Bárth János: Az eleven székely tizes. A csíkszentgyörgyi és a csíkbánkfalvi tizesek működése a XVII-XX. században (Kecskemét, 2007)

1926-ban vezérkeresztet, vagyis háromszárú lobogót készíttetett, 1929-ben pe­dig templomi „székeket" javíttatott, festettetett Háromtizes a Szent Kereszt templom számára. 1129 1892. október 9-én Háromtizes gyűlése elhatározta, hogy „mivel a tízes egy kis Klávír-ra tett szert", Tekse Antal asztalossal egy kis állványt kell csináltatni a hang­szer számára. Ez a bizonyos klavír talán azonos volt az 1892. év végén emlegetett új orgonával, amely miatt a kórust, illetve a kórusrácsot át kellett alakítani. Ambrus Ferenc kápolnabíró ígérte, hogy a tizes helyett kifizeti Tekse Antal asztalos munka­díját, ha a tizes juttat számára 3 öreg fát Monyasd bükiből. 1130 1923-ban Altizes pótolta a Szent János templomból háborús célokra elvitt ha­rangot. Az altizesiek 100 szál fenyőfát vágtak ki a tilalmasból a harang árának előte­remtése érdekében. A fák kivágását és behordását közmunkában végezték. A tizes azzal fenyegette tagjait, hogy aki nem megy fát hordani, elveszti „a Szent János kápolnájába tartozó jogát" . n A tizestemplomok, tizeskápolnák használata A 2006. évi kép A csíkszentgyörgyi egyházközség területén álló templomokban és kápolnákban Pálfi János plébános tájékoztatása szerint 2006-ban az alábbi miserend volt érvény­ben: Nagytemplom Templombúcsú Szent György vértanú ünnepén (április 24.) és olvasóbúcsú né­ven Rózsafüzér Királynéja ünnepén, (október 7.) Minden vasárnap és ünnepnap délelőtt 11-kor nagymise, délután télen 5-kor, nyáron 7-kor mise. Minden hétköznap reggel fél 8-kor, illetve 7-kor mise. Esküvők, keresztelők, temetések alkalmával mise. Háromtizesi Szent Kereszt templom „Szent Kereszt feltalálása" ünnepén (május 3.) illetve május első vasárnapján templombúcsú nagymisével. Minden vasárnap és ünnepnap délelőtt fél 10-kor, min­den pénteken délután 5-kor mise. Esküvők, keresztelők, temetések alkalmával mise. Altizesi Keresztelő Szent János templom Keresztelő Szent János ünnepén, (június 24.) illetve az ünnepekhez közel eső vasárnap templombúcsú, délelőtt 11 órakor nagymisével. Nagyünnepek (karácsony, húsvét, pünkösd) harmadnapján reggel 9-kor mise. Kotormányi Sarlós Boldogasszony templom Templombúcsú Sarlós Boldogasszony ünnepén, (július 2.) illetve a hozzá közel eső vasárnap, nagymisével délután fél 1-kor. Minden hónap első vasárnapján és TA. H. 4. 265., 307. TA. H. 3. 176., 177., 178., - TA. H. 6. 58. TA. A. 1. 155.,-TA. A. 4. 23. 303

Next

/
Oldalképek
Tartalom