Bárth János: Az eleven székely tizes. A csíkszentgyörgyi és a csíkbánkfalvi tizesek működése a XVII-XX. században (Kecskemét, 2007)

azt sem tekintették közömbösnek, hogy az aszaló miként vagdosta körbe a fa tövét fejszéjével. Ha a nap után haladt a fejsze, akkor gyorsan, esetleg már két hónap múlva kiszáradt a fa. Ha a nappal szemben haladt a fejsze, akkor akár egy évet is várni kellett a kiszáradásra. Ezért állítólag a balkezesek sikeresebben aszaltak, mint a jobbkezesek. A hántást vagy kergelést, vagyis az élő fenyőfa kérgének lefejtését tavasszal vagy koranyáron végezték. Kérget olyan fenyőfa törzséről, illetve a fenyőtörzs olyan csap nélküli szakaszáról lehetett hántani, amelyik nem volt bagos. A kiválasztott kéregdarab fölött és alatt a fenyőfát fejszével körbevágták, a kerget végighasították, majd egy lapos fadarabbal, lapockával gondosan lefeszegették a fatörzsről. A kérgétől megfosztott fenyőfa egy esztendő alatt kiszáradt. A kergelést, a hántást a csíkszentgyörgyiek a XX. század középső évtizedeiben végezték kicsiben és nagyban egyaránt. Legtöbben azért kergéitek, hogy havasi kaszálójukon a szénacsinálás előtt felállított favázas kalibájukat kéreggel fedhessék be. Ha a kerget fedőanyagként akarták használni, a lehántás után 2-3 napig kisimítva, földre fektetve, fadarabokkal nyomva szárítani kellett, hogy kiegyenesedjen és ne kondorodjon. A kéregdarabokat szegekkel erősítették a kaliba vázának fáihoz.

832 A kaliba befedésén kívül további hasznok is származtak a kaszálószéli kergelésböl. A meghántolt fa hamarosan kiszáradt és kivágása után sokféle célra használhatóvá vált. Ráadásul „pusztán" maradt helyével szinte észrevétlenül növekedett a kaszáló, amire titkon minden havasi kaszálótulajdonos vágyott. A XX. század első felében ,jó pénzért" el lehetett adni a veresfenyő, a nyír és a cserefa szárított kérgét. Ezért Szentgyörgyön akadtak, akik nagyobb mennyiségben is végeztek kéreghántást. if

A kéreg jobban kellett, mint a fa" - emlékezett az 1940-es évekre a XXI. század elején egy idős csíkszentgyörgyi gazda. Eladás céljából ledöntött fákról és élőfákról egyaránt hántottak kérget. A két méter magasságú kéregdarabokat „összegöngyölítették" és ferdén, egy oszlopokon nyugvó rúdhoz támasztották, így csitkóba rakva száradtak körülbelül egy hónapig.

833 A megszáradt kéregtekercseket csertörőbe szállították, ahol lisztszerű porrá törték. A XX. század első felében az Uz-völgyben, a Dránicás alja nevű helyen működtetett egy csertörőt Bogos Sándor csíkszépvízi kereskedő. Egy embere járta az alcsíki erdőket és megvette a megszárított kéregtekercseket. A csertörőben előállított kéregpor értéknek számított. Korábban a tímárok vásárolták meg, és a bőrkikészítésnél vették hasznát. Az 1940-es évek első felében, a „kicsi magyar világban" pedig hadicélokra használták. A magyar hadsereg képviselői vásárolták meg a kergelőktől. Csertörők a Székelyföld legkülönbözőbb erdős tájain korábban, a XVIII-XIX. században is működtek.

834 Ezzel magyarázható, hogy a csíkszentgyörgyi tízesek mindig találtak vállalkozót, ha árendába akarták adni valamelyik erdőrészük fáinak hántását. BÁRTH János 2004. 79. A kéregszárítás és a csitkó vonatkozásában vö.: MOLNÁR Kálmán 1974. 312-313. IMREH István 1983. 260. 233