Gyergyádesz László, ifj.: Kecskemét és a magyar zsidó képzőművészet a 20. század első felében (Kecskemét, 2014)
Magyar zsidó festészet a kecskeméti múzeum gyűjteményében. I. Nemes Marcell adománya és a Kecskeméti Művésztelep
nyai, majd 1907 májusában Budapesten, a Nemzeti Szalonban látott francia festők, különösen Gauguin 56 műve volt rá nagy hatással. 1907-ben rövid ideig Szolnokon találjuk, majd nyíltan felvállalva rokonszenvét az újítani szándékozókkal, az egyik alapító tagja a MIÉNK-nek. 1909 táján pedig mindehhez társult a szecessziós jellegű stilizálás, mely elemek így együtt egy a tanítványok, s a többi Kecskeméten alkotó művész felé is egy követhető irányt adott. Bár ezt nem mindenki így látta akkor: „Nagybánya az impresszionista művészet diadalmas kirobbanásának a helye, egyetlen egy elvet, meggyőződést, művészeti krédót képviselt; a szolnoki művészeket is többé-kevésbé egyetlen egy gondolat, a magyar naturalizmus tartotta össze. Kecskemétnek nincs ilyen közös meggyőződése, elve, hitvallása. A kecskeméti művészek egy része még naturalista, egyenesen a szolnoki hagyományok letéteményese, másik része túl van a naturalizmuson és egészen új irányban kísérletezik. Egyik részük erősen dekorativ a másik résznek a dekorációhoz semmi köze. És vannak közöttük egészen individuális talentumok, akiket nem lehet semmiféle közös elnevezés alá foglalni. A kecskeméti telep egyenlőre egy heterogén csoport, amelyet a művészet becsületes szeretetén kívül csak az együttlakás ténye tart össze.”66 Bár a fenti kritika alapján ez a most bemutatott műveiken talán kevésbé érzékelhető, s Inkább a „dekoratív” csoportba sorolhatóak, Faragó Géza (1877-1928) és különösen aTisza-parti városban született Pólya Tibor (1886-1937) bizony megfordultak Fényes Adolf mellett a Szolnoki Művésztelepen. Az előbbi esetében különösen fontosnak bizonyult az a két év, amíg Párizsban Alfons Mucha műhelyében dolgozhatott. „Faragó Géza, akkor már országos hírű plakátfestő, jelmeztervező és főleg, mint magyar Chaplin, bámulatos jókedvteremtő. ...mint valami bővizű forrásból fakadt ebből a csodálatos vékonyságú, madárfejű emberből a vicc, a móka.”67 Kecskeméti tartózkodása idején vagy ahhoz nagyon közel született meg az egyik legsikeresebb plakátja, amely a Tungsram wolframlámpáját hirdette. Az ehhez valószínűleg közvetlen nyomdai mintaként használt, 1912-ben festett temperaképét (21. kép) szerencsére Kecskeméten őrizzük. A Nemes-ajándék részeként a tulajdonunkba került, s egy évvel korábban született, Virágok között című képével (19. kép) együtt arról tanúskodik, hogy a szecessziós felfogást - és a Nabis hatását - elsősorban Faragó Géza képviselte a művésztelepen. Plakátszerűen éles kontúrok jellemzik Pólya Tibor képét is, melyen a Kecskeméten szintén megfordult öccsét, Ivánt láthatjuk hegedülés közben (20. kép). Az alkalmazott grafika jellemzőinek megjelenése nem véletlen e síkban tartott foltokból építkező képen, hiszen Pólyának az 1910-es években számos illusztrációja, karikatúrája jelent meg a Vasárnapi Újságban és a Borsszem Jankóban. „Kecskemét furcsa város volt akkoriban. Szecessziós városközponttal, kifelé egyre falusiasabb házakkal, s a végén valahol - hepehupás gödrök között - a cigányváros. Olyan festőién, mint egy arab falu.”68 A telep egyik népszerű témája volt ez a Műkerttel határos városrész69, melyet Iványi többször is megfestett, így például 1910 körül, az egyik első kecskeméti képén is (Kecskeméti fáj, 51. oldal), mely Nemes Marcell jóvoltából került a gyűjteményünkbe. A téma felbukkant a festőnövendékeknél is, így például 1912-ben a 23 éves Diener Dénes Rudolf (1889-1956) esetében (Cigányputri, 23. kép). Kecskeméten ugyanis 1912— 1913-ban - Nagybányához és Szolnokhoz hasonlóan - főiskolai nyári tanfolyam is működött, és Iványi mellett az az Olgyay Ferenc korrigálta, akinek a vezetésével 1913 őszén a konzervatívabb szemléletű naturalista szárny kivált a művésztelepről. A kolónia egyik főműveként szokás idézni Iványi Grünwald Kertben (Uzsonna, 14. kép) című kompozícióját, melyet egy 1912-es fénykép szerint két példányban is megfestett. A Műkert alapvető lehetőségeit kihasználva Iványi gyakran festett meztelen és felöltözött figurákat egyaránt a szabadban, természeti környezetben, melyhez - elsősorban egyes megrendelések esetén - minden nehézség nélkül kapcsolódhatott az árkádiai boldogság ikonográfiája. Ez a mozzanat a plein air jellegzetességek háttérbe szorításával szinte általánossá válik korabeli művein. Néhány évvel később azonban Iványi a „dekoratív egységtől lassan visszatért a természet naturalisztikusabb szemléletéhez”, s barokkos kompozíciói „csodálatosképpen az akadémizmus festői elveihez közelednek... Mintha a filmet visszafelé pergették volna."70 Az aktábrázolás és a múltba tekintés közös vonása alapján a leginkább itt említhetjük Plerman Lipót (1884-1972) sajátos, a mitológiából merítő és régi művészettörténeti stílusokat előtérbe helyező festészetét (24. és 25. kép), melynek összetevőiről szerencsére részletesen beszámol egy fél évszázaddal későbbi visszaemlékezésében: „az akkor nagyon egyhangú alföldi táj a kisebb gyakorlatú festőnek nehezebben nyilatkozik meg. Kénytelenségből a fantáziához kell fordulnom. A kétségtelenül bájos olajfák és egyenesen felnyúló nyárfák, s az akácok alá boldog pásztorokat, fehér házi nyulakat és galambokat, repülő és táncoló nimfákat kellett komponálnom.,. És hála a városban található kissé 25
