Rosta Szabolcs - V. Székely György (szerk.): „Carmen miserabile”. A tatárjárás magyarországi emlékei (Kecskemét, 2014)
Vályi Katalin: A tatárjárás Szeren
Vályi Katalin újjá, és az egykori udvart (a szabálytalan kvadrumot) egy rövidebb, észak-déli irányú fallal kerítették le.33 Ugyanerre a következtetésre jutott Horváth Ferenc is, aki szinte végig részt vett a feltárásokon, sőt éveken át gyakorlatilag ő vezette azokat. Megfigyelése szerint az elbontott előcsarnok maradványai felett a 13. század második feléből származó,34 a kolostor nyugati szárnya, pontosabban az egykori konyha falai fölött pedig Zsigmond éremmel korhatározott sír került elő.35 Ez azonban újabb kérdéseket vet fel, mivel a kolostor újjáépített keleti szárnyán konyhának nem volt nyoma - anélkül pedig hogyan használhatták rendeltetésszerűen az épületet? Ugyanígy nehéz elgondolni a kolostor életét az ekkor már ugyancsak nem működő kút - vagyis ivóvíz - hiányában. Ráadásul a tatárjárás utáni maradék épületeket ismét fallal és mély sáncárokkal kerítették körbe, melyek gondosan megkerülik a kolostor nyugati szárnyát is. Ugyanez a sáncárok átvágja azonban az ún. gazdasági épületek északi szárnyát, azaz az E-i 1-2-3. és 4. sz. helyiségeket. Az egész nagy U-alakú, déli épületegyüttes tehát valóban nem épült újjá. Nemsokára az elegyengetett romok tetején teljesen új típusú épületet húztak fel. Az új épületegyüttes ugyancsak három épületszámy- ból állott. Az északi szárnya a maradék kolostor lakóépületétől 46 m-re délre, déli szárnya pedig a korábbi déli kaputorony elegyengetett romjai fölött feküdt. A keleti oldalon ugyancsak szabályos épületszámy volt, míg nyugaton csak bizonytalan kerítés-szakaszok zárták le a kb. 30x30 méteres négyzetes udvart. Az épületet alapozási árkokba állított, favázas szerkezetű falakkal építették meg, méghozzá a hazánkban eddig csak ritkán dokumentált „Fachwerk” technikával. Az elmúlt másfél évtized alatt csaknem teljesen feltártuk a déli és az északi épületszámyat, valamint a keleti épületszámy nagy részét. (4. kép) Az eddigi megfigyeléseink szerint az épületet ösz- szesen négyszer újították meg. Általában tűzvész pusztítása után került sor az újjáépítésre, aminek alkalmával nagyjából ugyanarra a helyre, de soha nem teljesen ugyanoda építették vissza az egyes épület- szárnyakat. Talán az épületegyüttes alapterületének a fokozatos növelésére irányuló szándék is érezhető az átépítések során. 33 TROGMAYER - ZOMBORI 1980,26-27. 34 HORVÁTH 2000, 307. 35 HORVÁTH 1973. A négy építési periódus nemcsak alaprajzában, hanem az építési technika apró részleteiben is világosan elkülönül egymástól. Közös vonás az alapozási árokba állított favázas falszerkezet, amelyben a fal síkjából kiemelkedő oszlopok a statikai szerepen túl esztétikai értékkel is bírtak, díszítő funkciót is betöltötték. Ezt a legjobban a déli épületszámy egyik bolygatatlan, a kissé távolabb eső későbbi periódusok falaitól nem érintett alaprajzán figyelhetjük meg. Az egymástól szabályos távolságra elhelyezett, az alapozási árokból, vagyis a fal vonalából kiugró szögletes oszlophelyek az épületszámy külső, azaz a külvilág és az udvar felőli oldalát is díszítették. A különbségek az oszlopok közötti falszakaszok kitöltő anyagában jelentkeznek a legvilágosabban. Az egyik periódusban a falkitöltő anyag szorosan egymáshoz tapasztott citromsárga és szürke agyag, egy másikban egyszerű agyagos föld. A legérdekesebb változatot az a periódus szolgáltatja, amelyben az alapozási árokba nádszövetet helyeztek, amelyet azután mindkét oldalán agyaggal tapasztottak be. Ezt részben a nádlenyomatokat gazdagon tartalmazó paticstöre- dékek, részben az alapozási árkok alján megőrződött elszenesedett nádmaradványok tanúsítják. Ebben az esetben tehát a nyugati eredetű Fachwerk építési technika egy jellemzően alföldi építési szokással, a később a néprajzi korokból jól ismert tutajfallal36 ötvöződik. Az építési periódusok közötti eltérések azonban más vonatkozásban is megmutatkoznak. Az alapozási árkokban elhelyezett, minden bizonnyal babonás szokásokat őrző építési áldozatok terén szintén elkülönülnek egymástól az épületszámyak. Az egyik periódusban például feltűnően sok éles, hegyes vaseszközt (késeket, sarlót, stb.) helyeztek el a falak alatt. Egy másik periódusban ezek helyett szinte kizárólag edényben (néha fejjel lefelé) elhelyezett építési áldozatokkal találkozunk. Az épületszámyakon belül kisebb-nagyobb helyiségek sorakoznak, némelyikben főző vagy füstölő kemencével. Általában a déli szárny egyik nagyobb helyiségében találunk egy-egy tekintélyes méretű kenyérsütő kemencét. A legalább 8-10 kenyeres kemence arra utal, hogy sok ember számára sütöttek benne kenyeret. A keleti és az északi szárnyban is találunk olyan helyiségeket, melyekben nagy mennyiségű (több zsák) elszenesedett gabonamaradványt tudtunk 36 JUHÁSZ 1984, 299-301. 188
