Bárth János: Két véka féreje (Kecskemét, 2013)

II. Dokumentumok

más részről Csík Szent Györgyi gyalog katona Ambrus Dániel, Ignátz és Lázár édes egy testvérek, a kikis mind a két részről tőnek egymás között mü előttünk illyen örö­kös cserét, tudni illik. Lévén a fennebb írt s mégis nevezett Felcsíki osztozó vér atyafiaknak itten Ne­mes A lesik Székben Szent Györgyön két darab puszta belső jószágok s azok után járandó egy vékás külső szántó földgyök és kaszáló helyeik, valamint a Menasági határbanis szántó földgyeik, melyek mind öszvesen az Ambrus jusbol leány ágon oszoltanak ki, mely meg nevezett belső hely egyikének szomszédgya napkeletről néhai Nemes Váradi Jóseff Úr maradványai, délről a Falu úttya, nyugutrol a cserélő Ambrus eő kegyelmek, északról pedig Menasági osztozó huszár János família puszta belső helye, a másikánakis ugyancsak az említett János família keletről, nyugutrol pedig nemes Bors Kelemen Úr lakó helje, a ’ szántó földek egyike pedig: 1. Vagyon a’ Szent Györgyi határban Farkas vermin 1 vékás, a Nagy Kászon Impéri Méltóságos Balási Joseff Úr szomszédságai között, a ’ másika: 2. A menasági határban 3 vékás, egy felől az úgy nevezett Fisák vize, más felől az útt szomszédságaikban, végre: 3. Ugyan csak a ’ Menasági határban Tompád tétéin a ’ harmadik, mely 5 vé­kás, belől Menasági gyalog katona Intze Joseff, kívül Pottyondi gyalog katona Botth Mihály szomszédságaikban, mind két darabotska kaszáló helyeik pedig: 4. A Szent Györgyi határban Monyasdon a cserélő Ambrus eő kegyelmek vicinitásokban esnek, a meg szomszédozott javakhoz tartozik azon egy láb vetés kertis, a melyet a Regestrom fel világosít, hogy hol vagyon. Mind ezen fenn meg nevezett és szomszédozott jószágaikot az érintett vetéskert­tel többször emlegetett Bálint István, Bíró András, Bíró Ferencz és Tsutak György a ’ Tsutak Péter neve alattis adák Ambrus Dániel, Ignácz és Lázár eő kegyelmeknek örök cserébe fiúról fiúra, leányról leányra meg hihatatlanul, a melyekért most emle­getett és írt Ambrus eő kegyeImekis adának a többször érintett s mégis nevezett Felcsíki Bálint István, Bíró András, Bíró Ferencz és Tsutak György eő kegyelmeknek /:ide értve a személyesen meg nem jelent Tsutak Pétertis:/ két véka férejű szántó földet örök cserébe a ’ Menasági határban Közbértzen, a Nagy Kászon Impéri Mél­tóságos Balási Joseff Úr szomszédságában fiúról fiúra, leányról leányra, meg hihatatlanul, s még a cserének meg egyesítésére mü előttünk 626, hatszáz huszonhat darab ezüst huszasokatis leolvasván Ambrus eő kegyelmek készpénzül, mellyeket a ’ sokszor meg nevezett Felcsíki cserélő felek meg olvasván, kezekhezis vevének. Megegyezőnek a’ Felek abbanis, hogy a Nemes Váradi Jóseff maradványai szom­szédságokban lévő belső jószágon, ha a ’ menasági osztozó János família kívánni fogja, ki hoszszan uttza heljet Ambrus eő kegyelmek tartozzanak adni a’ már meg cserélt tulajdonokból hasonló és annyi belső jószágért. Evictiot is válalának mind két Felek magokra s maradványaikra, hogy a birtoklásban egyik a másikát meg fogják védelmezni örökre minden törvényes háborgatok ellen. Végre Decretális Columniát válalának magokra s maradványaikra, hogy a melyik Fél ezen csere Contractust háborítani törekednék, az az írt büntetésen marasztasson, s mégis ezen Egyezmény a maga erejében változhatatlanul örökre meg maradgyon. Mely dolog mü előttünk mindenekben a fenn meg írt mód és rend szerént men- vén végben, müis a ’ szerént ezen dolognak bizonyosabb és állandóbb voltáról írtuk 157

Next

/
Oldalképek
Tartalom