Rosta Szabolcs - V. Székely György (szerk.): „Carmen miserabile”. A tatárjárás magyarországi emlékei (Kecskemét, 2014)
Mordovin Maxim: Karahánida-kori mázas kerámia Tölebiből
Karahánida-kori mázas kerámia Tölebiből felét is. Dzsabra’il 1102. évi halála után150 az utódja, Arszlán-kán Muhammed - aki amúgy az egyik leghosszabb ideig regnáló Karahánida kán volt - 16 000 sátomyi karakitajt telepített le a Kínába vezető átjáróknál. Az utóbbiak azonban a kán engedélye nélkül Balászágun környékére vándoroltak. Emiatt Arszlán-kán Muhammed „sokszor vezetett dzsihádot ellenük”. Más források is említik a kán rendszeres hadjáratait Balászágun és Kásgar ellen.151 A 12. századra állandósuló belső viszályok vezettek el végül a kaganátus bukásához. A keleti Karahánida-ka- ganátus területére mongol eredetű karakitaj (másképpen kidan vagy kitaj) törzsek törtek be és az általuk vezetett törzsszövetség 1133-ban Zsetiszu területén egy új államot hozott létre.152 Ugyan a karahánidák kásgari területei megmaradtak, Balászágun - a korábban ott letelepítettekkel együtt - a megszálló törzsek székhelye lett. A karakitaj gurkán (gűrkán) vezette csapatok 1137 és 1141 között már a nyugati Karahá- nida-kaganátust is elfoglalták egészen az Amudarjáig, de ott meghagyták a helyi Karahánida vezetőket.153 Látható, hogy az 1100 körüli időszaktól a Csu-folyó völgye rendszeres háborús események helyszíne volt. A régészeti kutatások kimutatták, hogy a környéken több jelentősebb település már a 12. század folyamán elpusztult.154 A 12. századi válságnak látványos nyomait Aszpara területén figyelték meg.155 Valószínűleg nem tévedünk nagyot, ha a tölebi-i vár első periódusának pusztulását is a Csu-völgy ekkor lezajlott politikai viszonyainak átrendeződésével hozzuk összefüggésbe. A Karahánida-kánság kialakulása idején és a 11-12. század folyamán a Csu-folyó völgyében meghatározó távolsági kereskedelmi út vezetett, amely összekötötte a Keleti-Turkesztán és Kásgar, ill. Ürümcsi környékét a Balkhas vidéki bányákkal, sőt, a völgyet nyugati irányban követve a Szirdaija alsó folyásáig is el lehetett jutni. Az utóbbi szakasz ugyan a Mojunkum-si- vatagon vezetett keresztül, de a régészeti kutatások kimutatták, hogy a középkor tárgyalt időszakában, egészen a 13. századig az út mentén számos település, 150 PRITSAK 1953, 49. 151 KOCSNYEV 2006, 217. 152 PRITSAK 1953, 42.; KLJASTORNIJ - SZULTANOV 1992, 115. 153 GORIATCHEVA 2001, 92.; KOTCHNEV 2001b, 51.; KOCSNYEV 2006, 223. 154 BAJPAKOV 1986,31. 155 JERZAKOV1CS 1968, 85. őrhely és erődített karavánszeráj helyezkedett el.156 A források alapján a Karahánida állam északi határa a Balkhas-tó és a Szirdaija között éppen a Csu völgyét követte.157 Ez alapján egyértelműen látható, hogy a kutatott helyszín nagyjából félúton feküdt Balászágun és a birodalom határa között. Mivel ebben a régióban az amúgy sivatagos északi területek irányából a Kara- hánidákat különösebb veszély nem fenyegette, Tölebi vára viszonylag nyugodt és biztonságos hátországban helyezkedett el. A tölebi-i vár szűkebb környezetében több olyan jelentősebb település is volt, mely egyértelműen azonosítható a 9-10. századi forrásokban szereplő helyszínekkel. (1-2. kép) Közülük Kulan — Lugovoje, Merke, Aszpara stb. már Ibn Hordadbeh 9. századi munkájában is szerepelnek.158 Maga a vár alaprajzilag és szerkezetileg egy olyan emlékcsoporthoz tartozik, amelyet Kari Bajpakov összefoglalóan „ törtkül” (TepTKyji) vagy „törtköl” (TepTKOJi)-típusnak nevez el. Az elnevezés még Va- szilij Bartold 19. század végi kutatásaiból származik, majd Bemstam kutatásaiban tér vissza, jelentése pedig a türk nyelvekben „ négy tó Az elnevezés eredetét az adja, hogy a szabályos négyzetes (ritkábban téglalap) alaprajzú erődítések négy oldalán a tavaszi hóolvadás során, az egykori várárkok helyén négy tavacska keletkezett. (9. kép) Az alaprajzból adódóan bizonyos területeken a típus elnevezésének vannak helyi változatai is, mint pl. „tört-burys” [TepT-6ypum=- négyszög] vagy „khora” [Kopa=udvar].159 Az ilyen szabályos alaprajzú erődítések feltűnően nagy körben elterjedtek a Zetiszu vidékétől kezdve, a Tien-Sanban, az Isszik-Kul medencéjében, de még Mongóliában és Tuvában is. A közös jellemzőik - a szabályos alaprajzon túl — a tornyokkal tagolt várfal, városárok, az égtájaknak megfelelő tájolás, ill. a viszonylag tagolatlan, egységes beépítésű belső. Az utóbbi különösen fontos, ugyanis azt jelenti, hogy ezeken a helyeken, a falakon belül nem találunk további belső, citadella-szerű erődítést. Éppen ez a vonás különbözteti meg a csoportot Közép-Azsia más korabeli váraitól és városaitól. Bajpakov három altípusát különítette el ennek a csoportnak. Ezek — megfelelő régészeti feltárás nélkül — csak a méretük alapján különböztethetők meg. 156 MARGULAN 1978,437. 157 KOTCHNEV 2001a, 42^43. 158 IBN HORDADBEH (1986), 65. 159 BARTOLD 1966, 31. 399
