Rosta Szabolcs - V. Székely György (szerk.): „Carmen miserabile”. A tatárjárás magyarországi emlékei (Kecskemét, 2014)

Rosta Szabolcs: Pétermonostora pusztulása

PÉTERMONOSTORA PUSZTULÁSA fennállásának időszakához kapcsolódó temetkezések. A korai soros temető, már említett néhány gyermeksír­ja jelent kivételt, melyek korábbiak, azokat minden esetben elvágják az alapozások. Majd csak a nyuga­ti előcsarnok felépítésével fognak sírok az épületen belülre kerülni, de a bejárat járószintjeinek tanúsága szerint a korai templom középtengelyébe temetett egyének is jóval az előcsarnok felépítése előtt kerültek a földbe, vagyis eredeti szándék szerint ők sem temp­lomba temetettek. Bár a nagyfokú pusztítás kapcsán több kérdés nyitva marad, temetkezés akkor is csak legfeljebb az északi mellékhajó keleti fele alatt lenne elképzelhető, ahol annak sárga agyaggal visszatömött keleti felét teljességgel kitermelték. Az, hogy minden­ki számára tiltott volt a temetkezés a kolostor temp­lomában, mindenképpen különleges helyzetet jelent. A kolostor környéki temetkezések lezárulása, mivel ez nem feltétlenül esik egybe a kolostor elpusztulásával, jelenleg még igen nehéz kérdés. A késői fázisba tarto­zó sírok teljes melléklet-nélkülisége olyan nehézséget jelent, mely a templom körüli temetők vizsgálata so­rán gyakran előkerül. Éppen e 13. századi szokás az, mely miatt a templomok 13. századi pusztulása ese­tében nem tudunk olyan jelentős kérdésekre választ adni, mint például a tatárjárást megelőző és azt követő népesség tagjainak elválasztása egy temetőn belül. Ami bizonyos, hogy a kolostor-együttes elbontása után már nem folytatódnak a temetkezések, a bontás­ból eredő törmelékréteg egyöntetűen lefedi a korábbi jelenségeket. Ennek időpontját valamikor a 13-14. század fordulójára tehetjük, a bontást végző népesség már a templomtól déli irányban 80 m-re épült plébá­niatemplom köré temetkezik, temetkezési szokásai és hagyatéka pedig jelentősen eltér a korábbiaktól. Ha a tatárjárás hatásai esetleg nem is lettek volna számotte­vőek a népesség életében és volt kontinuitás, az is csak a 13. század 2. felének temetkezéseivel kapcsolatos kérdéseket érintene. A temetkezések legkésőbb a 13­14. század fordulóján végleg megszűnnek a kolostor környezetében és merőben más szokásokkal indulnak a plébániatemplomnál. A felsőmonostori ásatás temetői kapcsán tett megfi­gyelések eredményeképpen megkockáztatható, hogy a templom körüli temetők látszólagos rendezetlensége és ebből eredő kronológiai nehézség Pétermonostorán is túlmutatva, általános érvénnyel finomítható. Már a Kiskunfélegyháza-Templomhalmon folytatott feltárá­sok is azt mutatták, hogy a tereprendezéssel együtt járó feltöltés szerencsés helyzetet teremthet, hiszen ennek révén jól elkülöníthetőek lettek a korai, Árpád-kori és a késő középkori temetkezések. Ezek nemcsak a mellék­letek típusa szerint válnak el, hanem egyes szokások­ban is. A Templomhalmon már Bálint Alajos is megfi­gyelte a faszén szórását a sírokba.22 Az újabb ásatások kétséget kizáróan bizonyították, hogy ez a sírhorizont kivétel nélkül a korai időszakhoz tartozik, kizárólag az Árpád-korhoz köthetően. A pénzekkel keltezett, bi­zonyosan 11. század végi sírokban ellenben nem volt megfigyelhető ez a szokás, tehát Félegyházán is a 12. századra lehet keltezni a faszén szórását a sírokba. Az előzmények hiánya miatt e szokásnak éppen nem ősi jelleget, mintsem inkább keresztény szellemiséget tulajdoníthatunk. Az ide tartozó vázak kivétel nélkül egyenes kartartással voltak a sírokban, mely szintén megegyezik a Pétermonostorán megfigyelt jelenségek­kel. Emellett érzékelhető volt egy teljes leletnélküli horizont is, ahol az egyenes kéztartás dominanciája megszűnik. A 14-16. századi sírok pedig a korábbiak­tól teljesen eltérő mellékletadási és a jól ismert vegyes kéztartási szokásokkal jelentkeznek. Mivel ezek a te­metkezési szokások Pétermonostorán szerencsés mó­don területileg is elkülönülnek, így megkockáztatható az a feltételezés, hogy az itt és Félegyházán is megfi­gyelt jellemzők tendenciózusan érvényesek lehetnek a térség más középkori templomkörüli temetőinek eseté­ben is. így a középkori templomkörüli temetők ásatá­sainál, az előzőekben említettnél kevésbé egyértelmű helyzetek esetén is lehetséges fogódzót találni a temet­kezések kronológiáját illetően. Leletanyag A Pétermonostorán eddig történt régészeti kutatás jelentős leletanyaggal gazdagított bennünket. A nagy mennyiségű tárgyi anyag restaurálása, vizsgálata és feldolgozása hosszú időt igénybe vevő folyamat. E tanulmány keretei között a korszakhoz tartozó főbb leletcsoportok ismertetése mellett persze kikerülhetet­len a legjelentősebb, unikális darabok bemutatása. A lelőhelyről előkerült fémanyag mind mennyiségében, mind minőségében példa nélküli eredményt adott. A vastárgyakat nem számolva is több mint 4 000 darab középkori fémtárgy már akkora merítés a korszak hagyatékából, mely komolyabb következtetések le­22 BÁLINT 1956. 78. 203

Next

/
Oldalképek
Tartalom