Kothencz Kelemen (szerk.): Sarjadó sorsok. A 8. Duna-Tisza közi nemzetközi néprajzi nemzetiségkutató konferencia (Baja, 2011. július 14-15.) előadásai (Baja - Kecskemét, 2012)
Kothencz Kelemen: Szentistváni szindikusok
I Egy év eltelt már a szentistváni egyházközség és iskolaszék tagjainak első kérelme óta, amikor 1874. január 7-én ismételten tollat ragadtak és hosszú, panaszos hangvételű levélben próbálták püspöküket megnyerni. Egyfajta politikai vetülete is volt a dolognak. Schuster Konstantin kanonok fáradozásai a községi bíró közbelépése miatt „meddőnek” bizonyultak. Az egyházközségi tagok levelükben erről így írtak: „Kanonok úr megjelenésekor - volt bíránk sem az egyházközségi tanácsot, sem a községi képviselő testületet, sem dobszóval az egész községi lakosságot nem hívta egybe, hanem alattomoskodó jelleméhez híven csak saját pártjabeli embereket szedett öszve, kik közül némelyek a falu szélérül is beszólítattak, míg a községház majdnem közvetlen szomszédságában lakó képviselő vagy iskolaszéki tagoknak hír sem adatott sőt a Ngs. és ft kanonok úr világos meghagyásának ellenére, magát a beiktatandó új sindikust sem hívatta, azt hazudván: hogy házánál senkit sem találtak.”20 Az elkeseredett hívek inkább csak saját lelkületűk megnyugtatása miatt írták le — a már sokat emlegetett - Sámán Albertról, hogy még 1874. január 6-án is alamizsnát szedett a templomban, holott előtte két nappal az egyházközségi tanács a plébános elnöklete alatt elbocsátotta.21 A szentszék Latinovits Gábor prépost-plébánost és Buday Károly Csanádi helyettes esperes-plébánost bízta meg azzal, hogy vizsgálja meg a községi vezetők levelében leírtakat, miszerint Miókovics István ugyan vallásos, és tisztességes ember, de csekély vagyona miatt templomgondnoknak alkalmatlan. A megbízottak terepszemléje után egyértelművé vált, hogy Miókovics zsellér jogállású, mindössze egy kis házikója volt, ezzel szemben a szentistváni templom vagyona 1700 forint tőkepénzből állt.22 Az ügy lezárásaként Buday Károly esperes helyettes 1874 nyarán örömmel számolt be a szentszéknek arról, hogy közel kétévi küzdelem után „szentistváni syndikussá Maross Istvány egyhangúlag megválasztatott, kit hivatalába be is vezettem, átadván nekie ... a templom pénztárat, a többi átadandókkal”. Ezek után már csak az maradt hátra, hogy a szentszék is áldását adja a dologra és a megválasztott szindikust hivatalába beiktassa.23 A tanulmányozott források alapján összegzésként elmondható, hogy Szentistvánon a szindikus tisztségre a helyi egyházközségi tagok amellett, hogy mélyen vallásos, tisztességes, a papírmunkában jártas személyt szerettek volna kinevezni, mindig szem előtt tartották az illető vagyoni helyzetét, és azt, hogy helyben lakó legyen. A megválasztott egyházgondnok hivatalba lépését a felsőbb egyházi hatóságnak kellett szentesítenie. Amennyiben valami ok miatt a vallási tisztséget betöltő egyénnel szemben a hívek egy részének kifogása volt, a szentszék olyan másik személy megválasztását javasolta, akit lehetőleg az egész egyházközség elfogadott szindikusnak. 20 KFL. I. 1. b. Bajaszentistván 1874/71. 1874. jan. 7. 21 KFL. I. 1. b. Bajaszentistván 1874/71. 1874. jan. 7. 22 KFL. I. 1. b. Bajaszentistván 1874/115. 1874. jan. 20. 23 KFL. 1.1. b. Bajaszentistván 1874/971. 1874. júl. 15. 80
