Rosta Szabolcs - V. Székely György (szerk.): „Carmen miserabile”. A tatárjárás magyarországi emlékei (Kecskemét, 2014)
Zsidai Zsuzsanna–Langó Péter: Kunok és alánok Ibn al-Athir munkájában
Kunok és alánok Ibn al-Athir munkájában ző jogállásban az egykori Magyar Királyság számos pontján megtelepedtek a 14. században.97 A jászsági jászok azonban nagy valószínűséggel e balkáni jász tömb szétesését követően Nogáj, majd Csaga hatalmi bázisának megszűnését követően a „győztes kán haragja elől” húzódhattak a magyar uralkodó oltalma alá.98 Beköltözésük valószínűleg hasonlóan „titokban” (clandestine ) zajlott le, mint a kunok 1280-as kivonulása a Magyar Királyság területéről.99 100 írott források hiányában nem bizonyítható, de nem is zárható ki az sem, hogy jász csoportok később, a bizánci bolgár- almugavar csatározások után kerültek a Magyar Királyság területére, mint ahogy az a sokat emlegetett vidini jászok esetében történt a 14. század második felében, vagy ahogy az sem, hogy a 13. század második felében a Balkán felé terjeszkedő Árpádok harcai során került egy jász közösség magyar fennhatóság alá. A Jászságba beköltöző jászok lélekszáma ezen újabb kutatások alapján nem is lehetett olyan hatalmas, Tóth Péter így újabban azzal számol, hogy „ egy-egy szállás területét egy-egy nagycsalád és annak kissé távolabbi rokonsága kapta meg”.'00 Mindezek alapján, a Bagi Gábor és Selmeczi László által rekonstruált középkori jász szállásterületen egy viszonylag kis lélekszámú népesség telepedhetett meg,101 amit tovább gazdagíthatott a már az adott területeken élő (vagy éppen a kedvező jogi helyzet kiaknázása végett oda költöző) más eredetű (és jogállású) helyi népesség. Az együtt élő (jogállás és hovatartozás tekintetében mozaikos jelegű) csoportok aztán idővel - újabb telepítések nyomán további jövevényekkel is feldúsulva - majd csak a kora újkorra formálódtak egységgé. A Balkánon Nogaj szolgálatában álló jászok és kunok együttes említetése magyarázatot adhat arra is, hogy miért figyelhető meg párhuzamosság a Kárpát-medencében a korai jász és a kun régészeti lelethorizont között.102 A 13. század második felében a Magyar Királyság területén élő kunok ugyanis szoros kapcsolatokat ápoltak balkáni kunokkal, amint arra az 1280- as évi kivonulásukra vonatkozó történeti források is 97 TÓTH 2013, 42. 98 B. SZABÓ 2007, 185. 99 ZSOLDOS 1997, 89. 100 TÓTH 2013, 29. Tóth Péter egyben utal arra, hogy korábban Fodor Ferenc is egy viszonylag kis lélekszámú közösséggel számolt. Vö.: FODOR 1942, 142. 101 BAGI 2008; SELMECZI 201 la. 102 SELMECZI 1992, 103-104., 147.; (dem 2005. utalnak.103 A kunok ilyenformán meglévő határokon átnyúló kapcsolata pedig jól tükröződött viseletűk egyes elemein is, s a kunokkal együtt a Balkánon élő jászok tárgyi kultúrájában is hasonló elemek érvényesülhettek, mint a kunok esetében.104 Az Ibn al-Athir által közöltek a fentebb említett eseménysoron túl még egy általánosabb tanulságot is hordoznak. A szerző leírja a kunok és a mongolok megállapodását, amit az utóbbiak kezdeményeztek azzal az érveléssel, mely szerint „Mi és Ti egy faj vagyunk, de ezek az alánok nem közületek valók, és a vallásotok [sem] olyan, mint az ő vallásuk, hogy segítsétek őket. ” A szövegrész105 - függetlenül attól, hogy a kunok közt nagy valószínűséggel éltek mongol nyelvű csoportok is - túlmutat önmagán és párhuzamba állítható egy kora-középkori esettel. Menandros Protektor 6. századi bizánci történetíró feljegyezte, hogy az utigurok a kutrigurokkal szembeni háborúra vonatkozó bizánci ösztönzésre azt felelték: „Nem tisztességes és nem illő elpusztítani rokonainkat, akik nem csak velünk azonos nyelvet beszélnek, szomszédaink, viseletűk és szokásuk is azonos a mienkkel, hanem vérrokonaink, még akkor is, ha más fejedelmek alattvalói”.'06 A kunokkal történt későbbi események jól rávilágítottak arra, hogy az ilyen, „rokonság”-gal kapcsolatos érvelés az adott politikai helyzet megoldásában jól használható érv, míg a status quo megváltozását követő eseményekre nincs hatással, így az adott helyzeten múlott, hogy a támadók „csak” a „rokonok” lovait lopják el, vagy az egész „rokonságot” elpusztítva, arra törekednek, hogy — egy másik 6. századi bizánci szerző, Agathias helyzetértékelését kölcsönvéve - a legyőzött nép „szétszóródva másoknak kényszerült szolgálni és nevét uráéra kellett cserélni”.'07 A tanulmány az MTA BTK MŐT 28.317/2012. számú programjának támogatásával készült. Ezúton szeretnénk köszönetét mondani a cikk írásához nyújtott segítségért Kovács Szilviának, B. Szabó Jánosnak, Sudár Balázsnak és Szabados Györgynek. 103 ZSOLDOS 1997,86-89. 104 PÁLÓCZI HORVÁTH 1993. 105 B. SZABÓ 2007, 9. 106 DOBLHOFER 1955. 88-89. A szöveghely vizsgálatára vonatkozóan legutóbb: SZABADOS 2013, 4—5. 107 SZÁDECKY-KARDOS 1998,27.; SZABADOS 2013, 5. 431
