Gyergyádesz László, ifj.: Kecskemét és a magyar zsidó képzőművészet a 20. század első felében (Kecskemét, 2014)

Magyar zsidó festészet a kecskeméti múzeum gyűjteményében. I. Nemes Marcell adománya és a Kecskeméti Művésztelep

Bálint Rezső: Kecskeméti tér/

Rezső Bálint: Kecskemét Square (1912)

Babits Mihály Kaffka Margit és Ady Endre kötetei), illetve magának a folyóiratnak a tipográfiája.

A Kecskeméti Művésztelep előtörténete Nagybányán, az 1905-1906 táján kibontakozó „neós” mozgalommal indult. „A fogalom gyűjtőnevet takart, amelybe Van Gogh izgatott ecsetvonású festésmódja, Gauguinnek a motívumokat homogén színfelületekre redukált primitivizmusa, Cézanne módszeres képépítési eljárása, a szecesszió deformációra hajlamos, japános vonalkul-tusza, sőt a prekubizmusra jellemző szerkezetiség egyaránt beletartozott.”63 S tegyük hozzá, egy idő után az áttételes, megszelídített Fauves-hatás sem jelentéktelen.64 E főként fiatalokból álló s többségében párizsi szabadiskolákban is tanuló (pl. L'acadé- mie Julian, Académie Colarossi, Académie de la Grande-Chaumiere), illetve a nem hivatalos Salon d’Automne és a Salon des Indépendants éves tárlatain is kiállító „csoport" élére Nagybánya alapító és vezető mesterei közül egyedül Iványi Grünwald Béla állott. A kecskeméti tagtoborzások elsősorban a neós fiatalokat célozta meg. 1910 őszén az egyik ilyen alkalommal részt vett Mikola András is, akinek a szavai arról tanúskodnak, hogy a Zazar partján akkor uralkodó „nagy lehangoltság”

ellenére sem könnyen engedtek az alföldi város csábításának: „Tágas, széles utcákon haladtunk, ezek az utcák azonban ásítani látszottak az unalomtól, embert nemigen láttunk. Majd kijjebb értünk a szőlőskertekbe, a barackfák és szőlőkarók végeláthatatlan sora tárult szemünk elé. Festőileg nem találtam túlságosan érdekesnek ezt az egyébként nagyszerű gyümölcskultúrát. Még kijjebb érkezve homokbuckákon haladtunk keresztül, és előttünk terült el az Alföld messze elnyúló rónasága. (...) Közben pedig Nagybánya gyönyörű helyeire, csobogó patakjaira, üde, buja vegetációjára gondoltam, és éreztem, hogy itt nem festhetek, nem élhetek, itt meghalok! (...) Szorongó érzés fogott el, az egész vállalkozást elhamarkodottnak éreztem, láttam, hogy nincs jövője, hogy erőltetett valami, hiszen nincsenek meg hozzá a természetes adottságok. A derék és jószándékú polgármestert félrevezették, az egész dolog a budapesti kávéházban született, erkölcsi gátlás nélküli gründolásként.”65 Az „új művészhonalapítás" vezetője, Iványi Grünwald Béla, 1906-1910 között nemcsak fizikailag, hanem stílusában is fokozatosan elvált Nagybányától. 1906-ban Párizst megjárt tanítvá24