Kothencz Kelemen (szerk.): Sarjadó sorsok. A 8. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2011. július 14-15.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2012)

Nagy Janka Teodóra: Jogi a mentalitásbeli sajátosságok a német nemzetiségek mindennapjaiban a Duna-Tisza közén

Az esetek 60%-ában a fiúgyermekeket részesítik előnyben a leánygyermekek rovására, de soha nem egyetlen fiúgyermeked S éppen itt volt megfigyelhető, hogy a többnemzetiségü településen a magyarok is kezdték eltanulni a németektől a vagyonrendezés e formáját. Úgyhogy már Mattyasovszky megállapította, hogy a Bácskában nemzetiségre tekintet nélkül azt a gyakorlatot kívánják követni, hogy az ingatlan vagyont a fiúgyermekek egymás között egyenlő arányban örököljék, a lányokat pedig a kötelesrészre szorítsák a fiági öröklést megszüntető, egyenlő öröklésről rendelkező jogszabályi háttértől, az 1840. évi VIII. törvénycikktől eltérően.12 Jellemző volt továbbá, hogy az életben történő osztály esetén a németeknél az adásvételi szerződéssel egyidejűleg életjáradéki szerződést is kötöttek a szülők tartásának rendezésére.

Hídvégen például a német lakosok 40-50 évesen szinte kivétel nélkül átadták ingatlanaikat gyermekeiknek; úgy, hogy mindegyik 'A-A telek földet kapjon. Ha nem volt annyi földjük, hogy minden gyermek számára juttatni tudtak volna 'A teleknyit, akkor az úrbéri földeket a fiúk, a legelőjutalékot, a szőlőt, a szérűskertet, az erdőjutalékot a leányok kapták, akiknek a fiúk ezen felül bizonyos pénzösszeget is fizettek. Ha a szülőknek maguknak is csak % telkük volt, akkor ezt annak a fiúgyermeknek adták, aki házasság útján jobb módba jutott, testvérei pedig az osztály többi részén osztoztak. Ha mindannyian szegények voltak, eladták az 'A telket, és a pénzt egyenlően elosztották. A közösségben a szülők életjáradéka a birtokátvevőt vagy átvevőket terhelte.13 Az életben történő átruházás a németeknél volt a leggyakoribb. A szerbeknél ennél ritkábban, a magyaroknál pedig csak elvétve fordult elő.

Mattyasovszky Miklós - és a vizsgált problémakör, a levont következtetések tekintetében hozzá igen közelálló Baross János — hazai öröklési szokások megismerését célul tűző munkáját követően majd csak az 1939-1948. évi néphagyománygyűjtés adatai között találhatunk ismét kifejezetten jogi néphagyományok számbavételére irányuló gyűjtéseket.

Ezek adatait érdemes összevetni a Dunántúl németek lakta területeinek korábbi időszakból is ismert mentalitásbeli és jogszokásbeli sajátosságra vonatkozó gyűjtéseivel. A Duna-Tisza közével szomszédos Tolnában például sokan idézték a németek által lakott településeknek az Egyed Antal-féle felmérés (1828) kérdőívének 22. pontjára adott válaszait: „indulatokra nézve a’ németek szelídebbek”, „gyorsak a munkára, maga fejüek, békességesek,” ’’hajlandóságra a nép szelíd és engedelmes”, „pertül érüszkedők”.14 Ritka, hogy azt írják: „tunyák, pert szeretők, makatsosok”, vagy, hogy „nyúl szívüek, kivált egyenként vévén”.15 Egy további adatgyűjtésre (1835-1847) a tolna-baranya-somogyi evangélikus egyházkerület lelkészei által adott válaszok alapján szintén egy normakövető csoport képe rajzolódik ki: sajátos együttélési normákkal, családi munkamegosztási formákkal, célszerű, racionális, gazdaságcentrikus érték- és öröklésrenddel, életstratégiával.16

12 Ha a gazda halála után osztoznak a hátramaradottak, ha van végrendelet, a végrendelet is a fiúkat előnyösíti az esetek 90-95%-ában. A lányok ebbe belenyugszanak, még hosszú évtizedek kellenek, amíg esetleg bírósághoz fordulnak. Sőt, ha nincs végrendelet, a leányok maguk szokták felajánlani a fiúk számára az előnyösítést. - MATTYASOVSZKY Miklós 1905. 346.

13 MATTYASOVSZKY Miklós 1905. 347-348.

14 CSERNA Anna - KACZIÁN János 1966. 30., 39., 45., 108.

15 SOLYMÁR Imre 2003. 103.

16 SCHRAM Ferenc 1967.

37