Bárth János: Az eleven székely tizes. A csíkszentgyörgyi és a csíkbánkfalvi tizesek működése a XVII-XX. században (Kecskemét, 2007)

krajcárért. A bevételt levonták a 2 forint 16 krajcárnyi adósságból. Köntse Tamásnak maradt 1 forint 15 krajcár tartozása.

1074 A XIX. századi tizesjegyzőkönyvekben többször olvasható, hogy a vétkes megbékélt a tizessel. Ez valószínűleg úgy történt, hogy a hiba elkövetője a tizes gyűlésén nyilvánosan megbánta tettét, kezet adott a tizes tagjainak, és közben fogadkozott, hogy effélét többet nem csinál, vagy ha mégis csinálna, szokatlanul súlyos büntetésben részesüljön. A kézadásnak a XIX. században még hallatlanul nagy jelentősége volt a Székelyföldön. A kézadáskor hangoztatott ígéret a tizes közössége szemében fogadalomnak számított, amelynek betartását mindenki bízvást remélhette. 1804-ben Ballá József, aki a tilalmasban járva vétett Körösmény tizes ellen, a tizes gyűlésén „kezet adott a becsületes tízesnek", mondván: ha még egyszer törvénytelenül belemegy a tilalmasba, „minden törvény nélkül" 3 forintra büntetődjék.

1075 A TIZESFEGYELEM PRÓBÁJA: A KÖTELEZŐ HÚSVÉTEL A tizesbika húsának kötelező megvétele A XIX. század második és a XX. század első felében bevett szokásnak számított Csíkszentgyörgyön és Csíkbánkfalván,

1076 hogy az elöregedett vagy „meghamisodott" tizesbikát, ha nem lehetett idegenben eladni, a tizes „megüttette" és a tizestagokat a bikahús bizonyos mennyiségének megvételére kötelezte. így teremtődött elő az új tizesbika árának nagyobbik része. A közösségnek kellett a bika, ezért a közösség tagjai nagyobb zokszó nélkül megvették a körülbelül két fontnyi bikahúst a megszabott áron. Történt mindez a Fiság lokjáhan a magyarországi ipari forradalom, a liberalizmus és az individualizmus nagyhangú térhódítása idején. A kor divatos eszméje, a személyes szabadság ezredrangúvá degradálódott a közösség érdekével szemben. Elvesztette jelentőségét az a kérdés, hogy az egyén szereti-e a bikahúst, akar- e bikahúst enni. Az a felismerés vált elsődlegessé, hogy a közösségnek új bikát kell venni, amelynek árát a közösség tagjai a régi bika húsának megvételével tudják előteremteni. A bikahús kötelező megvételéről szóló határozatok végigkísérik a XX. század közepe előtti száz évet. Háromtizes 1851. július 20-án a bikabírák kötelességévé tette, hogy bonyolítsák le a bika húsának szétmérését és 2 fontonkénti kötelező megvételét. A tizes döntése értelmében annak is fizetni kellett a két font hús árát, aki a húsra nem tartott igényt.

1077 Jenőfalva tizes még 1944. december 26-án is úgy döntött, hogy a tizesbikát le kell vágni és húsát a tizestagok kötelesek megvenni.

1078 A bika levágásáról és húsának kötelező megvételéről szóló tizeshatározatok sorából példaként Háromtizes 1875. évi határozatát mutatom be: tr

Az 1875-dik év július hó 31-én tizes bíró Tekse Antal atyánkfia meg hivatásából telyes gyűlést tartatTA. K. 6.6. 1074 Í 1075 ТА. К. 1.7. 1076 Vö.: IMREH István 1983. 221. 1077 TA. H. 1. 122. 1078 TA. J. 5. 33. 293