Szabóné Bognár Anikó - Dr. Tombáczné dr. Végh Katalin (szerk.): Megtizedelt évek (Kecskemét, 2014)
Dr. Ravasz István: A Nagy Háború kitörésének körülményei, illetve elkerülhető volt-e a XX. századi világháború?
elfogadhatónak az ultimátumot. Ha a háború elkerülhetetlenné válik, akkor világossá kell tenni, hogy a Monarchia nem kívánja Szerbiát megsemmisíteni vagy annektálni, de kötelezni kívánta a Balkán-háborúk idején elfoglalt területek átadására Albániának, Görögországnak és Bulgáriának. Tiszát a július 9-i magyar minisztertanács felhatalmazta álláspontjának képviseletére. Az emlékirat nyomán Berchtold tárgyalt a német követtel, aki újfent határozott fellépésre biztatta Szerbiával szemben. A közös minisztertanács következő ülésén, július 19-én véglegesítették a jegyzék szövegét. Az elnöklő közös külügyminiszter javasolta annak csütörtökön, július 23-án 17 órakor történő átadását, hogy a 48 órás határidő lejárta után a mozgósítás még vasárnapra virradóra elrendelhető legyen. A javaslatot egyhangúlag elfogadták. Tisza kérésére Conrad von Hötzendorf gyalogsági tábornok, a cs. és kir. Vezérkar főnöke felvilágosítást adott a mozgósítás lehetőségeiről és kijelentette, hogy az Erdélyben maradó biztosító csapatok Románia esetleges támadása ellen nem védhetik meg az országot, de képesek lesznek a román előrenyomulás lassítására. Tisza még egyszer leszögezte a feltételeket, amelyek mellett a magyar kormány a küszöbönálló akciót támogatja. Azt kívánta: egyhangúlag mondják ki, hogy a Szerbia elleni fegyveres fellépés nem jár hódító szándékkal, s a katonai szempontból elengedhetetlen határkiigazításokon kívül annexióra nem kerül sor. A testület, Tisza kívánságait elfogadva, úgy döntött, hogy a háború megindulásakor azonnal tájékoztatják a külföldi hatalmakat a Monarchia hódító szándékainak kizárásáról. A kemény feltételeket tartalmazó jegyzéket július 23-án 18 órakor adta át Wladimir Giesl belgrádi nagykövet a szerb kormányfői teendőket ideiglenesen ellátó Pacu pénzügyminiszternek. A tíz pontból álló diplomáciai irat hivatkozott a szerb kormány 1909. március 31-i nyilatkozatára, amelyben elfogadta Bosznia-Hercegovina annexióját és ígéretet tett, hogy megváltoztatja ellenséges politikáj át. A Monarchia elleni propaganda betiltásán túl követelte a Narodna Odbrana (Nemzeti védelem) szervezet feloszlatását, vizsgálat lefolytatását a szarajevói merénylet ügyében osztrák-magyar hivatalos szervek részvételével (amint ezt a magyar kormány engedélyezte 1868- ban az Obrenovic Mihály szerb fejedelem elleni merényletet követően), továbbá a Monarchiába irányuló fegyvercsempészet megakadályozását. Teljesítésére 48 órás határidőt szabtak. A jegyzék nemzetközi jogi értelemben nem volt ultimátum (jóllehet a kortársak is annak értékelték): a feltételek nem kielégítő teljesítése esetén sem állt be automatikusan a két állam között a hadiállapot, csupán a diplomáciai kapcsolatok megszakítását helyezte kilátásba. A JÚLIUSI VÁLSÁG: AZ UTOLSÓ UTÁNI PILLANAT A nem kielégítőnek minősített választ követően (a szerb kormány nem járult hozzá az osztrák-magyar nyomozók szerbiai tevékenységéhez) július 25-én az osztrák-magyar közös külügyminiszter megszakíttatta a diplomáciai viszonyt, az uralkodó pedig elrendelte a részleges mozgósítást Szerbia ellen. A demars elfogadása a szerb kormány bukását jelentette volna, továbbá Belgrádot Szentpétervár is kitartásra és a háború vállalására buzdította - ráadásul az orosz buzdítás egyben a francia támogatással is felért. Raymond Poincaré francia köztársasági elnök és René Viviani miniszterelnök július 20- 23. között tárgyalt Szentpétervárott. Ott ismerték meg a Szerbiának szánt osztrák-magyar jegyzék tartalmát. Egyetértettek abban, hogy Franciaországnak és Oroszországnak (haderejük készültsége okán) kedvezőbb lenne, ha a katonai összecsapásra csak 1916-1917-ben kerülne sor, ugyanakkor leszögezték: nem érdekük, hogy a háború kitolódásának ára Oroszország és balkáni 14
