Bárth János: Szentgyörgy megyéje Alcsíkban (Kecskemét, 2012)
A megyeszéke bizonyos esetekben megengedte, hogy az elítélt ha „meg akarja a Testit váltani", a lapátcsapások elszenvedése helyett pénzt fizethessen. Valószínűleg a módosabb felnőtt férfiak éltek ennek a választásnak a lehetőségével. Gyakran alkalmazott büntetésnek számított a megcsapatás. Legtöbbször a szentegyházfiai hajtották végre mise után, a templom mellett, vagy hétfőn a piacon. Az ütlegelésnek mindenképpen nyilvánosan, sok néző előtt kellett történnie. A visz- szaeső káromkodók és paráználkodók megcsapatása lehetett vesszőzés, lapátoztatás, furatoztatás. Utóbbit a furatosnak nevezett különleges lapáttal végezték. Legtöbbször 25-öt vertek a vétkesre, de előfordult 50, sőt 100 ütéses büntetés is. Az eklézsiakövetés fogalma a református egyház fegyelmező gyakorlatából vált ismertté a magyar néprajzi irodalomban. Maga a kifejezés sokféle szintű nyilvános, megalázkodó bocsánatkérést jelentett. A csíkszentgyörgyi megyeszéke jegyzőkönyveinek tanúsága szerint kijelenthető, hogy a katolikus székely egyházközségek fegyelmezési eszköztárában is, mellékbüntetés gyanánt, fontos szerepe volt az eklézsiakövetés büntetésének. A magyar nyelvű ítéletekben gyakran latinosán fejezték ki a jegyzők a vétkesre rótt feladatot: rekonciliáljon eklézsiát - írták. Máskor magyar szavakkal fejezték ki a közösség akaratát: „az Nemes Megyét... jövő vasárnap kövesse meg”. Volt példa az ismert ecclesiát kövessen megfogalmazásra is. A vétkesek, ha személy szerint megsértettek valakit, kénytelenek voltak nyilvánosan, a megye népe hallatára bocsánatot kérni a szidalmakkal vagy tettleg is bántalmazott személytől. 1745-ben például a megyeszéke arra ítélt egy bánkfalvi férfit, hogy „in publico loco térden állólag kövesse meg" az apját, akit előzőleg bántalmazott. 1761-ben egy misemulasztó azt az ítéletet kapta, hogy egy héten át minden nap misét hallgasson. 1743-ban egy bánkfalvi férfi, aki elhanyagolta a gyónást, arra kényszerült, hogy 1 forint bírság terhe alatt a misére összegyülekezett megyebeliek szeme láttára a szentgyörgyi templomban gyónjon meg. Súlyos büntetésnek számított a „kézi kalodába vonattatás” és a vele legtöbbször együtt járó megcsapatás, természetesen a megye nyilvánossága előtt. Még súlyosabb megpróbáltatást jelentett az elítélt számára a perengérbe vonatás, a perengérben való misehallgatás és megcsapatás. A perengér néven emlegetett pellengér egy kő vagy faoszlop lehetett a templom közelében. Ahhoz láncolták hozzá az elítéltet, hogy a megyebeli nép láthassa a vétkes sorsát és okuljon az esetből. Csíkszentgyörgyön sokszor használták a szégyenoszlopot, talán meg is rongálódott, vagy az idő kikezdte. 1738-ban „ Újjperengért” készíttetett a két megyebíró.1324 Néhány esetben a legsúlyosabb ítéletet is meghozta a csíkszentgyörgyi megyeszéke: a visszaeső bűnöst a perengér, a kézi kaloda, a megcsapatás és az eklézsiakövetés után kicsapatta a megyéből. A kicsapatott személynek szégyenletes körülmények között el kellett hagynia Csíkszentgyörgy és Csíkbánkfalva helységek, vagyis Szentgyörgy megyéje területét. A paráználkodó, a helyi erkölcsi elvárásokkal renitensen szembeszegülő fiatal nők könnyen juthattak a megyéből kitoloncoltak sorsára. 1324 M. 6. 477. 384
