Gyergyádesz László, ifj.: Kecskemét és a magyar zsidó képzőművészet a 20. század első felében (Kecskemét, 2014)
Magyar zsidó festészet a kecskeméti múzeum gyűjteményében. I. Nemes Marcell adománya és a Kecskeméti Művésztelep
ján Bornemisza Géza és Perlroti Csaba Vilmos egy-egy csendélete sorolható „egyértelműen" a magyar Vadak közé, illetve készült e kategóriának leginkább megfelelő időszakban.) Nem meglepő tehát, hogy Nemes kecskeméti adományában a MIÉNK (Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre) tagjaitól és a Nyolcak képviselőitől is találunk alkotásokat, igaz nem mindenki esetében a „forradalminak" tekintett időszakából. Czóbel Béla (1883-1976) Kecskemétre került képe (9. kép) jó példa erre, ugyanis egy évvel azelőtt, 1905-ben készült, hogy 23 évesen - legalábbis a legendás színezetű történet szerint - Párizsból hazahozott festményeit a társainak bemutatva Nagybányán elindította az úgynevezett „neósok” mozgalmát, „...egy kastély parkjának részletét ábrázoló Tájkép49 az első, melyen még erőteljesen érvényesülni látszik a nagybányai festészet hatása. A nyári természet pazar színpompáját még az impresszionisták látásmódjával adja vissza itt Czóbel, de a szaggatott ecsetkezeléssel és a színek fokozott ütköztetésével megfestett kép már a posztim- pesszionizmus jegyeit is magán viseli, az ennek magyarországi megfelelőjeként kibontakozó neós nagybányai festészet előfutáraként.”50 Az elsősorban a Nyolcak tagjaként ismert Czi- gány Dezső (1883-1938) Nemes Marcell adományozta festménye - a Czóbel-képhez hasonlóan - szintén egy korábbi fázisát képviseli az adott életműnek. A Féiiitanulmány (10. kép) ugyanis 1906-ban, nagy valószínűséggel nyáron készülhetett, amikor Párizsból visszatérve újra Nagybányán (a szabadiskolától függetlenül) dolgozott, s amint arról a festményre gyakorolt erőteljes hatása is tanúskodik, ekkor már nem Hollósy, hanem Ferenczy Károly volt Czigány választott mestere. (Ferenczy volt az alakrajz- és festés tanára ősszel is, abban a néhány hétben, amikor a Mintarajzis- kola első éves rendkívüli növendéke volt.) Szerencsére gyűjteményünk más forrásból is rendelkezik Czigány-képekkel, így állandó kiállításunk egyik legféltettebb kincsét (11. kép) Dénes Zsófia, Ady Endre egykori menyasszonya, barátja adományozta Kecskemétnek. A képet 1985-ben, a 100. születésnapja alkalmából rendezett budapesti kiállítás (Állami Gorkij Könyvtár) miatt vette le először szobája faláról, mely ekkor volt először nyilvánosan látható. A mű történetéről így írt ekkor: „Czigány több ismert portrét is festett Adyról. A Vér és Arany első kiadásában közölt szénrajzot ennek az első arcmásnak az alapján vetette papírra. Ez a szépiával festett arckép annyira megtetszett Adynak, hogy mindjárt megkérte, adja neki Czigány. Ő örömmel dedikálta a kép felső sarkában: »Adynak Czigány Dezső, 1907.« A művészettörténészek előtt ez az Ady-arckép eddig ismeretlen volt.”51 Adyval kapcsolatos barátságához köthető az is, hogy ugyanebben az évben, a Wimmer Ignác pesti zsidó bádogos fiaként született Czigány áttért a református hitre.52 (Czóbel pedig szintén ekkortájt a római katolikus hitre; a keresztapaságot Csók István vállalta.) Származásának másik „bizonyítékát" már hét évvel korábban igyekezett „elfedni”, méghozzá egy meglehetősen sajátos névváltoztatás formájában: „A »névmagyarosítás« elterjedt asszimilációs stratégia volt a hazai zsidóság körében, ám a fiatal művész lázadásból egy még megvetettebb kisebbséget, a magyar társadalmi hierarchia legalacsonyabb fokán álló cigányságot választotta, mintegy demonstrálva öntörvényűségét.”53 Csupán századunk elején került a kecskeméti múzeumba - egy amerikába szakadt honfitársunknak köszönhetően - Czigány harmadik itt bemutatott festménye. A Nevető önarckép (48. oldal) egyike a Rembrandt kedvelő festő majd hetven önarcképének, melyeken 1910 táján kezd el „beöltözni”, szerepet játszani. Czigány ezúttal egyszerű parasztlegényként jelenítette meg magát, melynek több változata is ismert az 1912-1914 közötti időszakból. Nemes két művet is ajándékozott Pór Bertalantól (1880-1964) Kecskemétnek. 1907-es képe (13. kép) egyike az életműben viszonylag ritkán előforduló csendéleteinek. Sok kortársához hasonlóan e műfaj nála is, igaz jóval visszafogottabb formában, a Párizsban tanultak demonstrációs eszköze. Először 1901-1903 között volt kint (Julian Akadémia, Jean-Paul Laurens), majd 1906 őszén és 1907 első hónapjaiban, amikor már Gauguin, Cezanne, Matisse és a Fauve-ok festészetével is megismerkedhetett. Késő tavasszal már Berény Róberttel, párizsi lakótársával ment itáliai tanulmányútra (az utazási ösztöndíjat az Országos Magyar Izraelita Közalap biztosította Pór számára). Fő műfaja már a kezdetektől a portré volt. Kecskeméti Önarcképe (12. kép) közvetlenül az életmű talán egyik legtöbbet idézett pillanata, A család (1909-1910) címen ismert monumentális csoportportré után készült. Ennek ellenére nem sok hasonlóság van a két mű között, Giottó sokszor emlegetett hatását itt legfeljebb a grisaille technika használatában érhetjük tetten. A kiállításokon 1909-1914 között Nyolcak néven szereplő csoportnak hat (!) zsidó származású tagja (és három kültagja) volt. „Ebben a progresz- szív művészkörben azonban, ahogy a hozzájuk közelálló szabadgondolkodók körében is, a zsidó származás szerepe alaposan elhalványult, hiszen valamennyien egy internacionális, vallástalan, de etikailag tiszta közösségeszmény hívei voltak, 21
