Bánkiné Molnár Erzsébet: A jászkun autonómia (Dél alföldi évszázadok 22. Szeged, CSML, 2005.)

lásnak Kerekegyházán volt legelője, de a jászsági Szentandráspuszta felét is legeltetésre hagyta. Alsószentgyörgy a távoli fél Kisszállást csak legelőnek használta, míg Karából szántókat is osztott. Fényszaru pusztáit szántókra és legelőre osztotta. A redempciót követően a legelőelkülönítésben az ésszerűség, a müvelhetőség és megközelíthetőség több földcserét indukált. A cserékben előfordult, hogy a Jászkunságon kívüli földesúri pusztáért redimált pusztát adtak. Az ilyen cseréhez szükség volt a kerületi közgyűlés és a nádor jóváhagyására. Jászapáti, pl. az egri káptalantól bérelte Hevesiványt. 1747-ben a káptalan felmondta a bérletet, majd a nádor közbenjárására mégis meghosszabbította. Apáti azonban örökre magáénak akarta a pusztát, ezért elcserélte a megváltott kiskunsági Kömpöccel. Hasonló cserét bonyolított le Árokszállás. Ők a Kiskunságban megváltott Matkót adták az óhajtott Szentandrás pusztáért.

722 A települési önkormányzat tehát területi módosítást tudott elérni annak érdekében, hogy a lakosság állattartásához megfelelő legelőket biztosítson. Hevesivány esetében nem egyszerű cseréről volt szó, hiszen az 5000 forintért váltott Kömpöc mellé Apáti még 3000 forintot is fizetett a káptalannak. A pusztavásárlást királyi consensussal megerősítették.

723 A legelőszerzésnek ez a módja bizonyítja, hogy a jászkun redempcio után autonómiájuk lehetővé tette, hogy nemesi jószágot szerezzenek. A nemesi jószág szerzésére való jogosultságuk, a szabad királyi városokhoz hasonította a Jászkun Kerületet és településeit. A vármegyék mezővárosai nemesi jószágot nem szerezhettek. A jászkun autonómiát e tekintetben is csak saját választott közgyűlése és főhatósága a nádor illetve a király korlátozhatta. Igaz a redempcio lezárulásától az 1850-es évekig újabb pusztavásárlásra nem került sor, de ennek nem jogi akadálya volt. 1846-ban amikor a Kunszentmárton szomszédságában fekvő Istvánházáról elterjedt, hogy eladó, a kunszentmártoniak azonnal felhatalmaztak egy delegációt, vásárolja meg a pusztát a városnak. A vétel azért hiúsult meg, mert a tulajdonos mégsem kívánta eladni, csupán bérleti lehetőséget ajánlott, amit a kunszentmártoniak végül elfogadtak. A jászkun autonómia szabadságot adott saját pusztáik árendába bocsájtására, és kerületen kívüli területek bérbevételére. Ezek az akciók nem minden esetben a legeltető állattartást szolgálták, olykor ekés művelésre is béreltek földet. A bérletek többségét a közpénztár közbejöttével a tanács szervezte, ezért róluk a település gazdálkodása kapcsán szóltunk részletesebben. A helyi önkormányzatok a legelőhasználatban is a birtokos közösség előjogait védték és biztosították. Az egyik biztosíték a döntéshozó testület összetételében rejlett. Minden olyan kérdésben, ami a legelőt és a legeltetési jogot érintette, döntési vagy egyetértési joga volt a birtokosokat a tanácsnál szélesebb körben képviselő gazdasági gyűlésnek. A gazdasági gyűlés évente döntött a legelőjárások kijelöléséről, azok állatfajták szerinti megosztásáról. Ugyanez a testület döntött a pásztorfogadás módjáról, a gazdák állatainak falkákba sorolásáról, a kihajtás és behajtás időpontjáról, a kártételek akadályozásáról és a tulajdon védelméről. FODOR Ferenc 1942. 100-101. Királyi egyetértés a Jászkun Kerület koronabirtok volta miatt kellett. 212