Rosta Szabolcs - V. Székely György (szerk.): „Carmen miserabile”. A tatárjárás magyarországi emlékei (Kecskemét, 2014)
Rosta Szabolcs: Pétermonostora pusztulása
PÉTERMONOSTORA PUSZTULÁSA fennállásának időszakához kapcsolódó temetkezések. A korai soros temető, már említett néhány gyermeksírja jelent kivételt, melyek korábbiak, azokat minden esetben elvágják az alapozások. Majd csak a nyugati előcsarnok felépítésével fognak sírok az épületen belülre kerülni, de a bejárat járószintjeinek tanúsága szerint a korai templom középtengelyébe temetett egyének is jóval az előcsarnok felépítése előtt kerültek a földbe, vagyis eredeti szándék szerint ők sem templomba temetettek. Bár a nagyfokú pusztítás kapcsán több kérdés nyitva marad, temetkezés akkor is csak legfeljebb az északi mellékhajó keleti fele alatt lenne elképzelhető, ahol annak sárga agyaggal visszatömött keleti felét teljességgel kitermelték. Az, hogy mindenki számára tiltott volt a temetkezés a kolostor templomában, mindenképpen különleges helyzetet jelent. A kolostor környéki temetkezések lezárulása, mivel ez nem feltétlenül esik egybe a kolostor elpusztulásával, jelenleg még igen nehéz kérdés. A késői fázisba tartozó sírok teljes melléklet-nélkülisége olyan nehézséget jelent, mely a templom körüli temetők vizsgálata során gyakran előkerül. Éppen e 13. századi szokás az, mely miatt a templomok 13. századi pusztulása esetében nem tudunk olyan jelentős kérdésekre választ adni, mint például a tatárjárást megelőző és azt követő népesség tagjainak elválasztása egy temetőn belül. Ami bizonyos, hogy a kolostor-együttes elbontása után már nem folytatódnak a temetkezések, a bontásból eredő törmelékréteg egyöntetűen lefedi a korábbi jelenségeket. Ennek időpontját valamikor a 13-14. század fordulójára tehetjük, a bontást végző népesség már a templomtól déli irányban 80 m-re épült plébániatemplom köré temetkezik, temetkezési szokásai és hagyatéka pedig jelentősen eltér a korábbiaktól. Ha a tatárjárás hatásai esetleg nem is lettek volna számottevőek a népesség életében és volt kontinuitás, az is csak a 13. század 2. felének temetkezéseivel kapcsolatos kérdéseket érintene. A temetkezések legkésőbb a 1314. század fordulóján végleg megszűnnek a kolostor környezetében és merőben más szokásokkal indulnak a plébániatemplomnál. A felsőmonostori ásatás temetői kapcsán tett megfigyelések eredményeképpen megkockáztatható, hogy a templom körüli temetők látszólagos rendezetlensége és ebből eredő kronológiai nehézség Pétermonostorán is túlmutatva, általános érvénnyel finomítható. Már a Kiskunfélegyháza-Templomhalmon folytatott feltárások is azt mutatták, hogy a tereprendezéssel együtt járó feltöltés szerencsés helyzetet teremthet, hiszen ennek révén jól elkülöníthetőek lettek a korai, Árpád-kori és a késő középkori temetkezések. Ezek nemcsak a mellékletek típusa szerint válnak el, hanem egyes szokásokban is. A Templomhalmon már Bálint Alajos is megfigyelte a faszén szórását a sírokba.22 Az újabb ásatások kétséget kizáróan bizonyították, hogy ez a sírhorizont kivétel nélkül a korai időszakhoz tartozik, kizárólag az Árpád-korhoz köthetően. A pénzekkel keltezett, bizonyosan 11. század végi sírokban ellenben nem volt megfigyelhető ez a szokás, tehát Félegyházán is a 12. századra lehet keltezni a faszén szórását a sírokba. Az előzmények hiánya miatt e szokásnak éppen nem ősi jelleget, mintsem inkább keresztény szellemiséget tulajdoníthatunk. Az ide tartozó vázak kivétel nélkül egyenes kartartással voltak a sírokban, mely szintén megegyezik a Pétermonostorán megfigyelt jelenségekkel. Emellett érzékelhető volt egy teljes leletnélküli horizont is, ahol az egyenes kéztartás dominanciája megszűnik. A 14-16. századi sírok pedig a korábbiaktól teljesen eltérő mellékletadási és a jól ismert vegyes kéztartási szokásokkal jelentkeznek. Mivel ezek a temetkezési szokások Pétermonostorán szerencsés módon területileg is elkülönülnek, így megkockáztatható az a feltételezés, hogy az itt és Félegyházán is megfigyelt jellemzők tendenciózusan érvényesek lehetnek a térség más középkori templomkörüli temetőinek esetében is. így a középkori templomkörüli temetők ásatásainál, az előzőekben említettnél kevésbé egyértelmű helyzetek esetén is lehetséges fogódzót találni a temetkezések kronológiáját illetően. Leletanyag A Pétermonostorán eddig történt régészeti kutatás jelentős leletanyaggal gazdagított bennünket. A nagy mennyiségű tárgyi anyag restaurálása, vizsgálata és feldolgozása hosszú időt igénybe vevő folyamat. E tanulmány keretei között a korszakhoz tartozó főbb leletcsoportok ismertetése mellett persze kikerülhetetlen a legjelentősebb, unikális darabok bemutatása. A lelőhelyről előkerült fémanyag mind mennyiségében, mind minőségében példa nélküli eredményt adott. A vastárgyakat nem számolva is több mint 4 000 darab középkori fémtárgy már akkora merítés a korszak hagyatékából, mely komolyabb következtetések le22 BÁLINT 1956. 78. 203
