Bánkiné Molnár Erzsébet: A jászkun autonómia (Dél alföldi évszázadok 22. Szeged, CSML, 2005.)

A RENDELKEZÉS SZABADSÁGA A tulajdonlás autonómiája leginkább a tulajdonnal való rendelkezés szabadságán mérhető. A redemptusok rendelkezési jogait a földre vonatkozóan a jászkun ősiség foglalta jogi keretbe. A jászkun ősiség csupán hasonlóságot mutat a nemesi birtok öröklését biztosító törvénycikkel, de nem azonos vele. Az 1298:57. te. kimondta, ha a nemes a földbirtokát el akarja adni, előbb köteles azt vételre testvéreinek, nemzetségének, szomszédainak felajánlani, akik a közbecsűn megállapított árért megvehetik. 1351-ben az Aranybullát megerősítő törvény rögzítette, hogy a birtok, ha fiú leszármazott nincs, a nemzetségre vagy a királyra száll.

258 Az ősiség 1848-ig jogfolytonos volt, s a nemzetségi öröklés jogára és a jus regiumra vezethető vissza, amelyek az Aranybulla kivételével minden Árpád-kori törvényben ott vannak. A jászkun ősiség alapja 1745-től a redimált föld. Helyi értelmezésébe beletartozott a honosítás (lakosi jog), az örökítés, a visszaperlés és az elővételi jogok kerületi statútumokra épülő rendszere. A jászkun ősiség tehát kiterjedt a tulajdonszerzés minden módjára és feltételére. Jelentőségét növelte, hogy benne tág tere nyílt az önkormányzati beavatkozásnak, s a jászkun autonómia érvényesülésének. HONOSÍTÁS A honosítási, vagy ahogyan a Jászkun Kerület korabeli szóhasználatában nevezték, a lakosi jog, előfeltétele volt az ingatlanszerzésnek — legyen az belsőség, ház, porta vagy gazdasági célt szolgáló szérű, kert vagy istálló, illetve határbeli szántó, kaszáló —, kiemelten a tőkeföld megszerzésének. A honosítás, a lakosi jog megadása a települési önkormányzat hatáskörébe tartozott, s a tanácsok féltve őrzött joga volt. A hatáskört és a jogot a privilégium hatodik paragrafusa biztosította, amely megengedte a kerületbeli helységeknek, hogy szabadon költözhető és földesúrnak le nem kötött jövevényeket bárhonnan befogadhassonak. Azt, hogy a befogadás, azaz a honosítás az ingatlanszerzés feltétele a paragrafus nem említi. A befogadás és az ingatlanszerzés lehetőségének összekapcsolódása a szokásjogból került be a kerületi és tanácsi statútumok körébe. A szokásjog megszilárdulása és következetes betartatása a földváltás befejeződésétől számítható. Miután a megváltható föld elfogyott s a privilegiális jogok a megváltott földhöz tapadtak, előtérbe került a redemptus érdekek védelme. Azt, hogy ki és milyen módon részesülhessen a jászkun autonómia előnyeiből, a hatalmat birtokoló redemptusokból álló önkormányzat döntötte el. Számukra különösen fontossá vált, hogy a kiváltságokat hordozó földtulajdonos réteg stabil maradjon, s a munkavégzéshez szükséges idegenek a földváltó redemptusokat ne szoríthassák ki a megszerzett előjogokból. A tanácsok ezért a privilégiumban megadott honosítási jogot összekapcsolták az ingatlanszerzés korlátozásával. Ingatlant csak az vásárolhatott akit a tanács honosított. HUSZTI Dénes 1937. 82