Bárth János: Az eleven székely tizes. A csíkszentgyörgyi és a csíkbánkfalvi tizesek működése a XVII-XX. században (Kecskemét, 2007)

Szentgyörgy belső határában, a bonyolultabb szerkezetű bánkfalvi belső határral ellentétben, a faluban és a tizesbirtokok hegyi tömbjében is ugyanolyan sorban követték egymást a tízesek. A falu belső határa tulajdonképpen a három tizes három sávjára tagolódott. A sávok a mindszenti határ szélétől a tizeserdők keleti széléig húzódtak. A háromtizesi, a jenőfalvi és a körösmény tizesi sáv belső tagolódása nagyjából azonos képet mutatott. A völgyben, a falu beltelkei szomszédságában, mindkét oldalon a hegyek lábáig a tanórák néven emlegetett különösen jó minőségű, kis szántók és kaszálók terültek el. A tanórák kertek után kelet és nyugat felé egyaránt a hegyek oldalaira, hatjaira felkapaszkodott, valamint a Fiság felé siető patakok völgyeiben meghúzódott szántók, kaszálók következtek. Nyugaton a hegyi szántók és kaszálók egy-egy kisebb erdővel megszakítva elérték a Mindszenti határt. Kelet felé a hegyoldali, hegyháti szántók, kaszálók a tizestilalmasok cihereiig, vagyis bokros, növendékerdős széleiig nyúltak. A hajdani tizesciherek, később részletezendő okok miatt, a XIX-XX. század fordulója táján elvesztették ciher jellegüket és hivatalosan is tizeslegelőkké alakultak át. Kelet felé a tizescihereken, illetve a tizeslegelőkön túl, az előbbieknél magasabb hegyeken terültek el a tizesek „szemefényei", a bükk-, kőris-, nyír-, cser- és fenyőerdők, az igazi tilalmasok. A nyomásos gazdálkodás rendszerében, amely Csíkszentgyörgyön megélte a XX. század közepét, a szocialista kollektivizálás idejét, a falu hosszan elnyúló belterülete jelentette a két nyomás választóvonalát. Egy bizonyos esztendőben, amikor a falutól nyugatra eső területet, helyi szóhasználattal: a mezőt tekintették vetéshatárnak, a lakótelkek szélén húzódó kerítésektől a mindszenti határig szántották, kaszálták a földparcellákat. Tavasztól az őszi határszabadulásig ott állatok nem legelhettek. Ugyanabban az esztendőben a falu erdőként emlegetett keleti oldalán elterülő tanórák és hegyoldali szántók, kaszálók nyomásnak, nyomáshatárnak, ugarnak, ugarhatárnak számítottak. Rajtuk jártak, legeltek a fejőstehén-, sertés-, és kecskecsordák. A következő esztendőben fordult a dolog. A Mindszent felől eső határrész lett az ugar, vagy nyomás, a tizeserdők felé eső határrész pedig a vetéshatár. A harmadik esztendőben kezdődött elölről a forgás, a falu két oldalán fekvő földek haszonvételi formájának több évszázados váltakozása. A Nagymező, mielőtt kikerült volna a nyomáskényszerből, az erdő felöli keleti oldallal tartott. Tanulmányom függeléke után, ízelítő gyanánt közlök néhány olyan földrajzi nevet, amely a XIX-XX. századi tizesjegyzőkönyvekben fordul elő tizesbirtok, vagy tizesbirtok részének, határvonalának jelölésére.

644 A tizesbirtokok nagysága A közel 7770 oldalnyi feltárt tizesdokumentum, meglepő módon nem bővelkedik a tizesbirtokok nagyságára vonatkozó számadatokkal. Ez részben érthető, hiszen a birtokok évszázadokon át léteztek, a jobb gazdák terepismeretük révén tudták, hogy melyik tizesbirtok meddig terjed. Csak a XIX. század második felének adókkal Mivel Ittkétfalvának és Kotormánynak nem maradtak iratai, az ittkétfalvi és kotormányi tizesbirtokok helynevei nem kerülhettek ide. 192