Kothencz Kelemen (szerk.): Családi csokrok. A 9. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2014. július 17-18.) előadásai (Baja, 2015)
Klamár Zoltán: "Kilencszáz és tizennégybe felborult a világbéke". Rímfaragó bácskai bakák és más egyebek egye hadiújság meg némi szórványos emlékanyag tükrében
inkább, mint hivatottak — kik megzengették a nagyidők véres napjait, a sok-sok szenvedést, az otthon aggódókat és mindent, ami megrímelni valót csak lát a baka, mikor poétalélekkel mereng a lehetetlenen: mely őt a búzavirágos Bácskából ezer meg ezer kilométerre kergeti szerelmetes párjától és végigharcoltatja vele a muszkagránicot, a messzi Polyákország lejtős dombjait, a vértivott szent Kárpátok ormait. És cseng a dal, születik a nóta, a vers. Több a rossz, mint jó. De az is bizonyos, hogy a selejtesek mellett a magyar népköltészetnek komolyan ékes gyöngyeit hintették el a magyar bakapoéták.”14 A cikk megjelenésekor már negyedik évében járó háborúnak a résztvevői megteremtették a harcokban résztvevők folklórját. A dalok mellett tömegével voltak versbe foglalt krónikák, melyek korábbi előképek eredményei ugyan, de esetünkben egy közösségi igény is szülte őket, és a frontokon együtt szolgálók, a túlélők, írásban vagy memorizálva elvitték, közvetítették ezeket a szellemi termékeket azokba a közösségekbe, melyekből a háborúba indultak.15 A fentebb idézett Czebe László érdekes adalékokkal szolgál: „A poétáknak legnagyobb része nagy fába vágja a fejszét. Legtöbbje azt ambicionálja, hogy az egész világháborút versbe szorítsa. így aztán megesik, hogy a nagy világháború központja maga a vitéz költő lesz, mint Varga János a III. géppuskásosztag vitéze, ki 141 strófában énekli meg élményeit a világháborúban; melyet természetesen saját születésénél kezd el.”16 Számos példát hoz még a katonaköltők alkotó tevékenységéről, mint írja, vannak költő párosok is. A rímfaragók verseit talán a parasztság körében régóta ismert vőfélykönyvek és vallási ponyvák döcögő, rímes soraihoz hasonlíthatjuk: „Ha már katonának teremtett az isten, / Vigasztalja ő meg a sok lányt helyettem.” - versel Varga János. Ebbe a sorba tartozik Makk szakaszvezető és Schön Péter közvitéz alábbi néhány sora is: „Kilencszáz és tizennégybe / Felborult a világbéke. [...] A muszkának volt egy terve, / Hogy bevonul majd Berlinbe. / A Bácskára fájt a foga, / Övé volt már Galícia.” Haberbauer József is rímeket farag a 23-as bakáról: „Huszonhármas bakára / Ragyog a nap sugára, / Az ördög cimborája, / Világ első katonája.” Érdekesek Miglinszki János strófái, aki a betyárélettel von párhuzamot: „Zöld erdő a mi lakásunk, mint valaha régen / A betyárok éldegéltek sűrű erdőségben. / Csakhogy minket a sors vetett, nem a gonosz élet, / A szívünkbe fészket rakott igaz magyar érzet.” Miglinszki is a termékeny verselők közé tartozott, mert a cikkíró több alkotásából is hoz példát. A következőt például dicséri „szép magyar nyelve, gördülő ritmusa” miatt: „Szomorúan búsulok és bánkódok, / Rózsaszínű táborilapot írok. / A búbánat láncolja szívemet, / A babámtól ritkán kapok levelet.” 14 CZEBE László 1917. 139. 15 „A népi (paraszti) írásbeliség - az 1848-as iskolakötelezettségi törvény hatására - nagyobb mértékben a XIX. sz. végén jelentkezik. Először verses elbeszélő alkotásokkal, majd prózai feljegyzésekkel, krónikákkal. A verses »írásbeliség« elsőbbségét azzal magyarázhatjuk, hogy a korabeli népköltészet verses alkotásai formailag kimüveltebbek, esztétikailag magasabb szintűek a sokáig háttérben álló prózai elbeszélő hagyományoknál, ennek következtében - a szóbeli kultúrához még erősen kötődő parasztember amikor legelőször írni kezdett a szóbeliséghez közelebb álló verses fonnát választotta mondanivalója keretéül.” HOPPÁL Mihály - KÜLLŐS Imola 1972. 285. 16 CZEBE László 1917. 139. 168
