Kothencz Kelemen (szerk.): Családi csokrok. A 9. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2014. július 17-18.) előadásai (Baja, 2015)
Krupa András: A család szerepe a szlovák anyanyelv megőrzésében, a magyarosodás folyamatában a hazai - főként alföldi - szlovákok önvallomásai alapján
kezdtek rátérni a szlovák köznyelvre, miközben a kisebbségben levő szlovákok már ekkor is magyarul kapták az oktatást. A biblikus nyelvet tisztelték, a lakodalmakon a násznagyok a házasélet morális oldalait is fejtegető beszédeiben egészen a lakosságcseréig élt. De e két nyelv váltása paradox módon a magyar felé tolta inkább a nyelvjárásban beszélő híveket, mert a szlovák köznyelvet nem találták eléggé fenségesnek. A katolikusoknál a magyar nyelvű vallásoktatás jóval előbb kezdődött, ezért vallják adatközlőink, hogy ők már gyerekkorukban magyarul imádkoztak. E tényezőkhöz hozzá kell tennünk, hogy az adott település elzártabb jellegű volt-e, az illetők városban éltek-e, csak mezőgazdasággal foglalkoztak-e vagy az iparban, a bányászatban dolgoztak-e. E külső az anyanyelvet befolyásoló tényezőket most csak annyiban említjük, amennyire az adatközlők fontosnak tartották említésüket. Amikor most kiemeljük a család szerepét, nem azt jelenti, hogy a családon belüli változások önmaguktól következtek be, hiszen ez a kis közösség nem a társadalomtól, gazdaságtól függetlenül létezik. Mindegyik tényezőnek megvan a maga helye, nem mindig azonos a hatása, de a következményekben mindig komoly befolyása van. Ezek a hatások kölcsönösen áthatották egymást, nyilvánvalóan az anyanyelvnek a családon belüli helyzetének alakulása hosszú, bonyolult folyamat. Az objektív külső és belső tényezők mellett azonosak a szubjektív faktorok. Jelentős szerepe van a vallomástevő korának, mely években éltek, a XX. század első felében születtek-e, vagy később. Erős-e a családon belül a szlovák nyelv éltetése, avagy kezdetektől fogva a magyar nyelvre, mint a felemelkedés egyik eszközére tekintenek-e: ahogy az egyik néni mondta: úri nyelv-e (panský jazyk). Milyen a család szerkezete, összetétele (három generációs, vegyes nyelvű stb.), milyen a kapcsolata a külvilággal, az állami, közigazgatási szervekkel (mint tudjuk, nemcsak a nevüket kellett magyarosítaniuk az alkalmazottaknak), egyénileg gazdálkodtak-e, vagy termelőszövetkezetekben, gyárban stb. Az anyanyelv őrzése jellemzőbb a nőknél, mint a férfiaknál (az asszonyok inkább zártabb életkörülmények között éltek, a férfiak katonák voltak, távolabbi munkahelyen, magyar környezetben dolgoztak). Alapvető dolognak tekintjük, hogy a vallomástevők döntő többsége kicsi gyerekkorában még egyetlen nyelven beszélt, szlovákul (természetesen a maguk nyelvjárásában). Ez a jelenség mindenekelőtt etnikailag egységes településekre jellemző. Ezekre a gyerekekre a családon túl az első nagy nyelvi befolyást az iskolai oktatás végzi. A magyar nyelvű tanítás számukra döntő, hiszen elindítja őket a kétnyelvűség felé. A vegyes nyelvű településeken ez a jelenség már az iskolai évek előtt megjelenik, erről is szólnak az adatközlők. A család szerepét a szlovák anyanyelv megőrzésében, ill. elhagyásában, amint eddig is kiviláglott mondanivalónkból, az önvallomást tevők elbeszélései alapján érzékeltetjük. Ok valóban őszintén vallanak a saját nyelvi állapotukról vagy változásaikról. Ezáltal a tőlük idézettek a tárgyalt időszak konkrét és hiteles dokumentumai. A korukat tekintve a XX. század első felétől szinte napjainkig tudjuk követni az anyanyelv helyzetét a család körében, a szülői háznál és mindezzel elválaszthatatlanul összekötött lokális környezetben. Az idézett adatközlők még tudnak szlovákul, és sajátosan őrzik is anyanyelvűket. Azok pedig, akik már nem tudnak 78
