgyi és a bánkfalvi vezetőemberek, törzsökös hagyománytartó gazdák általában számontartják, hogy falusfeleik melyik tízesben laknak, egyik tizes hol ér véget és hol kezdődik a másik. Néha azonban egy-egy ház hovatartozásán kiválóan és tartósan el tudnak vitatkozni. Általában elmondható, hogy a saját tízesük kiterjedését a legtöbben ismerik, de a távoli tízesek határairól nem mindig pontos az értesülésük. Ráadásul vannak hagyományosan számontartott kiterjedésű, jól elhatárolható tízesek, ilyen például a Háromtizes, amelyik a helyi szóhasználat szerint Menaságújfalu szélétől a Rövid Jakab házáig tart. Van azonban olyan tizes is, amelyiknek a határa fölöttébb cikk-cakkos. Ilyen falurész a bánkfalvi Altizes, amely Martonos és Simószege felől csak a helyi viszonyok alapos ismerete birtokában határolható el. Sok egyeztetés, néprajzi terepmunka árán 2006 végére született meg Kecskeméten, a múzeum grafikai és számítógépes műhelyében Csíkszentgyörgy és Bánkfalva színezett tizestérképe, amelyen a jelzett tizeshatárok talán megfelelnek a valóságos tizeshatároknak. (VIII. tábla, 1-2. melléklet) A romániai értelemben vett Csíkszentgyörgy község, amely Csíkszentgyörgy, Bánkfalva és Menaság falvak hajdani határát foglalja magába és hatalmas havasi területekre terjed ki, egy gyenge fénymásolatokból összeragasztott, román nyelvű, 1970 táján készített határtérképet mondhatott magáénak a XX-XXI. század fordulóján. A fekete-fehér térképet vonalak ezrei és számok tömkelege hálózta be. A patakokra, utakra, művelési ágakra román betűjelek és számok utaltak. A sokszoros fénymásolás gyarlósága miatt nehezen követhető vonalak, betűjelek és számok tengeréből először pataktérképet kívántam készíteni, amely mindhárom falu történelmi határa, vagyis az egész mai „községre" kiterjed. A pataktérkép szükségességét többek között az is indokolta, hogy a havasi határral rendelkező székely falvak népe, más hegyi népekhez hasonlóan, patakok szerint tud igazán tájékozódni a saját határában. A völgyek és bennük a patakok a hegyvidéki táj legfontosabb tájékozódási vonalai. A fénymásolt térképlapok rosszul látható vonalainak sokaságából hosszú, kitartó munkával végül is Kecskeméten sikerült meghúzni, kiemelni a patakok vonalait, amelyeket Csíkszentgyörgyön, jórészt néprajzi módszerekkel, esetenként pedig terepbejárással ellenőriztem. A pataknevek meghatározása azonban a vártnál bonyolultabb, hosszadalmasabb feladatnak bizonyult. Csíkszentgyörgyi, bánkfalvi, menasági informátoraim gyakran kerültek egymással ellentmondásba. Különösen sok baj volt azokkal a havasi, tehát távol fekvő, nem mindenki által ismert kicsi patakokkal, amelyek tulajdonképpen csak esős időben tekinthetők patakoknak, máskor jobbára a száraz folyáshelyük árulkodik időszakos létezésükről. A pataknevek összegyűjtése során hasznos információkat adott Tekse Sándor erdőőr, Koronka Árpád közbirtokossági vezető, Fülöp Imre menasági megyebíró. A patakok neveinek feltárásában, azonosításában különös buzgalommal segítette munkámat Kezdi József közbirtokossági elnök. Több hónapi kitartó rajzolgatás, levelezés, telefonálás, helyszíni néprajzi gyűjtés, terepbejárás eredményeként 2007 elején megszületett az el36