Bárth János: Szentgyörgy megyéje Alcsíkban (Kecskemét, 2012)
A kisnemesi családok évszázadok alatt némiképp cserélődtek. Egyes nemzetségek megfogyatkoztak, kihaltak, esetleg leányágon éltek tovább. A kiveszett famíliák helyett újabbak tűntek fel az írott forrásokban. 1750-ben az állami összeírás alkalmával „Nobiles Unius sessionis” (Egytelkes nemesek) megnevezéssel a következő családfők kerültek a nemesek lajstromába: Szentgyörgyön: Czikó Ferenc, Czikó Mihály, Fehér Mihály. Bánkfalván: Füstös Péter, Füstös János, Füstös József, Szász József, Szász János idősebb, Szász János fiatalabb, Szőke Mihály f A Czikók és a Füstösök neve fölöttébb ismerősen cseng a XVIII-XIX. századi megye kutatója számára, ám a Szász, a Fehér és a Szőke, mint nemesi név nem számított igazán jellemzőnek a feudalizmus utolsó száz esztendejében. 1820-ban az ún. Cziráky-féle összeírás Erdély szerte számba vette a jobbágyokat és a jobbágyi szolgáltatásokat. Az összeírás kiterjedt a Székelyföldre is. Mivel az összeírok a legtöbb faluban földesurak szerint vették számba a jobbágyokat és szolgáltatásaikat, a kutató képet kaphat egy-egy falu jobbágytartó urairól is. Az alcsíki tájon a földesurak általában csak néhány jobbágyot mondhattak magukénak egy-egy faluban, ellenben több faluban is lehettek jobbágyaik. Következésképp, a Szentgyörgyön és Bánkfalván jobbágyot tartó nemesek másutt is birtokolhattak jobbágyokat, és nem feltétlen Szentgyörgyön és Bánkfalván laktak. Ugyanakkor a Szentgyörgyön és Bánkfalván lakó kisnemeseknek más környező falvakban is lehettek jobbágyaik. Szentgyörgy megyéje területén 1820-ban a Cziráky-féle összeírás szóhasználatával megnevezett következő urak tartottak jobbágyot. Szentgyörgyön: „Méltóságos Csedő László úr” öt jobbágyot és egy zsellért, „Gróff Kemény Anna Asszony ő Nagysága” négy jobbágyot és egy zsellért, „Gróf Mikes Jánosné Asszony ő Nagysága” hat jobbágyot és egy zsellért, „Tekintetes Buda Sámuel úr” két jobbágyot, „Tekintetes Tompos György úr” egy jobbágyot, „Tekintetes Bálint Ignácz úr” egy jobbágyot és egy zsellért, „Bálint György őkegyel me ” két zsellért, „Tekintetes Bors Flelena Asszony” három zsellért, „Méltóságos Báró Györffi Mihály ö Nagysága” két jobbágyot, „Keresztes Imre Úr” egy jobbágyot. Bánkfalván: „Tekintetes Kovács Mihály Földes Úr” négy jobbágyot, három zsellért, „ Tekintetes Baláss Joseff Úr ” egy (?) jobbágyot, „ Méltóságos Szent Domokost Sándor Mihály úr” ismeretlen számú jobbágyot, „Méltóságos Báró Apor Lázár Úr és özvegy Méltóságos Ugrón Tamásné Asszony ” együtt két zsellért, „ Tekintetes Buda Sámuel Úr” egy jobbágyot, „ Tekintetes Kovács Ferencz Úr” egy jobbágyot, „Méltóságos báró Györffi Úr” két jobbágyot, „Tekintetes Tompos György Úr” egy jobbágyot, „Tekintetes Czikó Antal Úr” három jobbágyot, „Méltóságos Báró Kemény Anna Asszony" 3 jobbágyot, „Méltóságos Gróff Mikes János Úr özvegye” négy jobbágyot, egy zsellért, „Tekintetes Czikó Ignácz Úr” egy jobbágyot, „Tekintetes Székely Elekné Asszony” egy jobbágyot, „Tekintetes Keresztes Imre Úr" egy 94 95 94 CsA. Füstös Sándor, Csíkbánkfalva 84. iratai. 95 M. 110. 68., 73. 80