Kothencz Kelemen (szerk.): Családi csokrok. A 9. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2014. július 17-18.) előadásai (Baja, 2015)
Bereznai Zsuzsanna: Egy kecskeméti zsidó család a XX. század elején (Kircz Fülöp fogatos fuvarozó családja)
kék szívesen tapicskoltak benne mezítláb a nyári melegben. Nyaranta egy jókora, széles, öblös vödör is állt ott, amely azt a célt szolgálta, hogy kétóránkénti váltással a jéghideg kútvízben hütötték az ivóvizet és a tejet. A fa szín melletti oldalon volt a kert, amelyben elöl virágok sorakoztak, mögötte zöldségek teremtek. A „piszkebokor” fanyar termését a gyermekek marékszámra ették. A kerttel a háziasszony foglalatoskodott, ám a gyermekek is segítettek az ültetésnél, a gyomlálásban, az esti öntözésnél. A nagy gesztenyefa déli árnyékában a tyúkanyó és a csibék hűsöltek. Alatta volt egy nagy asztal falócával, ahol a család a nyári hőségben elfogyasztotta könynyű vacsoráját: a sós köménymagos vízben kifőtt, félbevágott burgonyát, finom hideg aludttejjel vagy a jó hideg kávét a vajas kenyérrel. A nagy fa szín túloldalán állt a hatalmas emésztögödör fölé épített két árnyékszék, az egyik mindig kulcsra zárva, „uraságok” részére, a másik csak eltolható „riglivel” ellátva a cseléd és a kocsisok részére. A ház két épületrészből állt: a lakóház négy utcára néző ablakkal, és egy hosszú, az udvarra benyúló vályogház, egy utcai ablakkal. Ebben volt a konyha, a „speiz” (kamra), majd beljebb az istállók következtek, legvégén a szemétdomb. Az „üvegveranda” egy lakószobát helyettesített egész évben, „a család legkedvesebb helye” volt. Közepén egy asztal állt, itt étkezett a család - napról napra mindig a soron következő leánygyermek terítette meg. A tiszta fehér abroszra felkerültek a dupla tányérok, az evőeszközök, a poharak, a só- és kenyértartó, a szalvéták. A közös étkezés fontos dolog volt a család életében, ahonnan nem maradhatott el senki ok nélkül. Az asztaltól nem illett felállni, elszaladgálni, mert a cseléd tálalta, az édesanya pedig osztotta az ételt - ez volt a házirend, amelyre a háziasszony nagyon ügyelt. Ebéd után a mozaikpadlót fel kellett söpörni, a nagy nyári hőségben naponta többször is fel kellett mosni a konyha kissé zsíros öblögető vizével, mert attól lett szép fényes. Innen vezetett egy ajtó az udvarra, a másik pedig a „nagyszobába”, a kétablakos szobába. Itt állt a nagy ebédlőasztal, körülötte székek, alatta a nagyszőnyeg. A szoba jelentős bútordarabja volt a „kredenc”, „német stílusú”, faragott, oszlopszerü díszekkel az ajtók szélén. „Dupla lapos és mélytányérok, leveses, húsos, tésztás tálak szomszédságában szószos talpas tál, üvegtál, sótartó, az elmaradhatatlan fogpiszkáló. Az alsó rész lapos tetején ezüst cukortartó, gyertyatartó, kenyérkosár, kis és nagyobb tálcák feltámasztva hátul. A kredenc három tagos felső része telve mindenféle gyönyörűségekkel. Színes porcelán, cakkos szélű teás, kávés csészék, csésze aljak álltak glédában az egyik, a másik oldalon boros, sörös, vizes poharak, kancsók példás rendben.” Ebben a szobában mindig ünnepélyes rend és tisztaság uralkodott, az asztalon vagy a székeken soha nem volt ottfelejtett holmi: például a széktámlán zakó vagy kötény. A gyermekek ebbe a rendszeretetbe szoktak bele, amit a háztartási munkák során is megtartottak. A szobában „méltóságteljesen állott a rácsos gombos tetővel fedett kályha”. A szoba dísze volt továbbá a magas támlájú bársony dívány. A sarokban állt a bambusznád szervírozó asztal, mintás festett cseréptálcával. A mennyezetről lelógó lámpa porcelán petróleumtartóval, amelyből már nem lámpabél emelkedett ki, hanem a hosszú, magas lámpaüveg helyén „harisnyás cilinder” díszlett - ez szívta fel a petróleumot, ami izzani kezdett, a gyufával meggyújtották. „A két ablak között, a főhelyen, hatalmas aranyrámás keretben a nagypapa családi képe, 70 éves születésnapja alkalmából összegyűlt és hazalátogató gyermekei összes unokákkal. Hatalmas méteres barna rámában édes-59
