Rosta Szabolcs - V. Székely György (szerk.): „Carmen miserabile”. A tatárjárás magyarországi emlékei (Kecskemét, 2014)

Gulyás Gyöngyi: Egy elpusztult tatárjáráskori ház Cegléd határában

Egy elpusztult tatárjáráskor! ház Cegléd határában volt. Nyéltüskés kések kerültek elő számos lelőhely­ről, pl.: Kánéról, Hejőkeresztúr-Vizekközéről, Tá- piógyörgye-Ilike partról, Cegléd—Madarászhalomról, illetve Nagykőrös környékéről több lelőhelyről is.59 Orsógomb: A nyomott gömbös alakú orsógomb álta­lánosan előforduló tárgy az Árpád-kori falvak leleta­nyagában. Ennek a tárgynak az érdekessége az volt, hogy még nem égették ki. Mozsár- és sótörő: A több mint 12 cm magas moz­sártörő ritka leletnek számít. Magát a tárgyat készít­hették fából vagy faraghatták kőből. Kőből készített, hengeres testű mozsártörő töredéket ismerünk Buda­pest XV. Újmajor I. lelőhelyről, a 83. gödör anyagá­ból és Kecskemét-Árvaház lelőhelyről is.60 A moz­sár anyaga a néprajzi párhuzamok alapján lehetett fa, kő vagy cserép. Az előbbi esetben több évszázad elmúltával már csak az edényt összetartó vasabron­csokat találhatjuk meg. Elképzelhető, hogy a kemen­ce közelében lelt, 16 és 12 cm átmérőjű vaspántok egy fából készített mozsárnak lehettek az abroncsai. A faedény alakja nem egyértelmű - feneke felé ösz- szeszükülő vagy a szája felé összeszűkülő - mivel a pántok másodlagos helyzetben feküdtek. Kőből kifa­ragott mozsár ugyancsak kevés ismert az Árpád-kor­ból. Egy töredék Hejőkeresztúr-Vizekközéről a 30. ház ülőgödréből, egy teljesen ép darab ugyaninnen, a 32. házból került elő.61 A mozsártöredékek számát a Csanádpalota 100. lelőhelyen feltárt, ugyancsak a tatárjárás korában elpusztult Árpád-kori település egyik kemencéjéből felszínre került darabbal egé­szíthetjük ki.62 A mozsártörő mellett, a házban egy gömbölyded ala­kú, talán sótörőként használt kavicsot is találtunk. Ehhez hasonló kavicsokat lelt Dinnyés István a tá- piógyörgyei ház kemencéje mellett, a malomkőtö­redékek közelében a padlószinten.63 Ezek a tárgyak formájuk alapján hasonlítanak a ceglédi darabra, mé­retük alapján pedig eltérnek tőle. Ez utóbbi példány majdnem kétszer nagyobb volt náluk, így a ceglédi tárgy sótörő volta kérdéses. 59 HORVÁTH - TEREI 2009, 15. kép; WOLF 1997, 140.; DINNYÉS 1992, 108.; TOPÁL 1972, 87.; SIMON 1992, 2. kép 4.; 4. kép 2.; 6. kép 11. 60 ÍRÁSNÉ MELIS 2007, 93, 66. kép 6.; SZABÓ 1938, 17. kép. 61 WOLF 1997, 141., 144.; WOLF 2007, 45. 62 A szerző és Gallina Zsolt közös feltárása 2013-ban. 63 DINNYÉS 1994, 112., 7. t. 80. A ház berendezéséhez tartozó vastárgyak 1. Ajtó tartópánt. Lemezből készített, hosszúkás alakú töre­dékek. Az egyik töredékre rákorrodálódott egy másik vasle­mez is. Ez a töredék a középső részén két helyen szegecselt. H.: kb. 45 cm, Sz.: 2-2,5 cm, szegecs H.: 1,1 és 1,8 cm. (14. kép 1.) 2. Ajtó tolózárjának zárnyelve. Téglalap átmetszetű, harma­dánál tompaszögbe behajtó tárgy két nagyméretű vassze­geccsel. A tárgy deformálódott. H.: 25,3 cm, Sz.: 2,6-3,2 cm. (14. kép 2.) 3. Ládazár. Négyszögletes alakú lemezből készített, kö­zépső részén domborúan kiemelkedő. Alsó részének har­madában hosszúkás - alján ovális, felső részén téglalap for­májú - alakú kulcslyuk. A lyuk alatt, a zár hátoldalán kor­rodálódott zárszerkezet. A tárgy széle sérült. Átm.: 9,8x9 cm. (14. kép 6.) 4. Ládapánt (?). Lapos, téglalap átmetszetű, vége felé elkes­kenyedő, végén derékszögben visszahajlított. Belső oldalán famaradvány. H.: 10,5 cm, Sz.: 0,5-1,2 cm. (14. kép 3.) 5. Ládapánt. Lemezből készített, hosszúkás, mindkét vége előtt egy-egy furattal. A pánt szélesebb végén 0,8 cm szé­les, kör alakban visszahajlított karikát, a csuklós összekap­csolódás tagját alakították ki. A keskenyebbik végének egyik sarkából 1 cm széles, vége felé elkeskenyedő és körívben visszahajtó tag indul ki, amelynek a vége hiányzik. A másik sarkából induló tag letört, hiányzik. H.: 19 cm, Sz.: 2,5-3,2 cm. (15. kép 1.) 6. Ládaveret (?) töredék. Lemezből készített, lekerekített sar­kú négyszögletes alakú töredék. Átm.: 6x7 cm. (16. kép 8.) 7. Ládaveret töredék. Elkalapált fejű szegecs kisméretű le­mez töredékkel. H.: 2,5 cm. (16. kép 9.) 8. Láda vagy ajtó alkatrész. Lemezből készített, mindkét vé­gén derékszögben, talpszerűen behajlított, hosszúkás alakú, fogóra vagy fülre emlékeztető tárgy, az ép végének közepén vasszegeccsel. H.: 17,5 cm, Sz.: 1,8-2 cm. (14. kép 5.) 9. Karikatöredék. Esetleg 6-7 cm átmérőjű, kerek átmetszetű. H.: 5,6 cm, Átm.: 0,4 cm. (14. kép 4.) 10. Lemezes tárgy. Hosszúkás trapéz alakú, elkeskenyedő vé­gén kerek csövecskére hajlított. A csövecskében egyik végén gombban végződő rudacska. A trapézos lemez egyik oldalá­hoz egy 1,8-2 cm széles, U alakban meghajlott pántot rögzí­tettek. H.: 11 cm, Sz.: 1,8-4,5 cm, rúd H.: 4,5 cm. (15. kép 2.) 11. Ácskapocs. Széles, téglalap átmetszetű pántból készített, végeiknél derékszögben behajlított teljes és egy töredék. H.: 5,8; 6 cm, sz.: 0,6 cm. (15. kép 4.) 12. Ácskapocs (?) töredék. Pántszerű testű, végei felé négy- szögletes átmetszetű, egyik végén derékszögben behajlított. A testen függőleges irányú famaradvány. H.: 5,8; 11 cm, sz.: 0,6-1 cm. (15. kép 3.) 39

Next

/
Oldalképek
Tartalom