Szabóné Bognár Anikó - Dr. Tombáczné dr. Végh Katalin (szerk.): Megtizedelt évek (Kecskemét, 2014)
Dr. Katona Csaba: „Mindig beljebb keveredtünk a világháborúba.” Naplók és emlékiratok mint a „Nagy Háború” forrásai
Összegzés Fentiek csupán - mindenképp a teljesség igénye nélkül - példa gyanánt szolgálnak ahhoz, hogy lássuk, mennyi feltáratlan forrás, hányféle megközelítés várat még magára a Nagy Háború kutatása során: öt személyiség öt különféle meglátásaival találkozhattunk (és női napló vagy visszaemlékezés még nem is volt közöttük). Végezetül még egy szempontra hívnám fel a naplók és visszaemlékezések kapcsán a figyelmet. Ez pedig az a sajátos lehetőség, amely ezen iratokban rejlik a háború történtének, jelentőségének minél szélesebb rétegek előtti megismertetése, így az oktatás során. A nagy léptékű megközelítés helyett ugyanis ezek révén lehet igazán közel vinni az adott korszakot a ma emberéhez. Ha például a háború pusztításáról beszélünk, a számok bizonyos értelemben elfedik a tragédiákat. Mindannyian ismerjük azt a jelenséget, amikor valaki rezzenéstelen arccal, anélkül, hogy látszólag megérintené a hallottak súlya, hallgatja a televízió előtt ülve, hogy egy-egy természetei katasztrófának, merényletnek stb. hány halálos áldozata van. Sőt az is megesik, hogy ugyanaz, akit nem rendít meg az előző hír, fél órával később egy brazil/mexikói stb. szappanopera egyik szereplőjét őszinte szívvel siratja keserves sorsa miatt. Miből fakad ez a látszólag érthetetlen jelenség? Abból, hogy a fiktív figurának arca, hangja, személyisége van, érzései vannak, amikhez óhatatlanul kötődni kezd a néző. Ugyanez történik akkor, ha valakit a saját maga által papírra vetett sorok révén megismerünk. Ha tehát egy-egy konkrét személy élményein keresztül látjuk/láttatjuk a háborút, számsorok, hadoszlopok, seregek helyett egyének bukkannak fel. Háttérbe szorulhat az általánosító, leegyszerűsítő megközelítés („az ellenség”, „a sereg”stb.). Helyette egy-egy személy történetét, életét (családját, lakóhelyét, munkáját stb.) ismerhetjük meg, és ezen életutak megtörését lehet bemutatni. A nagy léptékű narratívák szereplői ilyetén módon perszonalizálódnak, nevük, arcuk, egyéni sorsuk „lesz”, kvázi visszanyerik identitásukat, személyiségüket. Márpedig, ahogy fentebb is esett róla szó, egy-egy konkrét személlyel, akinek ismerjük külsejét, szokásait, könnyebb azonosulni és így egyszerűbb megérteni az adott kort, a háború hétköznapjait is - fronton és hátországban egyaránt. 46
