Gyergyádesz László, ifj.: Kecskemét és a magyar zsidó képzőművészet a 20. század első felében (Kecskemét, 2014)
Magyar zsidó festészet a kecskeméti múzeum gyűjteményében. II. A Farkas–Glücks-hagyaték
Andor, Dénes Zsófia) is egy patikára emlékeztetett. Ebben a rendkívül szigorú, laboratóriumi tisztaságú, rendmániás műteremben örökítette meg a festőt kisméretű Leica fényképezőgépével, 1932-ben készült sorozatán, az ekkortájt szintén Párizsban élő és kiállító, André Kertész (kép az 56. oldalon). Érdemes felidéznünk e körben Frangois Gachot visszaemlékezését is, aki már a hasonlóan kialakított pesti műtermében figyelhette meg Farkast munka közben: „Olyannak tűnt, mint egy megszállott tudós, aki éppen kísérleteket végez a laboratóriumában, vagy inkább egy alkimista, aki magát az anyagot kívánja megszólaltatni.”90 1939. szeptember 1-én kitört a második világháború, 1941-ben pedig már életbe lépett a harmadik zsidótörvény is. Farkas kénytelen elküldeni a zsidó munkatársak egy részét a cégtől... „Megnyíltak a kaotikus mélységek a társadalom és a tudat szépen elrendezett felszíne alatt. Soha sötétebb és vészesebb izgalmak nem csalogatták a költői és művészi képzeletet. Az újabb magyar művészetben Farkas István képei viselik legerősebb nyomát ennek az alvilági igézettségnek. A messzi, messzi emlékezés és az álom különös ötvözete ölt bennük alakot. Köznapi valóságra emlékeztető dolgokat látunk, de a megjelenítés fantasztikus, lélekmeresztő módján.”91 Farkas utolsó alkotói periódusában újabb főművek születnek. Hosszú idő után újra olajjal fest, de nem vászonra, hanem továbbra is fatáblára, ráadásul a festéket is temperaszerűen kezelve, vékonyan és többnyire gyorsan és széles ecsetvonásokkal hordja fel. A szereplők szinte ugyanazok (csak mintha megöregedtek volna), ahogy az egyes kellékek, motívumok (esernyő, levél, az önálló életet élő nagy kesztyűs kezek, üres szemgödrű tekintetek, kopasz fák, ház, fekete kutya) is. A riasztóan üres környezetbe helyezett, mosolytalan kísértet-emberek egy a múlthoz immár jobban kötődő, a jövőt nem kereső, hanyatlóban lévő világ még élő emlékeiként jelennek meg. Farkas István számára végleg egybecsúszott az egyéni és a közösségi sors vonala. Van-e még értelme élni? A Vége (Nagymama és unokája, 1941, 28. kép) és más korabeli képei meglehetősen pesszimista válaszok. Farkast már 1944. március 19., a németek magyarországi megszállása előtt figyelmeztetik, de ő nem kíván menekülni. Amikor április 15-én a Sajtókamara főtitkára 54 zsidó újságíró nevét kiszolgáltatja a németeknek, az ő neve is odakerül annak révén, aki „cserében” a könyvkiadót kapta. „Farkas a Síp utcai gyűjtőből Kistarcsára kerül az internálótáborba, onnan rosszindulatból Gödöllőre, majd Kecskemétre.”92 Miután Herczeg Ferenc későn fordul Horthy Miklós kormányzóhoz, a 20. századi magyar festészet egyik legjelentősebb, egyben legtalányosabb alkotójának sajnálatos módon az az egyik kecskeméti kötődése, hogy 1944. június 23-án, mielőtt Auschwitzba hurcolták volna, az itteni gyűjtőtáborból írta utolsó sorait: „Ha ennyire megalázzák az emberi méltóságot, már nem érdemes tovább élni”. „Egyik rokonunk mesélte, aki visszajött Auschwitzból, hogy apám már a vonaton lebetegedett, elhagyta magát. Mire a táborba értek, teljesen összetört. Figyelmeztették: hazudja azt, hogy ötvenen aluli. De ő bevallotta, hogy ötvenhét éves. Azonnal a gázkamrába vitték.”93 Mindenképpen meg kell emlékeznünk Kohner Idáról (1895-1945), aki 1923-ban Fényes Adolf műtermében ismerkedett meg Farkas Istvánnal (édesanyja unokatestvérével), s akihez egy év múlva feleségül is ment. Apja báró Kohner Adolf nagybirtokos, bankár. „A zsidó élet sok hasznos mozgalma az ö nevéhez fűződik. Mint az Izr. Országos Iroda elnöke a kongresszusi alapon álló magyar zsidóság vezére. Elnöke a Az Országos Magyar Izraelita Közalapnak is és tagja a Ferenc József Rabbiszeminárium vezérlőbizottságának.”94 De mindenekelőtt a korszak jelentős műgyűjtője (elsősorban modern francia impresz- szionista és posztimpresszionista festők, de az övé volt Szinyei Merse Pál Pacsirtája is), s többek között a Szolnoki Művésztelep egyik alapítója. Kohner Ida az apja révén tehát hamar kapcsolatba került a művészettel, Szolnokon, majd a Képzőművészeti Főiskolán tanult. Már 1923-ban gyűjteményes kiállítása volt az Ernst Múzeumban, a következő év novemberében azonban Párizsba költözik újdonsült férjével. Bár 1925-ben még megjelenik a 12 lapból álló rézkarcsorozata Orosz balett címmel, azonban hamarosan őt is utoléri a „nőművészek”95 sorsa. Megszületik három közös gyermekük (Farkas Károly, Judit és Pál), a „farkaskölykök”, s ahogy azt több visszaemlékezésből is tudjuk, egyrészt a családanyaság, másrészt pedig a házastárs nyomasztó művészi súlya háttérbe szorította alkotói tevékenységét. Ennek ellenére számos rajzát, akvarelljét őrzi ebből az időszakból a gyűjteményünk, melyeken a falusi udvar világa mellett, legtöbbször gyermekei jelennek meg (26. kép). Sajnos, nem sokkal férje halála után, 1945 januárjában nyilasok lövik agyon, máig tisztázatlan körülmények között. Bár a fejezetcímek festészetről szólnak, ennek ellenére egy szobrot is be tudunk mutatni e válogatás keretében. Alkotója Bokros Birman Dezső (1889-1965), a 20. századi magyar szobrászat egyik legegyénibb hangú mestere volt. Egy sze30
