Bárth János: Az eleven székely tizes. A csíkszentgyörgyi és a csíkbánkfalvi tizesek működése a XVII-XX. században (Kecskemét, 2007)

A XIX. század utolsó harmadában és a XX. század első felében a tízesek már csak az éppen aktuális impérium állami erdőfelügyelőségének engedélyével vághattak ki fát. Viszonylag jól alkalmazkodtak a kényszerű új rendhez. Ha tagjaiknak fát akartak osztani, adófizetés céljából fát akartak eladni, vagy ha valakit fával akartak támogatni, időben benyújtották fakivágási kérelmüket az illetékes hivatalhoz és a kívánságuk általában teljesült. A XIX. század második felében és a XX. század elején a tízesek fölöttébb nehezen küzdöttek meg az állami adók és az adó jellegű terhek fizetésével. A tizesjegyzőkönyvekből szinte árad az adófizetések ezernyi gondja, baja. Előfordult, hogy a tizes pénzbeli hozzájárulást kért tagjaitól, hogy kifizethesse az adót.

491 Legtöbbször azonban egy-egy erdőszakasz fájának eladásával teremtődött elő az adóra való pénz.

492 A tizesközbirtokosságok megalakulásával a régi tízesek a mindenkori hatalom számára érzékelhető, elérhető gazdasági szervezetekké, társaságokká váltak. Ezért a XX. század első felében nem számított ritka esetnek, hogy a szolgabíró vagy akár az alispán is levelezett valamelyik tízessel. Románia 1948-ban életbe léptetett szocialista alkotmányának 6. cikkelye alapján, amely állami, össznépi tulajdonná nyilvánította az erdőket és a legelőket, a tízesek legkésőbb 1949-ben elvesztették évszázadok óta birtokolt és keservesen védelmezett erdőiket. A szocialista román államnak különösebb teketória nélkül sikerült elérnie azt, amit a tízesek következetes harca és ellenállása a dualizmus idején megakadályozott. A tízesek lába alól a XX. század közepén kicsúszott a talaj. Megindultak azon az úton, hogy közigazgatás-történeti, agrártörténeti, településtörténeti, társadalomtörténeti emlékké váljanak. A román rendszerváltás utáni új román állam törvényei tették lehetővé, hogy a XXI. század elején hajdani birtokaikat viszszaperelve új életre keljenek. A TIZES ÉS A KÖZSÉG A kutatás nehézségei, buktatói A tízesek Csíkszentgyörgyön és Csíkbánkfalván a csordák szervezésétől, a pásztorfogadáson át, a bikatartásig sok olyan feladatot elláttak, amelyek másutt, a magyar falvak többségében a községi szervezetre, a községi bíróra, a kommunitásra hárultak. Joggal vetődik föl a kérdés: Ha a tízesek annyi sok feladatot átvállaltak a községtől, mit csináltak, mivel foglalatoskodtak a község vezetői? Erre a kérdésre, illetve a tizes és a község viszonyának, kapcsolatának teljes kérdéskörére nem adhatok kimerítő választ, mivel kutatásaim során a XVIII-XIX. századi községi protokollumok és községi iratok nem álltak rendelkezésemre. Minden valószínűség szerint a XX. század közepén megsemmisültek. Ez a körülmény nehezíti a tizesjegyzőkönyvek néhány szórvány adatának értelmezését is. TA. H. 2. 14. TA. H. 2. 13. 159