Rosta Szabolcs - V. Székely György (szerk.): „Carmen miserabile”. A tatárjárás magyarországi emlékei (Kecskemét, 2014)
Gyucha Attila–Rózsa Zoltán: „Egyesek darabokra vágva, egyesek egészében” – A tatárjárás nyomainak azonosítási kísérlete egy dél-alföldi településen
Gyucha Attila - Rózsa Zoltán felbukkanása a lelőhelyeken, a sebtében történt felhagyás következtében azokban in situ fellelhető - gyakran kiemelkedő értéket képviselő - tárgyak, valamint emberi maradványok. A lakosság szisztematikus, nemtől és életkortól független lemészárlását, illetve meggyalázását a források ugyancsak a támadások általános jellemzőiként említik,10 melyek régészeti bizonyítékai lehetnek a teljes emberi vázak, illetve egyes vázrészek a falvak területén belül avagy azok közelében történő rendszeres előkerülése. Ezekben az esetekben az elhunytak neme és életkora változatos képet mutat. A támadókhoz és a védekező lakossághoz köthető, a településeken belül elszórtan, esetleg a halottakkal azonos kontextusban felbukkanó, azok pusztulásával összefüggő fegyverek, valamint az emberi csontokon jelentkező vágott vagy szúrt sérülések ugyancsak a rajtaütések indikátoraiként értelmezhetőek. Rogerius számol be arról, hogy a mongol csapatok gyakorta többször is megtámadták ugyanazon településeket.11 Ez a tény arra késztethette a korábbi támadás(ok) túlélőit, hogy halottaikat gyorsan, az alkalmazott temetkezési szokásokat figyelmen kívül hagyva, a temetőn kívül földeljék el. Amennyiben az áldozatok halála és eltemetése között huzamosabb idő telt el, azok bomlása, illetve a járványoktól való félelem ugyancsak indokolhatta a halottak azok megtalálási helyének közvetlen közelében történt, gyors elhantolását. A fel nem töltődött/töltött települési objektumokban talált teljes vázak vagy vázrészek ezen körülmények valamelyikének fennállását jelezhetik. A mongol csapatok rajtaütéseinek további általános jellemzői közé tartozott a rablás, a nemi erőszak, illetve a települések lakóinak elhurcolása,12 melyek vonatkozásában régészeti bizonyítékokkal nem számolhatunk. Amennyiben a mongolok közeledtének idejekorán hírét vették, az írott források szerint a falvakban élők leggyakrabban evakuálással, és megerősített helyekre történt költözéssel reagáltak.13 Ezekben az esetekben a településeken a támadásokkal összefüggő régészeti jelenségek közé tartozhatnak az elrejtett értékes 10 NAGY 2003, 137., 142., 145., 147., 148., 150., 164., 170., 172., 177., 179. 11 NAGY 2003, 145., 147. 12 NAGY 2003, 140., 145., 147., 148., 152., 165., 170., 177. 13 NAGY 2003, 139., 146., 177. tárgyak, valamint olyan, jelentősebb számú leégett épület, amelyekben in situ tárgyak elvétve, avagy egyáltalán nem fordulnak elő. Emberi maradványok előkerülésére szintén nem lehet számítani. A mongolok által elpusztitott falvak egy része a veszély elmúltával újratelepült. A visszatérők a pusztítás nyomait minden bizonnyal eltüntették, halottaikat el- avagy újratemethették. Ennek megfelelően az érintett települések egy része esetében a támadások régészeti nyomai csak kivételesen azonosíthatóak. Az indikátorok közé tartozhatnak a leégett épületek a különféle objektumokban - jellemzően gödrökben - nagy mennyiségű átégett omladék formájában azonosítható maradványai. A fentiekben röviden összefoglalt, a falusias települések ellen intézett mongol támadásokat alátámasztó régészeti információk megszerzése megfelelő ásatási metodológiát, illetve a lelőhelyek jelentősebb léptékű feltárását igényli. Az elmúlt mintegy két évtized nagy felületen végzett ásatásai első alkalommal szolgáltattak bizonyító értékű régészeti adatokat az 1241^12. évi mongol támadássorozat drámai hatásairól a középkori Magyar Királyság falusi közösségeire. Esettanulmány: Orosháza-Bónum A lelőhely kutatástörténete Orosháza-Bónum (Orosháza 10. lh.) az Alföld délkeleti, Békés megye délnyugati részén, a mai Orosháza településtől közvetlenül nyugatra fekszik. (1. kép) Földrajzi szempontból a térség a Körös, Tisza és Maros folyók által közrezárt Maros hátsághoz tartozik. Orosháza-Bónum kiterjedt Árpád-kori települése egy pleisztocén kori, széles Maros-ág homokos hátján fekszik. Ugyan a lelőhely évtizedek óta ismert, a falut a történeti forrásokban ismert településekkel eddig nem sikerült azonosítani.14 Az 1950-es évek óta a lelőhelyen 14 A kérdés vizsgálatához kapcsolódóan érdemes megemlíteni Veres József orosházi evangélikus lelkész 1886-ban írt munkáját, melyben a szerző a következőképpen fogalmaz: „Hajdan e határon két Orosháza állott, egyikről sem tudunk többet, mint koronkénti birtokosaik nevét. Az egyik falu a mostani községtől nyűgöt felé, hol helyét régi sáncz, árkolás jelöli még most is, a másik a mostani községtől délre, a „kis földeken” állt (Veres 1987, 12-13.). Mondta mindezt az 1744-ben „lakatlan” földön felépített jelenkori Orosháza képviselője, aki állítását csak a népi 58
