Kothencz Kelemen (szerk.): Családi csokrok. A 9. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2014. július 17-18.) előadásai (Baja, 2015)
Krupa András: A család szerepe a szlovák anyanyelv megőrzésében, a magyarosodás folyamatában a hazai - főként alföldi - szlovákok önvallomásai alapján
maďarskí. (Hát otthon az egyik magyarul a másik szlovákul. Én szlovákul mondom, ő meg magyarul.) A családon belüli diverzifikációra több példát is tudunk idézni. A kétnyelvűség általánossá válása mindenekelőtt az idősebb és a fiatalabb nemzedék között tágítja a rést. E folyamatban inkább az időskorúak alkalmazkodnak az új nyelvi szituációhoz, de a helyzet feszültségekhez is vezet, különösen, ha az idősebbek nem értik egy ideig a magyar nyelvet. Zo starou mamou, mama moja ňiveľa vedela po maďarskí. Jej ťažko bolo aj po maďarskí. Ona sa po slovenskí, aľe mi ďeťi, mi zrne sa na uľici maďarskí. Tie ďeťi sa l'en po maďarskí. (Nagymamám az nem tudott magyarul. Jaj, neki nehéz volt magyarul. O szlovákul, de mi gyerekek az utcán (magyarul), azok a gyerekek csak magyarul tudtak.) (Ácsa) Hat miešam ja. Keď prídu chlapci: Mama, lebo slovenskí, ľebo po maďarskí! Ja sa s ňima po slovenskí zhováram. (Hát, én keverem. Amikor megjönnek a fiúk: Mama, vagy szlovákul, vagy magyarul! Én vélük szlovákul beszélek.) (Öskü) Ez az idézet is igazolja, hogy a kétnyelvűségből a nyelvváltásba vezető átmenet során kialakul az egyoldalú kétnyelvűség: az idősebb nemzedék saját, szlovák nyelvén szól, noha gyermekei látszólagos választás elé állítják, holott magyarul szeretnének kommunikálni. Az átmenetnek megengedőbb válfaja, amikor a fiatalabb generáció mintegy megengedi, hogy az öregek az egyik vagy a másik nyelven szóljanak. A családon belül a második generációra, tehát a szülőkre kétféle nyomás nehezedett. Egyrészt a nagyszülők szlovák nyelvű igénye, másrészt a külső társadalmi érdekek, egyúttal a gyerekeik valós érdekei miatt a magyart kellett választani. Ezért a családtagokkal mindig magyarul beszéltek. Egymás között a házastársak viszont többnyire szlovákul váltottak szót. Ez szintén sajátságos helyzetet teremtett a családon belül, mert a gyerekeik hallották tőlük a szlovák szót, ezáltal sokuk el is sajátította. Ezért is tudta szlovákul elmondani élettörténetét. Tedi už na Náňe po maďarskí sa shováraľi. A keď maj otec aj mať večer aj ráno a zme boli vovenne, sa ždi po slovenskí shováraľi... a keď sme šľi spať a oni sa shováraľi.... a ždi som počúvala, že čo oni vravia. A tak som si misľela, že toto je za to, že to treba mi, žebi som aj ja rozumela, že čo oni povedajú. A takto som iba počúvala, počúvala. A jeden raz som rozumela, aľe vraveť som nevedela. Aľe kedi takvo povedalľi, čo som vedela, po maďarskí som povedala. A tedi vraveľi: Hú, ňie, aj toto vieš? Viem, reku. (Akkoriban Kisnánán magyarul beszéltek. És mikor az apám meg az anyám este és reggel, együtt voltunk, mindig szlovákul beszélgettek... és amikor mentünk aludni, és ők beszélgettek ...mindig hallgattam, hogy ők mit mondanak. S úgy gondoltam, hogy ez kell nekem, hogy én értsem, mit is mondanak ők. És így csak hallgattam, hallgattam őket. És egyszer csak értettem, de kimondani nem tudtam. De amikor olyat mondtak, amit tudtam, magyarul mondtam. S akkor mondták: Hú, na, nem! Ezt is tudod? Igen.) Kisnána Hasonló nyelvtanulási folyamatról szól kiskőrösi mesélőnk. O azonban már csak kétnyelvű változatban közölte. Mindkét példa viszont remek bizonyíték arra, hogy milyen kanyargós, titokzatos források révén mentődik meg az anyanyelv isme-82
