Bárth János: Két véka féreje (Kecskemét, 2013)

I. Forrásbemutatás és töredékes elemzési kísérlet

vették a katonai vezetők, mint a katonaszékely családok nyilvánvaló, végleges birtokvesztését.

Ha valaki földet zálogosított el kölcsönpénz, illetve annak kamata fejében, a hitelező és a kölcsönvevő személy „kézen fogott bírák”, helyi elöljárók, tanúk előtt egyezséget kötött egymással. A megállapodást a XVIII-XIX. században írásba foglalták. Ezeket a leírt és gondosan megőrzött megállapodásokat mostani forrásközlésemben földzálogosító leveleknek nevezem.

A földzálogosító egyezségek alapvetően kétfélék. A régebbiek és a gondosabban megfogalmazottak a föld átadásának tényét helyezik a megállapodás középpontjába. Szinte „mellékesen” esik szó arról, hogy a föld „eladója” a vevőtől pénzt kap, és a „vevő” a pénz kamatai fejében meghatározott ideig, illetve a pénz visszatérítéséig használja a birtokába jutott földet. Némely későbbi és kevesebb gonddal fogalmazott megállapodás inkább pénzkölcsönzési „kötelezvény”, mint földzálogosító egyezség. Az ilyen iratban központi helyen szerepel az a tény, hogy egy megszorult helyzetben lévő személy pénzt vesz kölcsön valamely magánszemélytől, és szinte csak „mellékesen” esik szó benne arról, hogy a pénz kölcsönvevője a tartozás visz- szafízetéséig egy földarabot bocsát a hitelező rendelkezésére.

A föld zálogba adásának időtartama szempontjából a földzálogosító leveleknek három alapváltozata különíthető el:

1. Olyan megállapodások, amelyekben különösen hosszú időre adja át a földjét a hitelfelvevő a hitelezőnek. A XIX. század első és második feléből egyaránt maradtak fenn olyan szerződések, amelyekben 99 évre kötötte le birtokát a pénz kölcsönvevője. Az ilyen szerződések aláírói számára nyilvánvaló ténynek számított, hogy a föld visszaváltása csak az unokák életében lesz lehetséges. Ebbe a csoportba soroljuk a 90, az 50, a 40 és a 30 évre zálogosításokat is.

2. Olyan egyezségek, amelyekben a pénz kölcsönvevője „egy trágya eltöltéig”, vagyis 14 évig bocsájtja földjét kamatfizetés helyett a pénz hitelezője rendelkezésére. A 14 év általánosan elterjedt trágyahasznosítási időnek számított a XVIII-XIX. században a Székelyföldön. A kétnyomásos gazdálkodás keretei között a 14 év hét vetést és hét aratást jelentett. Készültek olyan földzálogosító szerződések, amelyben a föld zálogban tartásának tervezett ideje 28 év, vagyis „két trágya idő” volt. Előfordult 7 éves zálogosítás is, ami viszont a „trágya idő” felének felelt meg. A 12 éves zálogosítási idő magyarázata valószínűleg abban keresendő, hogy a zálogösszeg felvevője olyan földet bocsátott a hitelező rendelkezésére, amelyet két évvel korábban megtrágyázott.

3. Olyan egyezségek, főleg a XIX. század második feléből, amelyekben nem határozták meg a kölcsönpénz visszafizetésének és a „zálog titulus alatt” birtokolt föld visszaadásának idejét. Az ilyen szerződések megalkotói legtöbbször úgy fogalmaztak, hogy amikor az adósnak lesz pénze a kölcsön visszafizetésére, visszakaphatja birtokát.

A föld zálogba adási időhatárának megjelölése a kölcsönt nyújtó személy érdekeit szolgálta. A meghatározott időpontnál előbb ugyanis a föld gazdája nem válthatta vissza birtokát, még ha időközben valamiféle szerencse folytán sok pénzhez jutott volna is. A hitelező személy ideiglenes birtoklása és „haszonélvezete” tehát a zálog