Kothencz Kelemen (szerk.): Családi csokrok. A 9. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2014. július 17-18.) előadásai (Baja, 2015)

Beszédes Valéria: A nagycsaládi szervezet nyomai Csikérián a XX. század végén

lakóknak, a távolabb eső tanyákhoz viszont alkalmilag jutatták el a hivatalos küldeményeket.’ A szabadkai levéltárban további adatokat nem találtunk sem a Postahivatalról, sem arról, hogy pontosan mikor épült fel a szecessziós típusterv alapján a vasútállomás. A XIX-XX. század fordulóján épített és a XX. század harmadik negyedében már használaton kívüli vasútállomást - a szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet munkatársainak a közbejárása az épület megmentésének az érdekében tett fáradozásai ellenére — 1981-ben lebontották.

A XX. század első évtizedétől a szabadkai tanyavilág egy része faluvá alakult. A tanyaközpontba előbb fölépítették a templomot, mellé az iskolát és az orvosi rendelőt, urbanizálták a központot, így a korábbi tanyák összevonásával kisebbnagyobb falvak jöttek létre: Tavankút, Györgyén, Kelebia, Ludas. Vernie, Sebesié, Vámtelek esetében viszont ez az átalakulás nem történt meg, annak ellenére sem, hogy valamennyi település mellett jelentős vasúti forgalom bonyolódott le. Verusié mellett a Szabadka-Zimony, Sebesicnél viszont Szeged-Fiumei vonal haladt el. Mindkét vasúti megállóban jelentős teherforgalmat bonyolítottak le. Feltételezhetően az itt élő nagybirtokosoknak nem volt érdeke, hogy a vasút közelében felaprózott kisbirtokok alakuljanak ki.

Alsócsikéria faluvá fejlődését az első világháború utáni békekötés akadályozta meg. A két tanyasort elválasztották egymástól: Felsőcsikéria Magyarország része maradt, Alsócsikériát viszont a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz, a későbbi Jugoszlávia területéhez csatolták. Felsőcsikérián a vasútállomás közelében 1926-ban templomot építettek, a vasút továbbra is működött, ennek hatására a Magyarországon maradt rész kisebb településsé szerveződött. Alsócsikérián viszont elmaradtak a legfontosabb infrastrukturális fejlesztések. A vasút megszűnt, mert nem vezetett sehova, előbb a síneket, később az állomást is lebontották. A tanyasor ennek ellenére a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben virágzó tanyacsoportnak számított a szabadkai határban. A második világháború végéig négy nép élt itt: bunyevácok, németek, szerbek és magyarok. Legjelentősebb számban a bunyevácok, ezért a németek és a magyarok is a bunyevác szokásokhoz igazodtak, anyanyelvűket viszont megtartották. A szerbeket leszámítva valamennyien katolikus vallásúak voltak. Sok volt a vegyes házasság, a környező tanyavilágból házasodtak, meg a bajmokiakkal. A tavankútiakkal viszont nem szívesen közösködtek, nem igen lelkesedtek, amikor közigazgatásilag Tavankúthoz csatolták a tanyasort. A lányok és a legények városba jártak szórakozni, templomba is szívesebben Szabadkára mentek, nem a közelebbi tavankúti Jézus Szíve-templomba, melyet a XX. század első évtizedében szenteltek fel. A halottakat is többnyire Szabadkán a bajai, illetve a Rókus temetőben helyezték örök nyugovóra.

A századforduló idején zömében kis és középparasztok éltek a tanyákon, néhány nagygazdának is volt itt birtoka: a Flakenstein, a Faltum és a Pleti családnak. A nagygazdatanyák, a mostani országhatár közelében voltak, a szájhagyomány szerint Blaško Rajié Szent Rókus-templom plébánosának a közbenjárására ezek az új álomalakulathoz kerültek, a határ közelsége miatt ezeket a tanyai gazdaságokat számolták fel leghamarabb. A felsőcsikériaiak ugyan kiestek Szabadka vonzásköréből, a vasút

2 SZTL. F:2 XII. 1804/901.

109