Bánkiné Molnár Erzsébet: A jászkun autonómia (Dél alföldi évszázadok 22. Szeged, CSML, 2005.)
A középkori magyar állam egyik meghatározó jegye az etnikai sokszínűség volt. A befogadó magyar királyság autonómiát engedett, kiváltságokat adott az új hazát kereső népcsoportoknak, köztük a kunoknak és a jászoknak. A megmaradás elemi ösztöne alkalmazkodásra intette a betelepülőket, identitásuk megtartása szokásaik, kultúrájuk megőrzésére késztette őket. A törekvések békévé oldását, összehangolását szolgálta az etnikai csoportoknak az állam által adott belső önkormányzat. Az eszmei egységesülés elősegítését a kereszténység vállalása segítette. A szerző a kunok és a jászok Magyarországra településétől mutatja be igazgatási, jogszolgáltatási és gazdálkodási autonómiájukat, az önrendelkező közösségek életét. Végigvezeti az olvasót azokon a stációkon, amelyek az etnikai autonómia területi autonómiává alakulását, majd megszűnését jelzik. A jász-kun autonómia jogi szabályozása az 1279-es kun törvényekben és az 1323-as jász kiváltságban kezdődött. A két népcsoport etnikai beolvadására a 150 éves török uralom alatti migráció tett pontot. A területi autonómia kezdetét az 1696-os évszám jelzi, amikortól Jászkun Kerületről, és a kerületben jogi kötelékkel összekapcsolt jászkun népességről beszélhetünk. A koronabirtokot I. Lipót király 1702-ben eladta a Német Lovagrendnek, a lakosságot jobbágysorba taszította. A Német Lovagrend földesuraságát 1731 -tői a Pesti Invalidus Ház váltotta fel. Az 1745-ben bekövetkezett jászkun redempció új korszakot nyitott a kerület életében. A Jászkun Kerület ismét autonómiát kapott. A jászkun földtulajdon és a hozzá kapcsolt szabadságjogok elősegítették a gazdasági fellendülést és a népesség gyarapodását. A könyvben végigkövethető a jászkun földtulajdon kialakulása, az igazgatás és a jogszolgáltatás működése és az autonóm közösségek gazdálkodása. A szerző bemutatja hogyan érvényesült az autonómia a mindennapi életben, a családi gazdálkodásban, hogyan hatott a jászkun mentalitás kialakulására. A szerző bizonyítja, hogy a jászkun redempció lehetőséget teremtett a környezetétől jól elkülöníthető társadalom és az önálló, piacra is termelő, felhalmozni is képes parasztgazdaságok kialakulására. A redempció következtében létrejött önrendelkező egyéni és közösségi autonómia tekinthető az elhúzódó jászkun polgárosodás gyökerének. A Jászkun Kerület 1876-ban betagolódott a környező vármegyékbe, de a redempcióban a földhöz kapcsolt magánjogi viszonyok a XIX-dik század végéig, az utolsó közös jászkunsági puszta felosztásáig életben maradtak. Külön jogaik egyes szabályai 1946-ig hatályban voltak. A borító hátsó oldalán a Jászkun Kerület címere látható.
