Kothencz Kelemen (szerk.): Családi csokrok. A 9. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2014. július 17-18.) előadásai (Baja, 2015)
Simon András: A termelés, ellátás és fogyasztás családi keretei Óbecsén
LAKODALMI FÖZŐASSZONYOK Témakutatásom során - tudatosan törekedvén rá - több olyan asszonnyal beszéltem, akik elsősorban lakodalmakban, esetleg más nagyobb családi ünnepeken vállaltak főzést. Az ilyen személyek szakipari végzettséggel nem rendelkező specialisták, akiknek tudását a közösség is számon tartja, s munkájukra alkalomszerűen, de rendszeresen számít. Az ételkészítés ismeretét leginkább családon belül tanulták, kapták örökül.5 Nagy Margit (szül. 1944.) édesanyja és saját történetére ekképp emlékezett: [Édesanyám] fiatal korába, hát tudják, aki cseléd volt, az mindent megtanult, ö pedig, ő szegényebb családból származott, de a sors úgy hozta, hogy Újvidéken egy ilyen szemorvos specialistánál ilyen szakácsnőnek ment. És hát ugye ott, vett egy szakácskönyvet, nem volt amit nem tudott, mert mindent kellett tudni s akkor mindig lapozgatta a dolgokat, mindig valami ilyen extra dolgokat kellett csinálni. Szegény családba erre nem volt lehetőség. És hát ő úgy bele is jött a dolgokba, hát később amikor hazakerültek, akkor se volt lehetőség éppen rá, hogy olyan gazdag konyhát vezessünk. És akkor utána, amikor már elég koros volt ö, adódott egy alkalom és akkor vette a bátorságot, hogy ö elmegy és elvállalja azt a főzést. Adódtak így lakodalmak is. Én akkor még dolgoztam, én nehezteltem is rá, mer ez nagyon fárasztó különben az a munka, felelősség, sokminden közrejátszik, hogy az sikerüljön. A háziaktól is függ, hogy mit szereznek be és milyen minőséget ugye? És akkor hát volt egy szomszédasszonya, akivel nagyon összhangba dolgoztak, és akkor én is találtam, hogy édesanyám, én is elmegyek segíteni, de én nem szakácsnőnek, én csak a mosogat ónő szerepet vállaltam, ő vót emerre a felelős. Valahogy úgy hozta a családi helyzet is, hogy jó vót az a kis pénz is amit ott kaptam, habár nem volt könnyű egy huszonnégy órát talpon lenni. Mert ez abból állt, hogy reggel szombaton hattól másnap reggel hatig, ugye? Meg hát tudom, mert fontos volt az nagyon, hogy olyan személyekkel, hogy az ember együtt tud dolgozni, összhangban, és hogy megbízhat benne, meg hogy amit megcsinál az jó, nehogy elrontsa stb. Akkor én segítettem délelőtt, amikor nem volt mit mosogatni való, akkor is segítettem szintén az ételek elkészítésében. [...] Tessék egy huszonnégy óráig lábon, talpon állni, meg izgalom is, ugye izgul az ember, és nyolcvan éves koráig - nyolcvanhat évet élt - nyolcvan éves korában fejezte be a karrierjét, a főzést a lakodalomban. Rajsli Piroska (szül. 1949.) lakodalmi főzőasszony egyebek mellett a munkatársulásról, munkaszervezetről, munkarendről így beszélt: Hát mondjuk minden ötven személyre van egy. Most ha kétszázötvenen vannak, akkor öten vagyunk vagy hatan, az attól függ. Egy az mindig van lógós, az olyan valaki, aki a mosogatásnál mindig ott van. Na most ha van úgy, hogy megfizetik azt az egy valakit még külön rá, akkor van egy fölösleg, aki lóti-futi. Vótam kezdetben én is lóti-futi, járkáltam. Had ne mondjam, másnap nem tudtam, hun vannak a lábaim. Különben így is nagyon nehéz, mer egy huszonnégy órát le kell dolgozni. Mondjuk rá, ha elkezded délelőtt, akkor megiszol egy kávét, délutántól, olyan 6 órától kezdve tíz óráig nincs leülés. 5 Vö. BÁLI János 2009. 7-8. 120
