Rosta Szabolcs - V. Székely György (szerk.): „Carmen miserabile”. A tatárjárás magyarországi emlékei (Kecskemét, 2014)
Selmeczi László: A 13. század második felének néhány kronológiai problémája és következményei
Selmeczi László ben a budai domonkos kolostorban kötötték meg, ahol a rend májusban nagykáptalanját is tartotta. Ekkor a kun fejedelem leányát, kinek pogány nevét nem ismerjük, megkeresztelték. A szent keresztségben az Erzsébet nevet kapta. Erzsébet atyja Száján (Zeyhan) lehetett, akit egy királyi oklevél a házasságot követő évben „cognatus noster”-nek, a király rokonának nevezett. Száján 1260-ban bekövetkezett halála után „a kunok ura” cím István hercegre, majd iijabb királyra szállt, utóbb pedig a mindenkori nádorra. A visszatelepedő kunok nemcsak a későbbi Nagy- és Kiskunság területét szállták meg, hanem az elpusztult falvak kitágult határai között folytatták - amint azt a régészeti kutatás már több évtizede bebizonyította - félnomád életmódjukat a Duna—Tisza köze alsó felén és Túl a Tiszán, a Körösök és a Maros vidékén, sőt lejjebb, a Temesközben is. Ezen a nagykiteijedésü területen a védelmi, katonai faladatokat csupán telepítéssel, „népek gyűjtésével” lehetett megoldani. A királynak alárendelt kunok a királyi haderőt növelték. Azonban az is igaz, hogy a sztyeppéi kultúrájú, keleti, félnomád nép betelepitése az akkori Európa szemében már enyhén szólva is szokatlannak tűnt. A nyájaikkal, sátraikkal vándorló, visszatelepült kunoknak csak a fejedelme és előkelői vették fel a keresztséget, s ők is csak formálisan. A nép nemcsak nyelvét, életmódját, hagyományait, hanem nemzetségi szervezetét és pogány hitvilágát is még sokáig megtartotta. A keresztény nyugat nagy megbotránkozására Magyarország középső részein a szemükben ekkor már meglehetősen szokatlan nomád, pogány életmód éledt újjá. Rogerius szerint Kötönnyel negyvenezer kun család költözött be Magyarországra. Családonként öt családtaggal számolva kétszázezer kun telepedett volna be. A kétszázezer lélek a kun birodalomnak az Al-Dunától a Volgáig nomadizáló lakosságszámára vonatkozóan lehetne alsó értéken elfogadható becslés. Mint ismeretes, Magyarországra azonban a kunoknak csak megvert, menekülő népkötelékei költöztek be. Velük kapcsolatban valószínűleg nem számolhatunk teljes családokkal. Ezen kívül Kötöny meggyilkolása után ez az állítólagos negyvenezer család kivonult az országból; visszahívásuk után a Balkánon is maradtak családok, és 1282- ben a Körösök és a Maros között és az ettől délre lakó nemzetségek, nagycsaládok (a kunok legalább egyhar- mada) végleg elhagyták Magyarország területét. Az itt maradottak számát nem többre, mint tízezer családra, azaz körülbelül negyvenezer főre lehet tenni. Következésképpen a beköltözött kunság távolról sem pótolta azt a veszteséget, amit a tatáijárás az Alföld települési képén ütött. A tatárjárás okozta pusztítás és a kunok betelepítése együtt okozták az Alföld településszerkezetének gyökeres megváltozását. Az országnak ezen a részén a tatárjárás után már viszonylag kevés, nagyhatárú és népes helység keletkezett, míg másutt megmaradt a kisebb falvak viszonylag sűrű hálózata. A tatárjárás következtében az Alföldön elenyészett települések határát a kunok által létrehozott szállások vették birtokba. A kun lakosság az elpusztult falvak határait elsősorban legelőként hasznosította, s megvetette alapjait a későbbi századokban méltán európai hírűvé vált alföldi marhatenyésztés felvirágzásának. E hosszas bevezetés után választ kellene adnunk arra, hogy miért előadásunknak ez a faramuci címe? Nyilvánvalóan azért, mert régészeti kutatásunk, mint már Laszlovszky is hangsúlyozta, még nem tisztázta elégséges mértékben, hogy „az anyagi kultúra megváltozása az Árpád-kor végén egybeesik-e a tatárjárás időszakával”, ugyanis „a tárgykultúra legkülönfélébb rétegeiben figyelhető megjelentős változás a 13. század közepén”, valamint hogy „az esetleges időbeli egybeesés ok-okozati összefüggést is jelent-e”.6 Magunk részéről a kunok (és a jászok) vonatkozásában ennek a kérdésnek a jobb megvilágításához kívánunk néhány szempontot felsorolni. Közhely, hogy a kunok és a jászok, mint barbár,7 keleti kultúrájú népeknek kétségtelenül a tatárjárás következtében történő betelepítése, jelentős változást hozott az általuk megszállt területek kultúrájában, számottevő kulturális hatást gyakorolt a magyarokra is. A Képes Krónika utóbbira vonatkozó példaként említette a „humán süveget, amelynek használata már szinte szokássá lett Hungáriában ”.8 A régészet feladata azonban továbbra is az kell legyen, hogy a maga eszközeivel hozzájáruljon a kunok és a jászok megtelepedése, feu- dalizálódása, végeredményét tekintve magyarrá válása folyamatának jobb megvilágításához. A magyarországi kun társadalom felépítéséről Rogerius kortársi beszámolójából és a kun törvényekből kaphatunk némi információt. Rogerius, a Magyaror6 LASZLOVSZKY 2003, 464. 7 PARIZ PAPAY 1762, 85. Barbarus 'nem nyelvünkön szóló barbarismus ’nem a nyelvnek rendi szerint való szólás', barbaricus 'idegen nyelvű’. 8 Képes Krónika 1986,231. 320
