Bárth János: Szentgyörgy megyéje Alcsíkban (Kecskemét, 2012)

jára s hozattatására" (13 m. ft. 68 den.), „Zsendely szeg mellé való hájra” (12 den.), „A ’ Parochiális házon faragó mester embereknek meg fogadásakor áldomás béli borra ” (21 den.), „ Ugyan azon Faragóknak fizetésekben ”(15 m. ft.).1101 Plébániaépítés 1906-ban Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspök 1905. október 2-án az akkor 34 éves Incze Domokos csíkcsicsói lelkészt nevezte ki csíkszentgyörgyi plébánosnak, aki korábban 1894 és 1897 között már káplánként tevékenykedett Szentgyörgyön.1102 Az új plébános szomorúan tapasztalta, hogy az 1749-ben fából épített, zsindelytetős plébániaház annyira elöregedett, hogy szinte lakhatatlanná vált. 1906. január 26-án az egyháztanács ülésén előterjesztette: „ Úgy a papi, mint a kántori lak oly rozoga állapotban van, hogy egészség- és életveszély nélkül nem lakható”. Figyelmeztette a jelenlévőket, hogy sürgősen új paplakot és kántorlakot kell építeni. Mivel az éppen hivatalban lévő kántornak volt saját háza, a kántori ház építését el lehetett napolni. Ellenben a plébániaház építéséről, és ezzel kapcsolatban a községi képviselőtestület­tel, valamint a „két birtokossággal” való együttműködésről, a fa- és kőhordó köz­munkák megszervezéséről határozatot hozott az egyháztanács.1103 Az épület terveinek elkészítésére Bálint Lajos csatószegi plébános kapott meg­bízást, aki mérnöki képesítéssel is rendelkezett. A tervező a tervrajzokat 1906. május 5-én írta alá.1104 Szentgyörgy megyéje Szentgyörgy községgel, valamint Szentgyörgy és Bánkfalva közbirtokosságaival együtt 1906. augusztus 4-én szerződést kötött Mihálcz Lajos kászonaltízi építési vállalkozóval a kúriaszerű, elegáns, új plébánia­ház felépítéséről. A vállalkozó 16.467 koronát remélhetett, ha 1907. május 31-jéig befejezi az építkezést.1105 1906. augusztus 26-án az egyháztanács megbízta Darvas János főmegyebírót és Tompos János egyháztanácsost, hogy szervezzék meg a régi plébániaépület lebontá­sát.1106 Ugyanazon a napon az egyháztanács „kifogadta” Tompos Pál házát havi 20 korona bérért, hogy az építkezés ideje alatt a plébános benne lakjon.1107 1108 Az építkezéshez szükséges követ és fát a „marhás” gazdák közmunkában szál­lították a plébánia telkére. Némi késéssel ugyan, de 1907 koraőszére felépült a hatalmas ház, Csíkszentgyörgy és Csíkbánkfalva legnagyobb lakóépülete. Műszaki felülvizsgálatát 1907. október 11-én tartották. Néhány kisebb hiányosság gyors kijavítása után Incze Domokos plébános beköltözhetett az elegáns rezidenciába.1105 Az iskolaszék 1907. december 20-án már az új „papi lakban” tartotta ülését.1109 1101 M. 6. 344. 1102 M. 11. 1905. 1103 M. 4. 198-199. 1104 M. 115., M. 4. 199.— Bálint Lajos plébániaterveiről: FERENCZI Sándor 2009. 167. 1105 M. 11. 1906. 1106 M. 4. 215. 1107 M. 4.215. 1108 M. 11. 1907. 1109 M. 4. 260. 323

Next

/
Oldalképek
Tartalom